Milyen külső szűrőt csináljak? (360+90l)
Van egy díszakváriumom, ami 360l-es, illetve egy szűrőakvárium, ami fel van parcellázva üveglapokkal, így kb egy olyan 90 liter tud benne lenni. A nagy akvárium hátsó fala ki van fúrva, ahonnan lefolyik a víz a kicsibe, ahonnan egy pumpa tolta vissza a vizet régen fentre. Édesvízi akváriumom még sosem volt, de most kedvet kaptam hozzá.
Szeretnék egy jó magy csapat neonhalat, karbantartó állatokat, illetve növényeket. Szeretném megtartani az aljó szűrőalváriumot is, hiszen így felül semmilyen berendezés nem látszódna ki, meg gondolom az is jó, ha növeljük a víztömeget.
Ha lehet, szeretném magamnak megcsinálni a szűrőt, de ennyi vízhez, élőlényhez nagyjából mekkora kellene, mit rakjak bele, mekkora motorral?
Világításra valami ötletetek van? Az a baj, hogy viszonylag magas az azkvárium, 50-60 centi, ami bevilágításához gondolom nagy teljesítmény kell, ami igazából nem gond, a tengeri felett is több száz watt volt, de ahogy olvasgattam a sok fény annyira itt nem hasznos főleg az algák miatt.
Szóval tudnátok tippeket adni, hogy mit meg hogyan csináljak?
Köszi szépen!
Igen, ebben is van ráció, hogy bizonyos helyeken tud gyorsan folyni, ahol kell meg tud lassan is.
Az Y-t úgy képzeld el, hogy ugye van a felnyomómotor. Abból kijön ugye 1 cső, ami megy fel a felső akváriumba. Ha erre a csőre rakok egy Y idomot vagy T-t, és csak az egyik felét engedem fel, akkor kevesebb víz megy fel. Így aztán kevesebb víz is fog lefolyni a túlfolyóból, kisebb lesz az áramlás alul a rekeszekben. Az Y idom másik ágát pedig belevezetem a kis 30 literesbe, vagy akár közvetlenül vissza a felnyomó rekeszébe, csappal pedig lehet szabályozni is, hogy mennyi jöjjön ki az Y másik ágából. Én így értettem.
Jaj, leesett, hogy mire jó ez. Okos dolog kétségtelenül, bár a te pumpád nem állítható alapból?
Eszembe jutott még egy hasznosítási módja a 30 literesnek. Ugye attól félsz, hogy túl gyors lesz az áramlás. Tehát a siporaxot ne a 90 literesbe tedd, hanem keverve lávakővel pakold teli a 30 literest, mondjuk abból legyen 6 liter a siporax. A T idom egyik ágát nagyon kicsit nyisd meg, hogy épphogy csorogjon, majd a másik felén egy kicsi pumpával juttasd vissza a 90 literes akvárium pumpa rekeszébe a vizet.
A maradék lávakő meg mehetne a siporax helyére a pumpa előtti rekeszbe.
A 30 literes is ki van fúrva, tehát ha az egyik végén belevezetek vizet, akkor pont ugyanannyi fog kijönni a másik oldalán, azt pedig bele tudom vezetni az alsó szűrőakváriumba. Mármint ezt azért írom, mert elég nehéz szerintem belőni, hogy pont annyit nyomjon ki a kis pumpa, mint amennyi belefolyik a leágazásból.
Viszont ott szerintem nem tudnám megoldani rendesen az áramlást, mármint a 30 literesbe. Ha belerakok egy kis csövet az egyik végébe, akkor nem lesz a víz rákényszerítve, hogy végigfollyon a szűrőközegen, inkább a tetején elfolyik szerintem. Volt már az egyszer lávakővel telepakolva csepegtetőszűrőnek, akkor egy nagyon pici motor csak keringtette benne a vizet, a T idomból meg jött bele cseppenként a víz. Nem tudom, nekem annyira az nem tűnt jó megoldásnak, meg is szabadultam tőle viszonylag hamar.
A felnyomó pumpát közvetlenül nem tudom szabályozni. Max annyit, hogy egy csapot raknék rá közvetlenül, de az nekem túl drasztikusnak tűnik. Nem tudom, jelentene-e valami problémát neki, hiszen akkor is terhelés alatt van, mikor fel kell nyomnia 1,5 méter magasra a vizet, de nekem valahogy kíméletesebb megoldásnak tűnik, ha csinálok rá egy elágazást és azt visszafolyatom mellé. Persze lehet, hogy nem oszt, nem szoroz neki fizikailag.
Ha meg van fúrva, az mégjobb.
Nem hinném, hogy nem terülne szét eléggé a víz. Ha gyors lenne az áramlás, akkor valóban a legrövidebb úton menne a víz, és nem járná át a szűrőanyagokat, de lassú áramlás esetén van ideje eljutni mindenhova, szép komótosan. Csinálhatod úgy is, hogy a cső, ami viszi a vizet, azt lefekteted az aljára, végét lezárod, és hosszában kilyukasztgatod, mint egy hosszú esőztetőt. Így jobban eloszlik a víz, és még jobban lelassul.
Ha mégbiztosabbra akarsz menni, ezt az egész 30 literest nyomd teli szobai növényekkel. Akvarista.hu-n volt róla egy blog, egy biológus a 700 literes sügéresébe beépített egy ilyet, és fél évig nem cserélt vizet, csak pótolta az elpárolgottat. Azt hiszem átlagban 3 mg/l volt a nitrátja, párszor ment fel 8mg/l-re. Vízcsere nélkül! És a növények nemcsak nitrátot vesznek ki, hanem ammóniát, amit nem kell magyaráznom, hogy miért jó, ja, és foszfátot, ami az algák növekedését gátolja(meg egyéb anyagokat, nyomelemek, stb)
szerintem nem kell a 30 literes, csak lejjebb veszed a nyomását a pumpának az y csöveddel és kész.
Vegyél krumpliszsákokat vagy hajhálót valami öregasszony boltban, abba rakj siporaxot és lávakövet.
Baloldalt a lehabzó helyére alulra leraksz egy nagy zsák lávakövet, tetejére egy szivacs lapot, aztán arra rá folyatod a vizet. A középső cellákba raksz mondjuk mindegyikbe siporaxot, a jobboldalra meg elég csak a pumpa ami felnyomja a vizet és kész. Szerintem elég lesz annyi szűrőanyag. Meg kell nézni mennyi hogy hány liter fér így bele.
Ha nem elég, akkor utána lehet kötni a 30 literest és abba csak a felnyomó pumpát rakni, így még a 90 literesnek a jobboldali tartályába is pakolhatsz még egy adag szűrőanyagot.
nekem van egyébként egy 2ezer liter/órás pumpám, amit nem használok, valami régi, nem is fogom használni, van neki egy alaphangja amit nem kedvelek. Ha kell én megkereshetem neked, már ha gyengébb felnyomót akarsz és nem akarod folytani a 2800-asat.
Vagy azt is csinálhatod, hogy a lehabzódhoz van egy 1500-as körüli powerhead, azt is használod felnyomónak, az lassabban nyomná fel a vizet, nincs annak annyi ereje, hogy ezerrel felvigye egy méterre.
Köszönök mindent!
Kezd ez összeállni.
Most lemértem az akváriumot, csak a rekeszes középső rész 30 liter, 2 szélen meg még 30-30 liter víz fér el, ha átbukási magasságokat nézem. Szóval szerintem elég bőven a középső rész is szűrőanyagoknak.
A szobanövényes dolog nagyon szimpatikus, szóval lehet a kis 30 literesbe rakom a lávakövelet aljzatnak, rá meg a virágok. A siporax belefér egy rekeszbe is, viszont azon gondolkodtam, hogy belerakom őket kis zsákokba, és azokat akasztom bele a rekeszek közepébe (felülről nézve). Így aztán ezt meg is tudja kerülni 2 oldalt a gyorsan folyó víz, de középen is nyilván át megy rajta kicsit lassabban, ami lehet szerencsésebb. És akkor így pl 3 zsákot lógatok be. vagy szeremcsésebb egyben tartani?
A másik pedig, hogy lávakövekkel együtt belerakom a kis 30 literesbe a siporaxot.
A pumpát köszönöm szépen, de megpróbálom megoldani én itt ezekkel :)
Az első rekeszes (lehabzóé perpill) szivacsos, lávás dolog szerintem nálam nem kivitelezhető, mert az első köztes üveglapnak a tetején kell átbuknia a víznek, nem pedig alul folyik el. De mondjuk ha a lávakőnek se kell nagy és kényszerített áramlás, akkor végül is, így is jó lehet.
http://www.youtube.com/watch?v=vcGVG_0Rl3w
Ez mondjuk tetszik, az akváriuma méretei is kb akkorák, mint az enyémek. Ő használ szén-dioxid betáplálást, illetve 4x39W-tal világít. Ha én nem szeretnék az aljzatra feltétlenül növényborítást, akkor világítás tekintetében hogyan álljak neki? Gondolom, akkor CO2 sem feltétlenül szükséges. Csak 2 kisebb csomót szélre, illetve egy pár ilyen szálasat a háttérhez.
Köszönök szépen mindent eddig, tényleg :)
ha nem csinálsz erős világítást és csak kavicsot raksz talajnak, akkor nem kell CO2 és talajnövényed lehet pl jávai moha, csak rá kell kötözgetni vasfákra damillal, vagy nagyobb kövekre, vagy faágakra, pl nálam ez elég kevés fényen volt, de itt persze nem volt magas az akvárium. 90 literes akvi, 30cm magas volt 1db 18Wattos fénycsővel, ez csak egy részlet belőle, jávai moháról:
vagy pl volt ez, itt kavics se volt, semmi talaj, csak vasfák és mohák rátekerve
Aztán ha nő a moha, akkor le kell tépkedni, és fogsz egy másik vasfát, arra is rátekered, így lesz sok a végén.
vagy ez meg pro soil talajon volt, ebbe nincs így moha a földön, mert innen inkább írtotta a moha szálakat, itt be voltak ásva a növények, csak ez a talaj drága olyan nagy mennyiségben, és ezeknek sem kell co2, de egy valamivel erősebb világítás kell azért, ha meg algásodik, akkor le kell kapcsolni egyet.
De azt látni a növényeken, hogy mennyi fényt kérnek, mert ami barnulni kezd és a gyökerei épek, nem rothad, akkor csak fényhiánya van, amit lehet orvosolni ha felkapcsolsz neki még egy lámpát. Ami sárgul annak meg általában táphiánya van, olyankor lehet venni pl egy panzi aquaplantot és benyomni a gyökeréhez egy tablettát.
Tehát a világítást szerintem úgy érdemes megcsinálni, hogy több neon legyen külön kapcsolható, ha menet közben le- vagy föl kell kapcsolni plusz egyet, kettőt, az ne legyen probléma. Meg mondjuk egy növény nem döglik ki egy hét alatt, tehát időd azért mindig van akár egy hónap is, hogy helyrehozd, ha valamelyik növényed elcsoffad.
najó itt az alsóban még volt egy kis moha, de az nem jávai volt, hanem weeping, az egy ilyen kényesebb vacak egyébként, a weeping mohát nem ajánlom, habár ha fellógatod az akváriumba, magasabbra és kap elég fényt, akkor még talán megmarad, csak az valahogy könnyebben bealgásodik, mert túl sok fény kell neki,tehát azt nehezebb tartani mint a jávait. A Weeping mondjuk nekem jobban tetszik csak a színe miatt, mert a jávai élőben sötétzöld, a Weeping meg világos, de mindegy.
Általában ha nézed a boltokban, én úgy vettem észre, hogy a sötétzöld növények azok amik ilyen kevésbé fényigényesek, olyan árnyékba, sötétbe valók :)
A világos zöldek meg több fény szoktak kérni, de ez sem mindegyikre igaz, pl a vizihortenzia elég világos és mégis 13-15Wattos izzó alatt is képes volt terjedni, egy 30 literes kisakváriumban, ahol 40cm magasról égett neki a lámpa, tehát az sem egy olyan túlzottan fényigényes növény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!