A Bettám látja a tükörképét az akvárium üvegében. Ez nek rossz?
Igen, tehet benne kárt az idegeskedés, mint ahogy az ingerszegény környezet is.
Jó lenne megtalálni az egyensúly.
Általában azt szokták mondani, hogy hetente 2-3 alkalommal egy 20 perces tükrözés jót tesz neki.
A hormonháztartásának is, és ezzel összefüggésben a testi fejlődésének is.
De ennél több fölöslegesen stresszeli, amitől gyengül az immunrendszere.
Jó lenne tenni oda valami dekorációt, ahol a legjobban látja magát.
Igen, ráadásul az új állatvédelmi törvénnyel is ellenkezik. Eszerint kvázi állatkínzásnak minősül, ha folyamatosan látja a tükörképét.
Valóban kéne oda valami dekoráció, hogy ne így töltse az életét.
Az ingerszegény környezetet arra értettem, hogy az se jó, ha egyáltalán nem lát soha másik hímet (nem tudja, hogy a tükörképe az saját maga).
Tehát nem lehet kijelenteni, hogy a tükrözés rossz, csak éppen sokkal kevesebb kell belőle.
Ennek viszont semmi köze ahhoz, hogy van berendezve egy akvárium, attól, hogy egy embernek szép, attól még egy bettának lehet ingerszegény, ha pl nem tud pózolni soha.
Na mindegy, úgyis így hagyod, úgyhogy nincs sok jelentősége a dolognak.
Nagyon szép az akváriumod, csak éppen nem bettának való. A betták a magas növényeket szeretik, odáig vannak és vissza a vízikelyhekért, rajonganak az úszónövényekért. Ellenben nem szeretik a nyílt tereket, mint amilyen a te akváriumod is. Szerintem ezt fogalmazta meg úgy az előző válaszoló, hogy "ingerszegény."
Ha nagyon muszáj mohafallal pl. el tudnád takarni az üveget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!