Miután az anya világra hozta utódját mit csinál vele, hogy felismerje? (Ez a kérdés az emlősökre vonatkozik).
semmit. az anya a szagrol már egyböl felismeri a csemetéjét. az embereknél ez nincs meg ezért a karszallagrol ismeri fel hogy az övé.
kb egy éve derült ki hogy Csehországban elcseréltek két újszülött babát. A szülök csak egy éves korukban vették észre mikor apa gyanakodott hogy a baba nem az övé mert teljesen másképp nézett ki mint ö. Biztosak voltak hogy az anyának nem volt más kapcsolata, így elkezdtek gyanakodni hogy elcserélték a babájukat, és kiderült hogy igen. Aztán vissza cserélték öket, egy hosszú folyamattal, ami mindkét szülöket nagyon megviselt.
Nemrégen láttam az Animal Planet-en, hogy a pandáknál, ha iker szülés van, akkor az egyiket a természetben eldobja az anyja. Ezt úgy küszöbölik ki a gondozók, hogy az egyiket elveszik, és megszületéskor mesterséges módon tartják életben 5napig, ezután megcserélik őket. A gondozók úgy érik el, hogy sajátjának ismerje fel a másik csemetét, hogy azt az anya vizeletével bekenik. A pandaanyu pedig észre sem veszi a cserét.
Az utolsó hozzászólónak annyit szeretnék irni, hogy nagyon érdekes a macskákról irt története. Élvezet volt olvasni. Nálunk is sok macska van(nemrég 17-18) és volt olyan, amikor a másik macskának a csemetéje akart menni hozzá szopni, bizony elzavarta onnan, de persze történt hasonló is, mint maguknál: egyszer az egyik anyamacska, máskor a másik anyamacska gondozta mindkét nősténynek a picijeit. Úgyhogy szerintem a macskák közt is van különbség, akárcsak az emberek között.
(Szörnyű, hogy egyesek nem ivartalanítják a macskájukat, hanem inkább várják a szülést, elajándékozzák a kölyköket. Ebben a világban így is rengeteg a kismacska, és csak növelik ezt a tábort... hamarosan több kidobott, szerencsétlen állat lesz, mint levegő. - ezt csak úgy csendesen megjegyzem, ez persze a hivatásos tenyésztőkre nem vonatkozik, csak a szaporodni hagyókra.)
Valóban sehogy, mert ha felismerné akkor nem lehetne alkalmazni dajka mamákat, mert más kölykét nem nevelné fel. Ebből adódóan a macskák minden 4 hét alatti kölyköt gondoznak, illetve gondozni próbálnak. Ellentétben a kandúr macskákkal, akik sokszor véresre marják, legrosszabb esetben megeszik a kölyköket.
Nekem az ide járó kandúr viselkedése volt elég furcsa. Gyanítjuk, bár természetesen nem tudjuk, hogy ő a kölykök apja. Mindenesetre megjelölte őket. Egyenként megnyalogatta a kicsik fejét, aztán megfordult, és lespriccelte őket. Azt még sosem tapasztaltam, hogy a kandúrok bántanák a kicsiket. Mint korábban írtam, három nőstényünk van, mellette két kandúrunk, plusz még az udvarlóink, és soha nem történt efféle atrocitás.
Ami az ivartalanítást illeti, nekünk jobban bevált, hogy időnként tüzelésgátló injekcióval kivédünk egy-egy periódust, de azért hagyjuk, hogy éljék a természetes életüket az állataink. Némi energia- és időbefektetéssel még mindegyik cicusnak találtunk szerető és felelős gazdit. Láttam már ivartalanított macsekot nem egyet, szegényeknek az élete az etetőtál és a heverő körül telik el. Az állatorvosunk szerint is a természet rendjébe való beavatkozás sosem az állatnak, hanem mindig az embernek jó. A kóborlástól úgy is meg lehet védeni a cicusokat, ha az ember gondoskodik minden egyes megszületett kismacskáról, és nem csak annyit vállal, amennyi épp kényelmes lakásdíszként neki. Nekünk alapból két cicánk volt, tavalyelőtt ideszokott még három, eszünk ágában nem volt elzavarni őket.
Nagyon OFF, de ha már a témánál vagyunk
Hagy másoljam ezt be a felelős macskatartásról:
/szóval el lehet dönteni ki felelős és ki felelőtlen. egyébként ez csak egy töredék, az kérem szépen nem normális, hogy évente több ezer macskát kínoznak meg, azért, mert hát ez a természet rendje.. nem, ez felelőtlenség!/
"Ez az írás már régóta érik, azokról van szó, akiknek van 2-3-4 macskája és Cirmit meg Mircit minden évben többször hagyják lefialni. A helyes szó rájuk nem is a szaporító, hanem a szaporodni hagyó. Ezek az emberek nem fogják fel, mekkora szerepük van abban, hogy több ezer/millió kóbor macska szenved és hal meg utcán vagy sintértelepen, anélkül, hogy bárki egy könnycseppet is ejtene értük. Ezek az emberek büszkén vallják magukat állatbarátnak, hisz szeretik ők Cirmit meg Mircit. Hogy kihez kerülnek az utódaik és nekik, vagy az ő utódaiknak mi lesz a sorsa, az már nem érdekli őket. De már a feltételezés is sértő és felháborító, hogy ők ne a legjobbat akarnák a kis kedvencüknek.
Egy nem ivartalanított nőstény macska és párja, valamint az ő leszármazottaik, ha évi 2 alommal és almonként átlag 3 életben maradt kiscicával számolunk, pár év alatt rengeteg kiscicának adnak életet:
1 év alatt: 6 cica (két macska esetében 12)
2 év alatt: 12 cica (24)
6 év alatt: 36 cica (72)
Jó lenne, ha mindenki megértené végre, hogy ennek ő az oka, ha nem ivartalanít. Amikor az utcán átlép egy reszkető, beteg kiscicán, és azt gondolja, nem az ő problémája, jó lenne ha felfogná, az a macska lehet akár Cirmike meg Bandika 2 évvel ezelőtti kölykeinek leszármazottja! Jó lenne, ha az állatorvosok egy része sem szajkózná tovább azt az ostoba tévhitet, hogy "a nősténynek egyszer ellenie kell". Jó lenne, ha a szülők nem állatok szenvedése árán akarnák bemutatni a gyerekeiknek a születés csodáját! Ha nincs rá pénze, kérjen segítséget, számos alapítvány tud ilyen jellegű támogatást nyújtani. Ha nem biztos benne, jó lenne-e a macskának, olvasson utána, kérjen tanácsot tapasztaltabbaktól . De ne nézze tétlenül évről évre a felesleges szaporulatként születő kiscicákat, melyek aztán elgázolva, megmérgezve, falhoz csapva, vízbe folytva, kutya által széttépve, ember által agyonkínozva, lealtatva, betegségtől szenvedve végzik! Mert EZ nem a természet rendje, ezek a csodálatos, szeretetre méltó állatok, ennél SOKKAL TÖBBET érdemelnek!"
Bocsánat, én nem szerettem volna senkit sem megbántani! Az indulatok beszéltek belőlem, sajnos nem bírtam magammal. Én már láttam felakasztott kiscicát, sintértelepre bevágott kölyök macskákat, emlékszem amikor az altató tű(!!) elől húztam el a fiatal, egészséges cicát. De sajnos az én szemszögöm az, ha valaki megteheti ivartalanítassa a macskáját, mert ez egyfajta lehetőség elvevés más, komolyabb segítségre szoruló macskák elől. Igazából nekik van a legnagyobb szükségük gazdára.
Aztán eszembe jut, hogy négy darab négy hónapos kölyök kutyát fogok ápolni, akiket bedobtak a sintértelepre oltatlanul, ahol bármit elkaphatnak, ilyenkor üvölteni tudnék, hogy miért vagyok ember, szégyen, hogy ilyenek élnek a Föld nevű bolygón! :( Mégegyszer elnézésedet kérem, de sajnos az ivartalanítás nagyon lényeges, a macskának is jobb, a gazdának is, de ezt sok orvos(!!) és annál több ember nem tudja. :( És nagyon sokszor megkaptam a rossz szavakat, mert örökbefogadási szerződéssel adtam ki kutyákat, macskákat. Nem értem, miért baj az, ha örökbefogadási szerződést kötök a gazdával? Ezt csak alá kell írnia és viheti az állatot, én pedig bármikor leellenőrizhetem, hogy jó helyre került-e. Most is nyomtattam a papírokat a kiskutyáknak, mert igenis így adom csak oda. De a mai világban már ez is bűn! Szóval mégegyszer elnézést kérek, de a mai nap nagyon feszült voltam.
-ez is nagyon OFF-
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!