Mi lehet a baja szegény vitorlásnak?
Sziasztok.
Első nagyobbacska akváriumom.
Kb 5 napja figyeltem fel egy vitorlásom viselkedésére. Félre vonul az akvárium hátsó felső sarkába egész nap sokszor. Ennek nem adtam túl nagy jelentőséget, hisz a paraméterek rendben vannak.
160L
24°c
pH 6,8
kH 14
Nitrit 0
Nitrát egy kevés van (13mg/l), de bízom a bevezetett co2 erejében, illetve a sűrű növényzetben.
Szóval. Pénteken az egyetlen változás ami volt, hogy pénteken új növényeket ültettem be, illetve 3 halat.
1 vitorlást (hogy ne legyen egyedül), egy algaevő harcsát, és egy csiga evő Botia-t. Ami viszont baj, hogy tegnap este már nem evett aktívan mint szokott, és ma reggelre (dec. 9 szerda) el kezdett pipálni. Nem folyamatos, csak időközönként. Légszomj nem lehet, mert a többi hal nem pipál rendellenesen. Látszólagos betegség nincs.
Külső-, belső szűrő megy, oxigént is engedek be, hogy véletlen se halmozódjon fel sok co2, meg hogy legyen szelőztetve a víz.
Remélem minden lényeges adatot leírtam.
És még annyi, hogy van egy törpagurámim is ami elbújt a növényzetben péntek óta, és őt se látom enni. Bár ő jó húsban van. Csak fura.
A válaszokat nagyon megköszönöm.
Aktív szén van a belső szűrőben. Úgy gondoltam az elég, és nem rakok még a külsőbe is. Ami UV-val is el van látva a befolyónál (ez utóbbit csak egyszer használtam 2 napig - nem ment 48 orát:) -).
Remélem így mindenre válaszoltam.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nekem meg megint a vízminőség jutott eszembe.
3 cm táptalaj... rengeteg!
+ aljzat turkáló halak
+ aljzatporszívózás !
Így könnyen előfordulhat, hogy közvetlenül a vízbe oldódik a táp.
Bár az is igaz, hogy ez jó eséllyel látványos algarobbanással járna együtt, algaproblémád viszont nincs.
Úgyhogy könnyen lehet, hogy tévúton járok, csak egy ötlet volt.
Gurámi rendben van?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Persze. Minden hal rendben. És mint írtam előrébb, a vitorlás is előjött a víz jó minőségű továbbra is. Akartam csinálni képet, csak a "képfeltöltés" oldalát nem engedte itt megosztani. A táptalaj nem sok, figyelembe véve, hogy mennyi homok van rajta, valamint azt, hogy mennyi volt az ajánlott mennyiség a csomagolásra írva. Talaj porszívózás nincs, mert nem kell. ^^ Ellenben a felhalmozódott mulmot (sziklák sarkában, növények tövében) kiszívom vízcserénél. Hozzá teszem, nincs kilószámra mulm sem. Csak egészséges mennyiség. A dupla szűrés elég hatékonynak bizonyul a víz tisztaságát illetően.
Alga... Csak zöld pont algám van, de úgy tudom, az minden egészséges akváriumban előfordul.
Nincs folyamatos civakodás közöttük (vitorlások). Csak ritkán. A nemüket sajnos megállapítani nem tudom. :D
Ráadásul még fiatalok.
A gurámihoz annyit, hogy utána olvastam a halnak, és azt találtam, hogy rejtőzködni szeret. Így a továbbiakban ezt nem kezelem problémaként, de tény, hogy ez előtt, többet volt szem előtt.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!