Kezdőoldal » Állatok » Haszonállatok » Mit kezdjünk a kakasokkal?

Mit kezdjünk a kakasokkal?

Figyelt kérdés

Fiatal kakas -> Kapitány

Felnőtt kakas -> Vörös

(az egyszerűbbség kedvéért)


Előző évben született nálunk egy kakas (Kapitány), és nem sokkal a születésük előtt hoztunk 1-et a portához (Vörös). Mikor Kapitány még kicsi volt, és ugye el voltak különítve a testvéreivel a többiektől, a kakas mindig fogta magát és átrepült a kerítésen (1,5 magas volt) és ott szórakozott, játszott, a kicsikkel, vagyis jól kijöttek. Viszont ugye most, hogy Kapitány felnőtt, már kb. 1,5-szer akkora, mint Vörös, és egy ideje kikergeti Vöröst a helyükről. Vörös eddig is kijárt néha, simán kimegy a kerítésen, de nem igazán foglalkoztunk vele, elvolt az udvarban, majd a dolga végeztével visszament.

Viszont mióta Kapitány sokkal nagyobb mint ő, kikergeti az udvarból, és nem engedi visszamenni. Szóval Vörös már 2-3 hónapja kint van, ott adunk neki vizet, kaját.

Mit tudunk tenni? Mert egyrészt Vörös elég agresszív, tesómat már nem egyszer megtámadta, engem még csak egyszer, de azóta csak seprűvel merek közelíteni felé. Van elég tyúk (kb.15, de nemsokára még hozunk többet), szóval mit lehetne csinálni?


Apa szerint vágjuk le :/


2017. jún. 26. 11:20
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
72%
Egyébként még érdemes lenne a kakasok mindkét szárnyán az utolsó szárnytagon az evezőtollakat levágni (én mindig csak ott vágom le őket egyesével szépen, így amikor összecsukja a szárnyát teljesen épnek tűnik a szárny tollazata). Így egyikük se tudna a másikhoz repülni.
2017. jún. 26. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
leves
2017. jún. 27. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek!

Valószínűleg majd levágjuk :/

2017. jún. 27. 12:15
 14/15 anonim ***** válasza:
55%
jobban jártok, ha levágjátok, mert a másik kakas állandóan űzi, a kicsi meg csak menne a tyúkokhoz, egy idő után kimerül, elkapja a nagy és kiveri belőle a szart is, így meg is ölheti...
2017. jún. 27. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
67%
Mikor kicsi voltam, engem megcsípett az egy darab kakas, ami volt, de szerencsétlen ezért még aznap kajaként végezte... Elég fura, hogy többször támad titeket, aztán meditáltok rajta, hogy mi legyen vele. Haszonállat, vágni kell.
2017. júl. 31. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!