Hogy lehetne megerősödni, hogy ez ne viseljen meg ennyire, ha elütött állatokat látok?
Én is hasonlóan éreztem nagyon sokáig, ráadásul főút mellett laktunk... a mai napig is ki tudok akadni, de már sokat javult a helyzet. Megerősödni sajnos nem lehet, viszont meg lehet tanulni irányítani a gondolataidat, hogy ne a rossz dolgokat gondold tovább, hanem a jókat!
Tudom, hogy nagyon nehéz, sőt néha lehetetlennek tűnik kontrollálni azt, hogy mire gondolunk, de meg kell próbálni a szépet és a jó dolgat megragadni. Az a kisállat aki meghalt, már nem szenvedhet többé, ő nem érzi azt az űrt, amit maga után hagy. Ő már boldog, és ha a gazdája valóban szerette, ő is boldog tud majd lenni a sok szép közös emlékük miatt.
Fontos lenne az is, hogy megbékélj a halál gondolatával. A halál része az életnek és nem az a fontos, hogy utána mi következik, hanem az, mi volt előtte. Azon kell gondolkozni és munkálkodni, nem tehetjük tönkre negatív gondolatokkal. Egyetlen egyszer élünk, és ebben az életben kell megadni mindazt a szeretteinknek, amit meg akarunk velük osztani és megtennünk mindent, amit meg akarunk tenni.
Ha semmiképp sem tudsz túljutni ezeken a negatív gondolatokon, akkor átöntheted egy pozitív cselekvésbe: kampányolhatsz a témában, hogy az emberek vezessenek figyelmesebben főleg lakott területen, ahol szabadon járkálhatnak a háziállatok. Akár egy blogbejegyzés, vagy egy fórumon komment, egy kis figyelemfelkeltő rajz életeket menthet meg!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!