Akvárium takaritása?
Elvileg havonta illene, de én csak 2-3 havonta szoktam. Egy lavórba merek vizet az akváriumból, ebbe rakom a halakat, növényeket. Kb. a víz 1/3-át merem ki nekik. Aztán kiviszem az akváriumot a fürdőbe, beleöntöm a tartalmát a kádba. Az akváriumot sima vízzel mosom le, a szivacs dörzsis felével sikálom, ami nem jön le így, azt ecettel. Utána alaposan kiöblítem. Vegyszert nem ajánlott használni, mert ha véletlen marad benne egy kicsi, megöli a halakat.
Aztán átmosom a kavicsokat, dekorációkat. Erre a legjobb a körömkefe, illetve a kavicsokat be kell rakni valami záródó edénybe és alaposan megrázni. Lesúrolják egymásról a koszt. Persze ami törékeny, azzal ilyet nem szabad.
Végül ha mindent leöblítettem, visszamegy az akvárium a helyére és feltöltöm. A halakkal kiszedett víz megy vissza, a maradékot pedig állott vízzel (amit két nappal korábban már leengedtem egy vödörbe) töltöm fel.
Legvégül ablakpucolóval meg szoktam mosni a külső üvegeket, hogy tuti ne legyenek cseppesek :)
Akkora baromságot mondott a második válaszoló, hogy mindjárt felrobbanok, tehát erre reagálok először.
Egy normálisan beállt akváriumot néhány évente takarítunk ki teljesen, a 1, illetve 2-3 hónap nagyon durva hiba, állatkínzásnak minősül ilyen mértékben stressznek kitenni a halakat.
Kell egy normális szűrő, valamint HETI rendszerességgel le kell cserélni a víz 25-30%-át, aljzatporszívózással egybekötve. Így fenntartható a kitűnő vízminőség éveken keresztül.
Kedves kérdező: Nagyon felkészületlenül vágtál bele az akvarisztikába, a legelső az lett volna, hogy legalább az alapokat rendbe rakod. A takarítás módját leírtam, viszont nálad sokkal nagyobb probléma, hogy az aranyhal hidegvízi, tehát 20-22 fok neki a maximum, amiben jól érzi magát, valamint 150 liter számukra a minimum. A guppik pedig trópusiak, nekik 24-25 fok az ideális, de 2 db. nem tartható belőlük.
A legjobb lenne, ha azonnal visszavinnéd az aranyhalakat és guppikat vennél helyettük: 2 hím és 4 nőstény arány már tökéletes. Melléjük pedig fér az akváriumba néhány platti és egy kisebb csapat törpe páncélosharcsa például.
Ajánlom olvasásra akvarista.hu-n való regisztráció után a főoldalon található Kezdeti lépések című könyvet és társait. Ingyenesek, hasznosak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!