Meddig fejlődik a tojás a tyúkban, mire megtojja?

utolsó vagyok a 21 napot innen szedtem :

[link]

Szárnyasaink keltetésérõl!

A tenyésztõnek a keltetésekre már az elõzõ év õszén fel kell készülni.

Ki kell válogatni a tenyészállatokat. Minél több vérvonalból állítsuk össze a törzseket, fõképpen a hím ivarúak legyenek idegen vérvonalúak, legalább minden második évben.

Alaposan készítsük fel az állatokat fizikálisan vitaminokkal, nyomelemekkel és ásványi anyagokkal, valamint megfelelõ takarmánnyal a tavaszi tenyészév kezdetére. Végezzük el a tenyészállatokon a labor vérvizsgálatokat, és a legalapvetõbb gyógyszerekkel kezeljük le õket. Pl.: baromfinál a pestis elleni gyógyszert ne felejtsük el.

Már január végén gyûjthetjük a tenyésztojásokat és azt gondosan tároljuk. 8-10 napnál nem ajánlatos tenyésztojást tárolni, mert az a kelés-arány rovására mehet. Kb. 8-10 oC hõfokon tároljuk, enyhén sötét helyen és naponta egyszer 45o-os szögben forgassuk meg. Vigyázni kell, hogy a tojások a fészkekben ne fázzanak meg. Naponta többször szedjük össze. A tojó fészkek alaposan legyenek bealmozva fészek anyaggal pl.: széna, szalma, forgács stb. Fészek anyagnak legjobb alom a réti széna, ebben kevésbé telepednek és szaporodnak el az élõsködõk. Tojás termelés elõtt a szárnyasokat és a tojó fészkeket alaposan szórjuk be élõsködõk elleni szerekkel. Pl.: igen jó a Domotox háztartási rovarirtó szer.

Vigyázzunk, hogy a fészek nedvesség tartalma meg legyen, esetenként a fészek környékét nedvesítsük be langyos vízzel. Így a kotlós az ülés alatt nem szárad ki és fizikálisan nem soványodik le költési ideje alatt. A kotlós elõtt kis edénykében mindig legyen tiszta iható víz. Hetente egyszer vitaminos vizet adjunk neki. Az etetõben lehetõleg csak egészséges kukorica legyen, ugyanis a tojások fûtéséhez legalkalmasabb a kukorica.

Lehetõleg a kotlóst nyugodt helyre tegyük és 12-18 oC melegre. Ügyeljünk arra, hogy napi egy alkalommal 5-6 percet lent legyen a fészekrõl, hogy a fontos dolgait el tudja végezni. Eközben a tojások is szellõznek.

A tojásokat ha gépbe, vagy kotlós alá rakjuk - fõképp távolabbi szállítás után -, szobahõmérsékleten 6-8 órát pihentessük, elõmelegítsük. Közben a gépet is és a fészket is elõmelegítjük.

A kotlós alá ajánlatos ilyenkor mûtojásokat tenni.

A keltetõgépet üzemkezdet elõtt formalinnal fertõtlenítsük majd alaposan szellõztessük ki, utána rakjuk be a tojásokat a felfûtött gépbe. A kotlós alá szánt tojásokat pedig enyhe hypós nedves ruhával áttöröljük. Így a fertõzés elkerülhetõ.

Mielõtt a tenyésztojásokat beraknánk a gépbe, vagy kotlós alá, alaposan válogassuk át. Ne kerüljön bele túl kicsi, túl nagy, deformált, repedt héjú, vékony héjú, mészhiányos tojás. Mindig gyõzõdjünk meg, hogy csak ép, egészséges, tiszta tojások kerüljenek be keltetésre.

Lehetõleg ne rakjunk más-más fajta tojásokat sem egy helyre. Pl.: nem ajánlatos a tyúk tojáshoz rakni liba-, kacsa tojásokat, mert az nem hoz sikeres kelési eredményt, ugyanis a kelés ideje alatt más a libának, kacsának, tyúk tojásnak a hõfok igénye, páratartalom igénye. Amely gépben liba és kacsa tojást keltetünk soha ne tegyünk bele más tojást, ugyanis a kacsa liba szalmonella fertõzés a leggondosabb kezelés után is megmarad és a tyúk-, gyöngyöspulyka-, fürj tojásra az már veszélyt jelent.

Ajánlatos, hogy a gépben vagy kotlós alá rakott tojásokat 6 nap után lámpázzuk le, és a fiatlan tojásokat távolítsuk el, mert esetleg erjedés útján fertõzést okoznak az egészséges, bevált tojásokra.

A BAROMFIAK KELTETÉSE, NEVELÉSE

A baromfiállományt tenyésztés céljából alaposan megválogatták. Szelekciós szempont volt a testsúly, a toll színe, a tojáshozam. Magkakasnak, gúnárnak, gácsérnak az erõs ivarjellegû, elõnyös tulajdonságú egyedeket választották ki. Általában 8–10 tyúkra hagytak egy kakast. A bevált jól tojó és kotló tyúkokat négy-öt évig is megtartották, a tenyészkakasokat, gunarakat szintén .Háziszárnyasaink tojáshozama, kotlási hajlandósága fajonként nagy eltéréseket mutat. Valószínûleg a domesztikáció fokától és a tartásmódtól függõen növekszik az évi tojáshozam. A tyúkok 100–180, a gyöngytyúkok 60–80 (ritkán 100), a kacsa 20–30 (de kivételesen 70–80 is), a pulyka 20–30 (ritkán 40–50) tojást rak le évente. A lúd tavasszal 8–10 (legfeljebb 12–15) tojást rak, s a ritkább nyári tojószezonban adhat még 5–6 tojást. A kacsa késõbb kezdi a tojásrakást, mint a liba, tojóévadja általában árpaérésig tart. A galamb mindig két tojást kelt ki, majd újabb két tojást rak és ismét költ. Kevéssé domesztikálódott a páva, amely évente mindössze 3–6 tojást rak.

A tyúk az év folyamán, újévtõl szeptemberig többször kotlik. Ezzel szemben a pulyka, s különösen a kacsa igen ritkán ül el, ezért igen gyakran tyúkokkal keltetik ki az õ tojásaikat is. Tyúk alá 14–15 kacsatojást vagy ugyanannyi pulykatojást tettek. Mindig tyúkokkal keltették ki a gyöngytyúk tojásait, mert az még ritkábban ült el, mint az elõbbiek. A kotló nagyságától függõen tettek alá 24–25, de legfeljebb 28–30 gyöngyöstojást. A keltetés idõtartama tyúktojás esetén 3 hét, a lúd, kacsa, pulyka, sõt a gyöngytyúk keltetésének ideje is 4 hét.

A tyúkültetés, csirkekeltetés idõszakai közül kettõ válik ki gyakoriságával és fontosságával: a tavaszi (áprilisi) és az ún. „két Boldogasszony közi” (augusztus 15.–szeptember 8.), azaz a nyár végi keltetés. Ritkábban fordul elõ az egészen korai ültetés (február–március), amikor fûtött helyen, a szobában készítenek fészket a kotlósnak. Tavasszal és nyáron fûtetlen kamrában, istállóban ültetik meg a tyúkot.

Sok vidéken emlegetik a „kazal alá” keltetett csirkéket. Ezek búzahordás idején, július végén kelnek ki, s a szérûn „kazal alatt” nevelkednek.

Tyúkültetéshez gondosan készítik elõ a fészket. Rendszerint kerek kosárba, szitakéregbe, fedeles tyúkültetõ kosárba, bucsérba vagy lúdkasba tesznek búzaszalmát, majd a kotlós nagyságától függõen 17–25 tyúktojást. Tyúk alá legtöbb vidéken 21–23 tyúktojást tesznek. Az egyszerre költött csirkéket egy kotlósalja, egy tyúkalja néven emlegetik. A nyugtalan kotlót rostával szokták leborítani, hogy ne tudjon megszökni. Keltetéshez a piacon nem vettek, s lehetõleg kölcsön sem kértek tojásokat. Ültetés elõtt két héttel kezdték meg a tojásgyûjtést, hogy mind friss legyen, s több tyúktól gyûjtötték össze. Fontos volt, hogy szemes, azaz termékeny legyen.

Lúd alá 15-nél több tojást nem szoktak tenni. A lúd évente egyszer, ritkábban kétszer költ, s mindig a saját tojásait. A második kelésbõl származó liba neve sarja, sarjúliba.

A keltetés a várakozás idõszaka. Egy hét után lámpázással, átvilágítással vagy vízpróbával vizsgálták meg a tojásokat, van-e bennük élet. A lámpázás csak az 1900-as években jött szokásba. Azelõtt langyos vízbe tették a tojásokat: a záp lemerült, az élõ fennmaradt a vízen.

Bárhol ült a kotlós, ivóvizére, élelmére, a tojások szellõztetésére, keverésére és takargatására gondja volt a gazdasszonynak. Búza, árpa, kukorica, s a Tiszántúlon régebben fõtt köles volt a tápláléka, amibe porrá tört tojáshéjat és különféle füvek porát keverték. A kotlós többnyire a kemence hamujában „fürdött”, mikor leszállt a tojásokról. A kelés várható idõpontja elõtti napokban az asszonyok már nagyon figyeltek a tojások hangjára, minden zörejére. Itt-ott szokásban volt a kemény héjú tojások – fõként lúdtojások – héjának puhítása is. Rövid idõre langyos vízbe helyezték a tojást, hogy héja puhuljon és a kisliba könnyebben áttörhesse.

Nem volt ennyi gond a kisebb fészekalját kitevõ (10–12 db), lopva vagy orozva kõtt csibékkel. Ráadásul ezek erõsebbek, edzettebbek voltak, mint a többi, ezért szívesebben hagytak belõlük magot. A gépi keltetéssel szemben a régi vágású falusi nép sokáig bizalmatlan volt. Galgamácsa (Pest m.) asszonyai az 1950-es évek végén az aszódi, gödöllõi keltetõállomásokon még sem tojást, sem naposcsibét nem vásároltak. Orosházán viszont már az 1880-as években megjelent a keltetõgép, s helybeli feltalálók újabb gépezeteket fejlesztettek ki .A tavaszi csirkéket csak két hét után engedték ki a szabadba. A kotlóssal átlagosan öt hétig voltak együtt. Addig a csirkék önállósodtak, s hathetes korukban már ülõre szoktak.

Mivel a tyúk tojáshozamára szükség van, elõfordul, hogy lerészegített kappant fognak be csirkehordásra. Keltetésre viszont nem alkalmas, mert teste nem melegszik fel a kellõ mértékben. A kotló tyúkot hideg vízbe mártogatták vagy két-három napig sötét helyen éheztették, ha azt akarták, hogy elhagyja a kotlást.

A naposcsibe és a többi pihés apróság táplálására a gazdaasszony gondot viselt, s naponta 4–5 alkalommal etetgette õket. Elsõ eledelük rendszerint apróra darált kukorica, morzsolt kenyérbél. Sok vidéken szétmorzsolt túrót, felaprított fõtt tojást adnak eléjük.Négy-öt napos koruktól fogva „zöldet is kapnak” (apróra vágott búzasást, lucernát, káposztalevelet). A kiskacsa tápláléka a libáénál változatosabb és bõvebb is: vizes darájához apróra vágott kaprot, lucernát kevernek.

Ivóvizet agyagedénybe, csirkecserépbe kap az aprójószág, s kevés sót is hintenek a vízbe.

A csirkenevelés fontos eszköze a vesszõbõl font védernyõ, a magyar nyelvterület túlnyomó részén elterjedt csirkeborító. Ennek négy hagyományos típusa közül a tetején nyitott csonkakúp forma a legismertebb. Fõként a Dunántúl és a Kisalföld tájain kedvelik a jurtára emlékeztetõ formát, a Dél-Alföldön pedig a kúpos kunyhó alakját követõ borítót. Lécekbõl készült hasáb alakú borítókat újabban és szórványosan csaknem minden vidéken használtak. A tárgycsoport nevei közül a borító terjedt el leginkább. Puplik a neve Nyitra, Bars, Hont, Észak-Pest és Nyugat-Nógrád falvaiban, ketrec a palóc és barkó területeken. Kasnak hívták Gömör, Észak-Borsod, Abaúj magyarjai, illetve a keleti székely nyelvjárások. Etetõ a neve északkeleten Zemplén-tõl, Ungtól egészen a Szilágyságig. A csibék – s néhol a kiskacsák – az udvaron elhelyezett borító alatt zavartalanul csipegethetik táplálékukat. Ott a tyúkok, nagyobb csirkék nem szedhetik el a táplálékot, nem boríthatják fel az itatójukat. Erõs napsütés ellen a borítót árnyékolni szokták, ráterítenek valami használt pokrócot vagy ruhadarabot.

A tojás csodája

Az állatvilágban néhány emlősfajtól eltekintve csak a madarak és a hüllők raknak tojást. A tojás mérete, súlya széles határok között változik. A legnagyobb ismert tojás a már kihalt elefántmadártól (Aepyorius Maximus) származik, amelynek hosszátmérője elérte a 39 centimétert, űrtartalma pedig a 12 litert. A ma élő fajok közül a strucc tojása akár 20 cm magas is lehet (a tyúktojás húszszorosa), a súlya elérheti az 1,76 kilogrammot. A világ legkisebb tojása, a Vervain-kolibrié alig nagyobb egy borsószemnél, mindössze 0,365 grammot nyom.

A tojás tulajdonképpen egyetlen petesejt, amely felépítésénél fogva kiváló védelmet nyújt a fejlődő embriónak. A legbelül elhelyezkedő petét több burok veszi körül. A külső meszes héj - amely meghatározza a tojás formáját - valójában nem zárja el hermetikusan az embriót, ugyanis ezen keresztül lélegzik a tojás. A héj belső falát hártya borítja, amely a tojás tompább pólusán kettéválik, létrehozva a légkamrát. A tojásfehérjében található a vékony hártyával körülvett és tápanyagként szolgáló szikgolyó, a tojássárgája. Ezt két zsinórszerű képződmény rögzíti a tojás belső falához. A szik felületén helyezkedik el a genetikai állományt tartalmazó 2 mm átmérőjű csírakorong, amelyből az embrió fejlődik ki.

Sajátos a tojás vegyi összetétele. A tojástartalom háromnegyede víz, egynegyedét pedig nagyobb részben szerves vegyületek (fehérjék, zsírok, természetes festékek, szénhidrát), kisebb részben ásványi sók alkotják. A tojásban közel negyvenféle fehérje található: ennek a fele a fehérjében, másik fele a sárgájában és a hártyákban koncentrálódik. E fehérjék szerepe létfontosságú. Egyrészt kémiai védelmet nyújtanak azáltal, hogy elpusztítják a héjon és a hártyákon esetlegesen átjutó mikrobákat, másrészt stabilizálják a tojás belső összetételét.

Egy tyúktojásban az embrió képződése alig 25 órát vesz igénybe. Ha a megtermékenyített tojást kotlóstyúk alá vagy inkubátorba helyezzük, a csíralemez fejlődésnek indul és az embrió testének körvonalai nemsokára láthatóvá válnak. Eközben különböző hártyák alakulnak ki, amelyek védik az embriót a rázkódástól és a hőmérsékletingadozástól vagy elkülönítik az anyagcsere során keletkezett hulladékokat. Négy nap múlva már látható a szív és az érrendszer, majd a nyolcadik napon két sötét pont jelzi az egyre növekvő embrió szemét. A tizenegyedik napra a még áttetsző koponyán keresztül felismerhető az agyvelő, valamint a végtagok is megkülönböztethetők már, majd a tizennegyedik napon a tollak is láthatóvá lesznek. A teljesen kifejlett csirkeembriónak a huszonegyedik nap a "kikelés" ideje. A világrajövetel nélkülözhetetlen segítsége a felső csőrkáván található dudor - az ún. tojásfog -, amellyel a kiscsibe áttöri a kemény tojáshéjat. Az újszülött csibe ekkor mindössze 40 grammos, ám rendkívül gyorsan növekszik mind súlyban, mind méretben: 6 hét múlva már elérheti a 2,6 kilogrammot is.