Kezdőoldal » Állatok » Kisemlősök » Miért haltak meg a nyuszijaim?

Miért haltak meg a nyuszijaim?

Figyelt kérdés
2 nagyon kedves fiú nyulacskám volt(nem egyszerre).Az első rendes házinyúl volt, ivartalanítva.Nagyon rosszul volt szegény utolsó napjaiban.A ketrecébe csak segítséggel tudott bemenni, szinte vonszolta a 2 hátsó lábiját, nem evett, szomorú volt.Természetesen vittük dokihoz már a betegsége kezdetén.Azt mondta, hogy szerinte bélfertőzés.kapott mindenféle szurit, még infúziót is, de nem lett jobban.Aznap amikor meghalt, már a levegt is furcsán vette, szinte hörgött:( A doki szerint ödémája lehetett már a végén.Miét nem lehetett megmenteni aikor annyi mindent kapott?A másik nyuszkó "féltörpe" volt, elméletben lógó fülő, gyakorlatban nem:D Betegsége idején kuporgott, a szeme gyulladt volt, a füle sebes volt és lekonyult.Ő sem evett, és egyszer egy ilyen átlátszós kocsonya-szerű vgterméket hagyott maga után, gőzöm nincs mi lehetett az.Az orvos határzottan hangoztatta, hogy csak mechanikai sérülésről van szó, adott neki is szurikat.de meghalt:( Miért ilyen halandóak a nyuszik?Úgy érzem mindent megtettem értük, de már kezdek kételkedni az állatorvos épeléjűségében, pedig elég elismert a szakmában.
2008. nov. 29. 17:05
 1/7 A kérdező kommentje:
a 2. nyuszim a tünetek alapján myxomatózira gondoltam, de megkapta ellene az oltást.de a tünetek mégis egyértelműen arra utaltak...
2008. nov. 29. 17:12
 2/7 A kérdező kommentje:
tünetei alapján
2008. nov. 29. 17:13
 3/7 anonim ***** válasza:
60%

Szia!


Ha sebes volt a füle, akkor lehetett fülgyulladása is...


egyébként, mi tenyésszük a nyuszikat, de valóban nagyon halandók... Lehet, hogy azért ilyen szaporák. Nálunk állítólag kokcidiózisuk volt. De mi is itattuk őket az ellenszerével, némelyik így is megdöglött. sajnos, volt, hogy egy egész alom, sőt nem csak egy alom...

volt, hogy a leválasztott nyuszik 3 nap alatt volt, hogy 10 hullott el. Én is nagyon el vagyok keseredve, mert félek, hogy ha megveszik, akkor a vevőnél döglik meg :(

2008. nov. 29. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
40%

OFF

Annak aki hozzászólt: hát nem éppen egy malomban őrölsz a kérdezővel. Neked "megdöglött", Neki "meghalt"- érzed a különbséget???

ON

sztem sürgősen keress másik állatorvost, ha lesz még kisállatod ne ehhez a tudatlanhoz vidd!!! Sajnos vannak olyanok, akik nem bírják kimondani, hogy nem értenek valamihez vagy legalább átirányítanának olyan orvoshoz aki ért hozzá, hanem nekiállnak kezelgetni, persze pénzért aztán a vége az lesz, hogy szegény nyuszi elpusztul :( nálunk hasonó volt teknőssel. Szegény állat kapott már mindenféle "kezelést" jó pénzért, aminek annyi értelme volt csak, hogy a szenvedése 1 héttel tovább tartott... ezek az "orvosok" honnan veszik a diplomájukat...???

Nagyon sajnálom a nyuszikat, ne legyen bűntudatod hiszen Te mindent megtettél. Én biztos nem vinnék több nyuszit ennek az "állatorvosnak". :-(

2008. nov. 29. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
49%

nekem is volt 2 tengerimalacom, ők is meghaltak, az egyiknek ugyanezek voltak a tünetei :S

mi mindig a tesco-ban vettünk nekik zacskós sárgarépát és amikor a répa szobahőmérsékleten volt, akkor furcsán befeketedett. nem megromlott, hanem csak fekete lett. és mi arra gondoltunk, hogy az ilyen állatok kis teste esetleg jobban megérezte azt anyagot amivel lefújják a répákat, hogy ne romoljanak meg. lehet hogy nagyon mérgezőek. de kis dózisban az embernek nem...

hát tudom ezzel nem segítettem,, de azért gondoltam leírom... sajnálom a nyuszijaidat.

2008. nov. 29. 19:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
50%
én is tenyésztettem nyulakat,és nálunk nyáron a szúnyogcsípéstől sebesedett ki a fejük,az orruk,és a végtagjaik.de ha megelőzöd a bajt és védő oltást kérsz,akkor nem lehet semmi baj.tudom,hogy nagyon elkeserítő amikor elveszítesz egy kedvencet,de nem szabad feladni.nekem is fulladt már kudarcba az állományom,de kis idő mulva újra kedvet éreztem a nyulászkodáshoz
2008. nov. 29. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

Ha túl korán választották el őket akkor gyenge volt az immunrendszerük. Ha későn, akkor pedig a többi nyuszkótól kaphattak el valamit...hiába is, bonyolult ez.

Mivel a nyulak 4 hónaposan már rég ivarérettek, nem ritka a beltenyészet főleg állatkereskedésekben, ezek a nyuszik 'defektesek' :(

Mostanában egyre gyakoribb, hogy a silányabb almokból a túlélő nyuszkók gennyes fertőzésben halnak meg. (Egy hónap alatt két barátnőm törpéje is ebbe pusztult bele.)

2009. jan. 3. 03:18
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!