Elolvassátok ezt a kis Guppi által kreált panaszlevelet?

Kérem szépen bocsánat, hogy élek, de én csak a feleségem miatt ragadtam szálkát, hogy panaszlevelet kapirgáljak.

Az asszony, kérem már hetek óta rágja az uszonyomat, hogy ne legyen néma, mint egy hal, hanem írjam meg az akváriumunkban uralkodó állapotokat. Én éppenséggel megírhatom, kérem, csak nem szeretném kérem, ha a gazdám megtudná, ugye hogy panaszkodtam rá, mert azt hiszem, a halászlében még ennél is rosszabbul érezném magam.

Úgyhogy, ha lehet, Cápa Józsi álnéven tessenek engem bemutatni.

Köszönöm.

Hogy mi baj? Semmi! Csak hamarosan megfulladunk, mert a gazdánk kilenc társammal együtt egy tízliteres üvegbilibe tett bennünket. Amiben, ugye, legfeljebb 3-4 halat tarthatna. Persze, én megértem őt. Biztosan azt gondolja, hogy ha olyan kis dobozban elfér annyi szardínia, mi is megleszünk valahogy.

De ez még semmi! Nincs az akváriumban elég növény, és így még attól a kevés oxigéntől is megfoszt, amit az a kis víz alatti zöldség biztosíthatna nekünk. A feleségem azt mondta, hogy más rendes emberek szellőztetőkészüléket is vásárolnak, ő hallotta egy halkollégától, aki már sok idegen akváriumot bejárt.

Én nem vagyok olyan nagyigényű, mint azt asszony, nekem elég lenne, ha a gazdánk még néhány növényt betelepítene, meg olyan helyre tenné az otthonunkat, ahol nem tűz a nap, de jól éri a fény, egy kis levegő, egy kis meleg, egy kis tubifex vagy szárított vízibolha...

Erről jut eszembe! Guppirike, azaz a feleségem a lelkemre kötötte, hogy írjam meg: elég nekünk napjában egyszer enni adni, és akkor is csak annyit, amennyit megeszünk. Különben a maradék rothadni kezd, és tönkreteszi a vizünket.

Azt hiszem, az emberek sem tudnának a lakásban élni,ha a megmaradt vajas kenyeret, krumplit vagy pörköltet behajigálnák a szobában az ágy alá.

No, de nem akarom a drága idejüket tovább rabolni, ugye, kis hal vagyok én, kérem. Úgyhogy pardon.

Azaz bocsánat. Meg köszönöm.

Üdvözlettel

Cápa Józsi

(azaz szivárványos guppi)

de erről-egy szót se!