Van egy tengeri malacunk,már vagy 2 hete nem eszi meg a szénát ,és már a tápot is hanyagolja, el kezdtük már elengedni hogy éhen fog halni és hogy el kéne már búcsúznunk tőle? de én még hiszek hátha valaki tud segíteni itt.

A tengerimalac nem látványosan mélabús, meg depressziós mivel tünetrejtő állat, ami azt jelenti, hogy addig nem mutat látványos tüneteket, amíg nem haldoklik. Miért? Mert a természetben 1-2 kilós zsákmányállatként a könnyű prédára vadászó ragadozók között gyengének mutatkozni egyenlő az öngyilkossággal. Persze az hogy nem szeret egyedül lenni nem azt jelenti, hogy azonnal belepusztul, de kísérletek bizonyítják, hogy fajtárs jelenlétében a malacok magabiztosabbak, élénkebbek, jobb az étvágyuk, egyszerűen pozitív hatással van rájuk. És ezt sajnos sem az ideiglenes összeengedés, sem más faj nem pótolja. Bár régi hagyomány, de nyúllal együtt tartani több szempontból sem jó. Igaz, hogy durván szólva az étrendjük hasonló, de mind az életmódjuk, mint a kommunikációjuk különbözik, a nyulat zavarja a malac visitása, a tengerimalacot a nyúl dobogása, különböző időben aktívak, ráadásul a nyúl képes játékból véletlenül megrúgni a malacot, neki meg nem ehhez alkalmazkodott az anatómiája. Ezen kívül nem igazán tudnak kommunikálni sem. Az időkénti fajtárssal összeengedéssel meg az a baj, hogy össze kellene csiszolódniuk, kialakítaniuk a rangsort, stb. Egy friss társítás (a tengerimalac akár 1-2 héten belül képes elfelejteni a másikat, főleg ha nem élnek együtt huzamosan), még nem lerendezett rangsor, sőt a társtól való elszakítás is stresszt okoz, ami hatással van az egész szervezetre, fogékonyabbá teszi az állatot a betegségekre.

Ezen kívül a természetben a tengerimalacok sosincsenek egyedül. Egy csapat akár 20-30 egyedből áll, bár otthon a legritkább esetben van lehetőség ennyi állatot tartani, de azért próbálunk számukra megfelelő körülményeket biztosítani, nekik pedig az evolúciójukból adódóan ebben benne van a fajtárs is. Ők olyan szociálisak, mint mondjuk az ember. Mi sem halunk meg napokon, heteken belül, de azért hidd el, ha nem találkoznál elég gyakran emberrel te sem éreznéd jól magad. Ettől függetlenül élhetsz akár matuzsálemi kort is, csak milyen érzés?

Az állatorvos nem véletlenül tanul ilyen sokat. Egy rágcsálókkal foglalkozó egzotikus szakállatorvos emelt szinten érettségizik biológiából és kémiából közel tökéletesre, majd 5,5 évig kemény tempóban tanul általános állatorvosnak (ez azt jelenti, hogy még nem szakosodott és nem azt, hogy mindenhez ért). Ez után jön a 1,5 éves egzotikus szakállatorvosi képzés és csak ezután fog kezdeni praktizálni. Magyarul maga az egyetem csupán 7 év plusz azért 80+%-ot sem könnyű elérni emelt szinten bioszból és kémiából, hiszen itt nem csak az a cél, hogy átmenj, mert magas a ponthatár az egyetemen, ráadásul minden állatorvostan hallgató jelölt ugyanoda jelentkezik mivel egy állatorvosi egyetem van az országban, így nagy a verseny, csak a legjobbakat veszik fel. Ott az állatorvos a háta mögött vagy 10 évnyi célirányos tanulással plusz akár több éves, évtizedes tapasztalattal, erre mit csinál az állattartó? Kiírja egy laikus anonim oldalra, hogy mit csináljon a legáltalánosabb tünetekkel, amit tengerimalacnál el lehet képzelni, ráadásul egy olyan fajról beszélünk, ahol az időben történő diagnosztizálás szó szerint életet ment, mivel ha tünetet mutat ott már potenciálisan életveszélyes az állapot.

Nem sértésnek szánom, de az egyetlen akiben hihetsz hogy segíteni tud az egy egzotikus szakállatorvos, egy kisemlős specialista (mivel amúgy az egzotikus területen is van aki a kisemlősökre, van aki a madarakra és van aki a hüllőkre szakosodik, ez is plusz tanulást igényel). Miért? Mert az orvostudomány az egyik legbonyolultabb a tudományok között. Azért tanulnak olyan sokat feszített tempóban az orvosok, mert ennyi időbe és erőfeszítésbe telik a szakmát elsajátítani, ez nem általános iskola, hogy mereszted a hátsód és átrugdosnak kettessel, itt életek múlnak a tudáson és ezt meg is követelik.

Ráadásul hozzá tenném, hogy az állattartás drága hobbi, de nem kötelező. Ha egy állatot magadhoz veszel, azért teljes mértékben felelősséget vállalsz, amihez hozzátartozik az állatorvos is.