Mitől képesek az állatok ilyen mértékű öngyógyulásra?
2 hete az akkor 8 hetes kiscicám dereka beszorult egy 1cm-es résbe (fogalmam sincs hogy csinálta, az ujjam se fér be ő pedig ott volt mindegy is). Kiemeltem óvatosan, de szegénykém deréktól lefelé lebénult. 2 hét alatt mindenféle kezelés nélkül szép fokozatosan rendbe jött.
Ha egy ember lebénul akkor még gyógyszerekkel meg műtéttel is kicsi az esély a teljes gyógyulásra, nem hogy kezelés nélkül.
Másik. Már jó 10 éve voltak egyiptomi tüskés-hátú egereim. Egyszer megszöktek mind a hárman. 2 napig kergettem őket a szobába mire sikerült őket befognom. Az egyiket először pont a farkánál tudtam elkapni ami leszakadt neki. Pár hét alatt viszont vissza nőt.
Embernek csak a haja, körme, szőre nő vissza de lehet olyan sérülés hogy még az sem.
Ezek azok az esetek amiket valóban én a saját szememmel láttam, nem olvastam vagy hallottam.
De ugye úgy tudom hogy a gyíkoknak is vissza nő a farka, a csigának a feje is képes vissza nőni. És még nyilván vannak ilyenek.
Na de mitől képesek ezekre az állatok?
1) simán lehet, hogy csak bedagadt neki valahol, nyomott neki pár ideget, azért nem tudta mozgatni. Ahogy elmúlt a duzzanat, tudta mozgatni is. Hidd el, embereknél is nagyon gyakori.
2) azt az egeret sajnos nem ismerem, de az embernek is egy csomó dolga visszanő, csak lehet nem olyan látványos. Gondolj például egy sebre a bőrödön, egy kivett fél májra vagy egy eltört csontra.
A csigás példánál maradva: neked is ha valami baja lesz az orrodban a szaglóhámnak, idővel visszanő az is.
Nincs ezekben semmi rendkívüli.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!