Elolvassátok ezt a történetet?

Egy asszony értéke

Különösen kedves barátainkkal ültünk együtt a vacsoraasztalnál. Annyi minden közös dolog köt bennünket

össze ezzel a házaspárral, hogy mindig nagyon sok a mondanivalónk egymásnak, ha találkozunk.

Az egyik téma a misszió, a másik az írás, amelyek mindig nagyon élénkké és vidámmá teszik a társalgást.

Néha valóban nehéz szóhoz jutni, annyira, hogy úgy kell kiharcolni a szót egy határozott „Hé, most

én következem!” fölkiáltással.

Amikor megdicsértem a barátnőm szép ruháját, Georg nevetett és azt mondta: „Hát persze, az én feleségem

is 8 tehenet érő asszony”. Aztán elmesélte egy eljegyzés történetét a Csendes-óceán egyik déli

szigetén.

Johnny Lingo volt a neve Nurabandi szigetén egy jómódú

fiatal legénynek, a nevét kissé a nyugati nyelvhez

igazítva. Ez a fiú beleszeretett egy jelentéktelen kislányba

a szomszédos szigeten, Kiniwatán. A „jelentéktelen”

jelző talán még túlzó is – Sarita sovány volt és

csontos, lógó vállal és lehorgasztott fejjel járt-kelt a vidéken.

Sarita apja remélte ugyan, hogy kap majd valamenynyi

menyasszony-árat érte, de belül titkon attól félt,

hogy mégsem. A szigetén az volt a szokás, hogy a

M A N N A 2010. november

11

menyasszony árát tehénben fizették ki. A legeszesebb

és legszebb lányok ára öt tehénre is fölment. Sam azt

remélte, hogy legalább egyetlen egy tehenet kap majd a

lányáért.

Egy napon Johnny Lingo üzent Sam Karoonak,

Sarita apjának, hogy megkéri a lánya kezét, és szeretne

róla tárgyalni vele. Johnnyt

Nurabandi legügyesebb kereskedőjének

tartották, míg

Sam Kiniwata legrosszabb

kereskedő hírében állt.

Johnny igazán fiatal volt még,

mégis a leggazdagabb

embernek tartották a szigetén.

Sam haladéktalanul összeült a

családjával, hogy kidolgozzák

a haditervet. Három tehenet

fognak kérni, de beleegyeznek

a kettőbe, miközben biztosak

voltak abban, hogy Johnny

nem fog többet adni, csak

egyet.

Elérkezett a nagy nap.

Johnny Lingo olyan ajánlattal

kezdte meg a tárgyalást, ami mind Samet, mind egész

Kiniwatát meglepte és megörvendeztette: „Sarita apja,

nyolc tehenet kínálok neked a lányodért!”

Öt hónappal az esküvőjük után egy férfi érkezett látogatóba

Johnny Lingóhoz Nyugatról. A vendég előzőleg

Kiniwatán volt, ahol elmesélték neki a nyolc tehén

történetét. A sziget lakói ennyi idő múlva is azon mulattak,

hogy Sam Karoo, a legrosszabb üzletember a szigeten

hogy vezette orránál fogva a gazdag fiatalembert a

szomszéd szigetről. Nurabandin ezzel szemben Johnny

Lingo nagy tiszteletben állt. A szigeten senkinek sem

jutott eszébe még csak elmosolyodnia sem a háta mögött,

ha a neve fölmerült.

Johnny Lingo első kérdése az volt a nyugati vendéghez:

– Feltételezem, hogy Kiniwatán már hallott rólam.

Onnan való a feleségem.

– Igen, tudom.

– Mit beszélnek rólam az emberek?

– Hát, azt mondják … hogy az elmúlt ünnepek alatt

nősült.

A látogató szemmel láthatóan meglepődött ezen az

egyenesen neki szegezett kérdésen. Johnny Lingo észrevette

a vonakodását, és igyekezett további információt

kicsikarni belőle. Végül a vendég beszámolt arról, hogy

mit hallott Kiniwatán.

– Azt mondják, hogy nyolc tehenet fizetett a menyasszonyáért.

Szeretnék tudni, hogy miért?

Ebben a pillanatban egy csodaszép fiatalasszony lépett

a szobába, hogy egy csokor virágot tegyen az asztalra.

Megállt egy pillanatra, hogy rámosolyogjon

Johnnyra, majd könnyű léptekkel kiment. A vendég

még soha életében nem látott

ilyen szép nőt: az egyenes

vállak, a határozott áll, a sugárzó

szemek – mindezek egészséges

öntudatról tanúskodtak, amivel

bárki egyet is értett.

Johnny Lingo félreérthetetlen

büszkeséggel a hangjában

mondta: – Ő Sarita, a feleségem.

– De – ellenkezett a látogató

– hiszen ő … ő csodaszép!

Kiniwatán azt mondták, hogy

jelentéktelen, és hogy Sam

Karoo Önt az orránál fogva

vezette.

Mosoly áradt szét Johnny

ábrázatán.

– Úgy gondolja, hogy túl sok volt érte a nyolc tehén?

– érdeklődött.

– Semmi esetre sem – igyekezett biztosítani őt a

vendég – de hogy lehetséges az, hogy ennyire megváltozott?

Johnny újra komoly lett.

– Belegondolt egyszer is abba – kérdezte – hogy mit

jelenthet egy asszonynak, ha azt kell tudnia, hogy a férjének

elég volt a legalacsonyabb árat fizetnie érte, amikor

megkérte? Ha később összejönnek az asszonyok, és

túl akarják szárnyalni egymást abban, hogy kiért menynyit

fizetett a férje, és az egyik négy tehenet említ, a

másik talán még hatról is beszélhet, mit érezhet az az

asszony, akit egy vagy két tehénért adott el az apja?

Képzelje csak el! Én nem kívántam volna ilyet az én

Saritámnak.

Aztán így folytatta Johnny:

– Azt akartam, hogy Sarita boldog legyen, de még

többet is akartam. Ön azt mondja, hogy megváltozott,

és ez így is van. Sok dolog meg tud változtatni egy nőt,

külső és belső hatások. De az a legfontosabb, hogy ő

mit gondol önmagáról. Míg Sarita Kiniwatán volt,

semmire sem értékelte magát, de most tudja, hogy minden

nőnél értékesebb itt a szigeten.

– Feleségül akartam venni Saritát – fejezte be történetét

Johnny. – Csak őt szerettem, senki mást, de én

olyan feleséget kívántam magamnak, akinek nyolc tehén

az értéke!

Ebből a történetből rájöttem, hogy mi „8 tehenet érő nők” vagyunk Isten számára. Mert Ő – ugyanezt az

elvet alkalmazva – a legmagasabb árat fizette értünk!

Elisabeth Mittelstadt

Lydia magazin – 1994. december