Kezdőoldal » Állatok » Halak, akvarisztika » Mi lehet a baja a bettámnak?

Mi lehet a baja a bettámnak?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Néhány hónapja van egy betta halunk, aki mostanában nem érzi túl jól magát. Tapasztalatokra lennék kíváncsi, hogy más is került-e ilyen helyzetbe, illetve hogyan oldotta meg.


Egyedül tartjuk egy 30 literes akváriumban, amiben vízmelegítő, szűrő- és keringetőberendezés illetve hőmérő van még a műnövény dekorációkon és köveken túl. Az akvárium hőmérséklete állandó 26 fok, világítást napi pár órára kapcsolunk neki, amúgy természetes szórt fényt kap. A szűrő rendelkezik levegőztető funkcióval is, de mivel tapasztalataink szerint a halat zavarja a víz áramlása, csak naponta pár órára kapcsoljuk be. Az akváriumban rendszeresen cserélünk vizet, amit mindig kezelünk klór- és nehézfém eltávolítóval az előírt mennyiségben. Szintén szoktunk a vízhez adni hasznos baktériumokat vízcserekor. Ennek megfelelően a vize mindig jó, de azért csatolok egy képet a tesztcsíkról: [link]


Eddig a kedve is jó volt, üdvözölt minket, sokat úszkált, szeretett játszani, enni. Talán itt követtük el a legnagyobb hibát, próbáltunk eleget tenni az étvágyának és túletettük. Ennek következtében volt pár nagyobb pottyantása (szín és állag stimmel), de semmi olyan külső elváltozás nem volt látható rajta, mint néhány netes képen a feldagadt hasú, szorulásos halakról. Mióta észrevettük a széklete megváltozását és a kedvetlenségét, jóval kevesebbet kap enni (neten írt napi 2x2-4 db granulátum), valamint tápot is váltottunk, a mostaniban van spirulina is (csak a granulátumokat eszi meg, ezért nem nagy a választék, sem a lemezes táp, sem a szárított szúnyoglárva nem tetszett neki.)


Ennek ellenére továbbra is kedvetlen, kevesebbet úszkál, sokat rejtőzködik. Az úszása is furcsa, ha megáll a vízben, a hátsó fele lesüllyed. Ahogy olvastam, ez az úszóhólyagjával kapcsolódik össze. Néha villámgyors mozdulatokat tesz, máskor csak az akvárium alján "ül". Néha felmegy levegőért, de röhtön úszik is vissza a búvóhelyére. Étvágytalanságot nem tapasztaltunk.


Nagyon szeretnék neki megadni mindent amire szüksége van, de kifogytam az ötletekből. Kérem, aki járt már hasonló cipőben, segítsen a tapasztalataival. Köszönöm!



2022. máj. 12. 17:05
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%
"Köszi! Nitrit okés, látszik a képen. " Nekem is van csíktesztem, csak összehasonlító üzemmódban ér valamit, pl. zavarja a vízkeménység az eredményt. A csepegtető teszt a hiteles. A nitrifikáció oda-vissza irányú folyamat. Oxigéndús környezetben méregtelenít, oxigénszegényben pedig mérgesít (denitrifikál). Beindítás után öt perccel mérj. Az áramlás csökkentést lefojtással, tereléssel old meg.
2022. máj. 12. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
Igen, aquatan megy bele, annyi a bökkenő, hogy eddig hittem a szer leírsásának, és 15 percnél nem nagyon vártam többet a vízzel. Mostantól hagyom állni.
2022. máj. 12. 21:40
 13/17 Tevenyereggyarto ***** válasza:
100%

Ha már itt tartunk akkor én is linkelek mert eddig itt még nem tettem:

[link] , [link] , [link] , [link]

2022. máj. 12. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
100%

Amúgy engem az zavar, hogy erről a tesztről lemaradt az ammónia. Könnyebben felgyűlik és legalább olyan gyilkos, mint a nitrit.


Az aquatan tök okés 15 perc után, szerintem ne szívasd magad vödrök kerülgetésével.


Javasolnék jobb minőségű táp mellett mirelit eledel beszerzését is. Artemia, vízibolha, vörös és fehér szúnyoglárva stb. Közelebb van a természetes étrendjéhez mint a szárított vízi bolha és a táp. Ha bizonytalan vagy, akkor lehet vegyes csomagban is kapni "hatos tropikál" néven.

2022. máj. 12. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:

Huhh, tudom régi kérdés de nekem vízmérgezésnek tűnik így a leírtak alapján. Nem nyúlkált valaki bele az akváriumba mosatlan kézzel?

Az ilyen sajnos előfordul a legjobb igyekezeted ellenére is. Megvan még a betta?

2022. jún. 13. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek a válaszokat! Azóta sokat változott az akva, sokkal természetesebb, több az árnyék ami tetszik a halacskának. Jól van egyébként, bár néha megcsipkedi az uszonyát, de amúgy aktív, szép, egészséges. Folyamatosan okosítom magam és szerzek be cuccokat, hogy minél jobb legyen neki, és nagyon sokat tanulok a tanácsokból is.
2022. szept. 24. 19:35
 17/17 anonim ***** válasza:

16

Akkor úgy emar nagyobb helyen van és van társa is?

2022. szept. 28. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!