Hogyan tudnám beállítani jól a belső szűrőmet? EHEIM 2008 (54 literben)
Tegnap vettem ezt a szűrőt, és szenvedek a beállításával. Ha a megadott 1cm-re merítem be a víz alá, akkor olyan erős a vízforgatása még legkisebb fokozaton is, hogy szerencsétlen halak versenyt kell ússzanak az árral bárhol is vannak az akváriumon belül.
Most lejjebb nyomtam, közel a fenékhez, és ráirányítottam a hátsó falra a vizet. A víz most egész lassan kering, de félek, hogy kevés levegőt cserél így, mert nem nagyon látok buborékokat, csak fodrozza a vizet. Valamint elég sok kis fehér szemcse úszkál a vízben, pedig este óta keringet.
Ez az első akváriumom, és csak egy hete van meg, ezért valószínűleg én vagyok a béna :)
Egy hete van meg, tegnap vettél szűrőt és már vannak benne halak. Ez így egy nagyon rossz kombináció. Ajánlom vegyél valami baktériumkészítményt és minden nap cserélj le egy kis vizet, mert a helyzet amit összehoztál szinte garantált ammónia és nitritmérgezéshez vezet. Az új akvárium berendezése és a szűrő elindítása után alsó hangon is két hetet kellett volna várni az első halak érkezése előtt.
Az nem baj, ha csak a felszín mozog, az oxigén szempontjából bőven elég az is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!