Nem szopik a bárány? SOS
Próbáljatok valamit az anya elé tenni, amit szeret, amíg eszik, lefoglalja magát, hátha akkor engedi.
Illetve próbáljátok lefogni az anyát kezdetben, hátha úgy szopik a bárány.
Az is lehet, hogy a tőgye nagyon fel van telve. Nem próbáltatok először kicsit kézzel kifejni, és utána odaengedni a bárányt? Egyébként teje van amúgy?
És van amelyik csak nem fogadja el a bárányt, és kész, főleg az első ellésnél. Ha csak egy van neki, meg lehet próbálni berakni másik anya alá, aminek szintén csak egy van, és amúgy jó anya.
Betegnek nem hiszem, hogy beteg lenne, mert béget, szalad az anyja után, az a p.cs meg elmegy tőle. Amikor lefekszik az anya, akkor próbálna odabújni, de akkor is inkább odébb megy.
Tehéntejet próbálunk neki adni (frissen fejt), de abból is 4-5 millilitert szopizik egyszerre.
Ilyen akkor történik leginkább, ha születés utáni órákban hozzányúlnak szakszerűtlenül a bárányhoz. Az anyabirka érzi rajta az idegen szagot, vagyis nem sajátjának érzi, így elkergeti.
Mikor világrajött a bárány, kerülni kell a tapogatását, nem "hűdearanyos" meg nem játék. Szájából-orrából kitörölni a cuccot, és hagyni, hogy az anya letakarítsa. Ilyenkor szokja meg a szagát, és érzi rajta a sajátját. Ekkor tanulják meg egymás hangját.
Ha cumiztatva lett, remélem nem kos, mert nagyon nehéz dolog lesz megválni tőle...
Valamennyi kolosztrumot szopott, mert lefogtuk az anyát párszor, de nem akarta szoptatni így hazahoztuk és frissen fejt tehéntejet kap. Sajnos az állatorvosnak kellett kihúzni, mert be volt szorulva, de amúgy nem lett simogatva.
Mire értetted a nehéz lesz megszabadulni tőle dolgot? Amúgy kos.
Csak az nem tudom lát-e egyátalán, mert olyan fura... Nekem jön, ha hirtelen közelítek a szeméhez, nem ijed el. Ha megállok mellette rám se néz, csak a fülét látom mozogni, ugyanakkor nem megy úgy neki semminek, meg eltájékozódik.
Kosról van szó, nem feltétlen fog megijedni a közelségedtől. Sőt, normál reakció, ha "nekimegy" a kezednek. Ilyenkor még aranyosan viselkedik.
Hát igen, a kihúzás miatt is lehet sajnos, de a leírásod alapján akár az is előfordulhat, amit már más is írt ide, hogy nem egészséges és az anyja ezt érzékeli. Ilyenkor sajna az "úgyis elpusztul" kategória, de ez hamar ki fog derülni.
Van pár birkám, születtek is bárányok rendszeresen, és mindig nagyon odafigyeltem, hogy kosokhoz ne kerüljek közel, mert azoknak az élete elég rövidke szokott lenni. Ha házi kedvencnek tartjátok, akkor nincs gond, csak majd nekimegy ennek-annak, ami éppen megtetszik neki. Az első kosbárányt én is cumival neveltem ráadásul szobában. Nekem sose jött nekem, de ami nem harapott vissza, annak nekifejelt. Úgy adtam oda egy ismerősömékhez, hogy nem vághatják le (amúgy nagyon jó küllemű húsfajta). A mai napig megismer, és odajön hozzám, amikor ott vagyok...
Hogy lehetne kideríteni, hogy lát-e? Nekem olyan fura. Néha full úgy viselkedik mint egy vak állat, de pl.: a lépcsőn feljön simán. Annyira idegesít a dolog... Remélem nem vak.
Amúgy már van vagy 8 kiló, meg olyan erő van benne kicsi létére, hogy hihetetlen. Szabad megmosdatni? Sajnos kicsit koszos a bundája.
Mikortól eszik vegyesben füvet is a tej mellé?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!