Milyen hal mehet bele, illetve mi lehetett a probléma? Lentebb kifejtem.
Hát az, hogy szaporodnak, nem valami jó hír, mert így pótlódnak a halak, ugyanúgy annyi salakanyag fog termelődni, amivel nem bír el a szűrő, és ismét elkezdenek majd hullani a halak.
Elevenszülőből max 1 félét tartanék, de igazából 54 literben inkább egyet se, mert nem bír el szaporulatot, ahhoz meg kicsi az akvárium, hogy olyan ragadozókat tarts , ami kordában tartja a létszámot.
Szólal guppiból, plattiból inkább csak hímeket tartanék, a molli egyszerűen nem ebbe a méretbe való, ne is próbálkozz vele.
Azt nem írtad, milyen szűrő van benne, pedig ez fontos dolog, kb az alapja az egésznek. Illetve hogy csinálod e rendszeresen a részleges vízcseréket.
Jó szűrővel, (350-500 l/h, nagy szűrőfelület), heti 30% vízcserével, a harcsákon kívül az említett elevenszülőkből elbír kb 3-3 hímet.
Megjegyzem, ha az algaevő közönséges algaevő, szintén nincs keresnivalója ilyen méretben, mert 1 db-nak, (vagy 1 párnak, mindegy, mert a terület páronként lehet közös) szóval kb másfélszer ekkora alapterületű territórium szükséges az egészséges tartásához.
"Ekkora akváriumban levegőztetés és vízszűrés nélkül legfeljebb 3 hal lenne tartható "
Ez mondjuk így hülyeség, szűrés nélkül egész konkrétan nulla darab hal tartható benne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!