Tyukfarm megeri? Nehez elindulni?
Nehezebb az mint gondolnád. Mert gondolom még soha semmilyen tyúkkal nem foglalkoztál, a kérdésből itélve.
Először próbálj meg csak 50 csirkét , majd tyúkot tartani.
Kis üzemi, hagyományos tyúkokat tartani nem nehéz, de nem is sok hasznot hoz. Ha nagyban gondolkozol, na ott már vannak akadályok. Mert kevés tojást el lehet adni a szomszédságban, de több ezer tojást már nem. Arra szerződést kell kötnöd és ez az amivel nagyon sok szabályt be kell tartani.
3as nagyon jól összeszedte és igaza van. Ne vágj bele egyből ilyen sok tyúkkal. Őstermelőként el lehet bohóckodni, szomszédoknak eladni nyugta nélkül, meg a helyi piacon..kiváltod az őstermelőit és kérsz engedélyt illetve utbaigazítást hogy milyen követelményeknek felelj meg, csinálsz HACCP-s kiskönyvet meg bemész a NAVhoz adószámot igényelni, aztán amikor megfelelsz a feltételeknek, akkor kimegy hozzád a hatósági állatorvos és ha mindent rendben talál megadja az engedélyt a tevékenység végzésére. Már nem emlékszem, hogy nekem hova kellett ezen kívül szaladgálnom ezügyben.
De nagytételben tényleg úgy van, hogy szerződéseket kell kötnöd cégekkel akik átveszik a tojásodat, különben soha nem tudod eladni és az úgy kellemetlen. És ott már tényleg nagyon szőrszálhasogatóak, sok szabály van, sok idióta szabály is amivel csak el akarják lehetetleníteni a munkádat illetve majd utólag mondják hogy ez nem jó az nem jó, miután megbüntettek jó nagy összegre.
De ha feltételezzük, hogy minden a nagy könyvben foglaltak szerint megy, akkor természetesen megéri
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!