Mi a jó abban ha kifogod és vissza dobod?

Rosszul látod.

Azért járnak ki a sporthorgászok, hogy jó levegőn érezzék jól magukat, a vadászat örömével egybekötve, de a halakat megkímélve.

A profik nem pózolnak 10 percig a hallal, hanem nedves vásznon fertőtlenítik a sebet, készítenek egy fotót és visszaengedik a nem félholt, hanem fáradt halat. Ez kevesebb, mint 1-2 perc.

Az vitatható egyedül, hogy mennyire fáj ez a halnak. Elvileg nincsenek érző idegek a szájban, bár én ezt nem hiszem, hiszen a száj az egyik legfőbb érzékszervük. De ennyit kibírnak, még mindig jobb, mint a tescoban végezni, majd a fazékban fortyogni.

A vadászatot én sem tartom elfogadhatónak, ha trófeáért megy. Ha meg is eszik, akkor nincs vele problémám, még mindig jobb egy állatnak, ha puskavégen végzi, mintha egy telephelyen hízlalják és kínozzák a nyomorúságos élete végéig.

Azt viszont nem tudom, hogy miért tölt el büszkeséggel valakit, ha lesből, több száz méterről egy hatalmas mordállyal le tud lőni egy gyanútlan állatot.

Én is lövész vagyok, élvezem ha célba találok, szeretem a fegyvereket, de sem verébre, sem semmire nem lőttem még.

Horgászni szeretek, én meg is eszem, amit fogtam, tehát nem feleslegesen kínzom a halat.

A tévében egy-egy horgászműsor is leköt néhány percre, ha nincs más dolgom.

A vadászok mind többet tesznek a természetért egy nap, mint egy átlagpolgár egy élet alatt. Tisztában vannak mit, mikor, hogyan lehet lőni, hogy a természetben ne tegyenek kárt. Persze lehet sajnálni az őzet, de természet szempontjából semmi káros nincs.

Ellenben a favágós műsorokkal, amikor ott állnak ilyen iszonyat erdőzúzó gép mellett hogy hát kifolyt 300 liter olaj a gépből most várnunk kell amíg megszerelik és csak azután tudjuk lezúzni 10 perc alatt ezt a kétszázezer négyzetkilóméter őserdőt... Na ezzel bajom van. Ilyen iszonyat primitív amerikai f-fejek, és gőzük sincs mit csinálnak.

A fénykép maga a trófea. A hiedelmellel ellentétben ez egy aktív hobbi, nem csak hogy ülsz a botok mellett reggeltől estig. Én csak a kisebb 2-3 kilós halakat viszem haza, egyrészt mert annak van gasztronómiai értéke (édesvizi halakról van szó), másrészt a nagyok alapozzák meg a későbbi fogásokat és a nagyok kifogása a kihívás maga.

Én rendszeresen járok 3-6 napra horgászni nagyobb víztározókra, sátorral vagy lakókocsival, a nagy halakat puha hálójű, sűrű szövésű, hatalmas méretű merítőhálóval merítjük meg, nedves matracra fektetjük és a horog ütötte sebet és minden látható egyéb külsérelmi nyomot sebfertőtlenítővel kezelünk, nagy szivacsos mérlegelőzsákban mérlegeljük, majd fotózzuk és visszaengedjük. Ez pár perc, a horog pedig jellemzően szakál nélküli, azaz csak egy kis lyuk marad utána ami pár nap alatt beforr, a hal pedig visszaeresztés után azonnal táplálkozik. Szerintem szép dolog, olyan mintha altatólövedékkel vadásznának, de ez sajnos nem létező dolog. A fertőtlenítő, a nagyméretű merítőháló és a matrac a legtöbb helyen ma már szerencsére kötelező, ami szép dolog, gondolj csak arra, hogy egy esetlegesen sérült hal, újabb esélyt kap és nem fertőzödik el valamilyen hámsérülése, mert a horgász nem csak a horogsebet fertőtleníti le. Ahol ezt betartják és betartatják a halálommány évről évre egyre nagyobb egyedsúlyú és egyre egészségesebb és jól táplált. Ez jó a horgásznak is és a halnak is. Ha minden vizen elvinnék a nagyokat akkor pár év alatt nem lenne ok miért kijárni, a szaporulat megszünne létezni. Ez olyan mint a mozi, fizetsz azért, hogy élvezd azt a pár órát (horgászat esetében inkább napot), elmész a moziba, jól érzed magad, de nem viszed haza a filmet, pedig annyiért akár meg is vehetnéd a boltba eredetiben a filmet. Erről szól a horgászat is, a hallal való kultúrált bánásmód mérettől függetlenül alap, a természet védelme, és maga a hobbi szeretete adja a lényeget.

Üdv,