Van pár vicces/megható/szokatlan történetetek arról, hogyan került hozzátok egy kedvenc (ha nem a klasszikus kutya-macska, annál jobb, persze ilyenekre is kíváncsi vagyok)?

Életem első cicája:

8 éves voltam és egy szép őszi napon ballagtam hazafele az iskolából. Egy tőlünk 10 percnyire lévő kisboltnál az össze söpört falevél kupacban játszott. Oda mentem hozzá és nem elszaladt mint általában a cicák hanem bújt hozzám dorombolt. Persze hogy tetszett, haza hoztam. Megetettem -megitattam ( anyunak volt egy perzsája így volt macska kaja). Este haza értek a szüleim, közölték hogy szó se lehet még egy cicáról és kocsival vissza vitték oda ahol találtam. Az én Mizó cicám pedig hamarabb itthon volt mint a szüleim kocsival. Így maradhatott.

Mentette egér:

Anyám perzsájának a szájából mentettem. A szó legszorosabb értelmében a halál torkából hoztam vissza. Szívmasszázs, vizet csepegtettem a szájába és sikeres volt az újra élesztés. :) Elég sokáig éldegélt egy terráriumban.

A két nyomorék cica:

Ők mostaniak. Egyik ismerősünknél a sufniba leellett egy hófehér cica 3 kölyköt. Ameddig reggeltől estig minden nap dolgozott nem is foglalkozott velük. Aztán amikor szabadnapos volt ( a cicák ekkor lehettek 1,5-2 hetesek) úgy döntött hogy őt mégis zavarják a macskák és elkezdte mondogatni hogy agyon üti vagy kiengedi a kenelből a kutyát majd az elintézi. Na nekem se kellett több, kerestem az udvarukon valami alkalmas szállító eszközt, ami végül egy üres diszperzites vödör lett. Bele raktam a 3 kölyköt meg az anya cicát és haza hoztam. Úgy volt hogy csak egy kölyköt tartok meg, a többinek meg a mamának gazdit keresek. Hát egy kölyöknek meg a maminak lett gazdija. A másik kettő marad. A fehér fiúnak lett volna gazdi, már jött volna érte amikor a kis buta valahogy beszorult a szék háttámlájába és deréktól lefelé lebénult. Így nem adtam oda, már jobban van, jár de még sántít kicsit.

A másik fehér, egy kislány pedig süket.

Így a két nyomorék velem marad a férjem "legnagyobb örömére", de nem adom őket senkinek! :)

4. vagyok

Örökölt szakmai ártalom. Édesanyám állatgondozó, így mindig is rengeteg állatunk volt. Ő az aki minden állatot megment.

Az utóbbi időben inkább árva madárfiókákat nevelget. Mindig mondjuk neki olyankor hogy újra gyesen van, mert hogy ugye a fiókákat is 2-3 óránként etetni kell mint egy kisbabát.

Én ezt a hajlamot örököltem, eltanultam csak engem a férjem vissza fog. Persze ha lépni kell hát lépni kell, mint a kismacskák esetében. De hívtam már anyut este 10-kor hogy érkezeik egy fészekből kiesett fióka :)

Én az állatkínzó énemet kinőttem 6 éves koromra. Előtte egy hörcsögöt megfürdettem, majd kicentrifugáztam. Ő túlélte. Egy másik hörit befőttes üvegbe tettem majd beraktam a fagyasztóba. Neki nem volt szerencséje.

Szóval volt ilyen is, szerencsére hamar kinőttem a pszichopata énemet.