Neonhalak ölik egymást, miért?
Volt 8 neomhalam és egy betta. Olvastam és a kereskedésben is elmondták, hogy a bettával lehet tartani ilyen halakat, nem fogja bántani. A neonhalaim mégis hullanak el. Pár napja meghalt az egyik, hátsó uszonya hiánszott és a teste is meg volt csócsálva. Tegnap megint egy előkerült hátsó uszony nélkül és ma reggel etetésnél nem találtam az egyik halat és most délre került elő szintén hátsó uszony nélkül. Minden nap ellenőrzöm őket, tehát egyik napról a másikra történnek ezek és valószínűleg éjjel. Láttam már, hogy egy neon kergeti a másikat és csipkedi, kicsit megkavartam a vizet, hogy hagyja abba, de ezek szerint bántják egymást.
Volt már valakinek hasonló tapasztalata? Hogyan tudnám ezt megakadályozni? Szeretem és sajnálom őket, de nem tudom sajnos mindig figyelni őket.
Így jár az (és a halai) aki lusta szakirodalmat olvasni és kereskedőre hallgat szakmai ügyben. A kereskedő célja az eladás, neki csak jó, ha pusztulnak a halak. Nyugodj meg, a betta tépkedi le a neonhalak úszóit és harapdálja őket. A sérült hal testnedvei meg a vízbe kerülnek és a többiek a táplálék ízét érzik a sérült halon, ezért harapdálják (ha ép lenne, nem törődnének vele). Nem szeretni és sajnálni kell őket, hanem megfelelően társítani és gondozni, aminek része az is, hogy az ember utánaolvas és megfogadja a szakemberek tanácsát.
Egyébként is a lehető legrosszabb társítás hidegebb vizet (19-23°C) kedvelő dél-amerikai feketevízi, rajban élő pontylazacot társítani délkelet-ázsiai, 24-28°C-os vizet kedvelő, kifejezetten területvédő hallal.
Inkább írd le:
Mekkora akvárium? Kik a lakói? Milyen a szűrés? Milyen időközönként cserélsz vizet, milyen mértékben?
Ha megdöglik egy, a többi megeszi a hullát, de egymást ezek nem bántják.
Talán ammóniamérgezés, mert kicsi az akvárium, nincs elég jó szűrése. Vagy frissen raktad össze és még nem állt be az egyensúly és felment a nitrát szint az egekbe.
Szerintem ez úszórothadás lesz, bár nem vennék rá mérget.
Vízcsere, valami gyógyszer, esetleg nagyobb akvárium/erősebb szűrés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!