T8-as világításhoz mi szükséges, és hogyan kell megcsinálni?
Ha elektronikai szakboltban veszed meg a vezetéket, ott 3 másodperc alatt összeválogatják neked, ami szükséges hozzá, és a bekötését is elmondják.
Amúgy én is hülye vagyok hozzá, ezért ilyennel oldottam meg:
Ezt csak be kell kötni, a két végébe be van építve mindenféle előtét, ami kell.
További előnye, hogy némileg kevesebb fogyasztás mellett, kicsivel még nagyobb is a fényerő, mint a hagyományos bekötéssel.
Már sokszor csináltam ilyen bekötést, de most nem akarok hülyeséget írni. Általában megnézek egy készet és az alapján csinálom, de a legtöbb előtétre rá is van rajzolva.
De ha addig nem írja meg valaki, megnézem az egyik akvarisztikai könyvemben benne van a rajz.
Köszi a válaszokat!
2. válaszoló, olyat hol lehet venni/rendelni?
17:45 vagyok.
Ha tetőbe akarod beépíteni, arra figyelj, hogy a fénycső végeitől az egyész armatúra végei kb. 2,5-2,5 cm-re vannak, tehát összesen kb. 5-6 cm-rel hosszabb, mint a fénycső. Ez, nagyobb helyet foglal, mint egy hagyományos foglalat.
Ráadásul a csőcsere úgy oldható meg, ha végén lévő szerelvényt oldalra lehúzzuk. Ez, további 5 cm.
Tehát pl. egy 60 cm-es csőhöz legalább 70 cm belső szélességű tető kell.
Köszönöm a segítséget mindenkinek!
Egyébként arra gondoltam, hogy az utolsó előtti válaszoló által belinkelt oldalról választanám ezt: [link] Csak azt szeretném kérdezni vele kapcsolatban, hogy a hosszúsága vajon mennyi lehet, és páramentes?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!