Mit tehetnék a kiskutyáért?
A szomszédunk 10 év alatt most szerzi be a harmadik kutyáját. A másik kettő rejtélyes módon halt meg, mondván, hogy már öregek voltak...A probléma a fickóval és a családjával, hogy totálisan tesznek arra, hogy az állatuknak érzései és igényei is vannak. A kutyára nekik, mint őrző-védő van szükségük, így a legkisebb szeretet sem adják meg neki. Nevelési célzattal folyton ordibálnak a kutyussal, és a folyton megverik, ha nem megfelelően viselkedik. Ami végképp vérlázító számomra, hogy nem hajlandóak sétálni vinni, mivel meggyőződésük a kert is elég nagy neki, aminek a nagy része le van betonozva és a hatalmas autóik parkolnak benne, szóval még annak a bűzében is szaladgálhat szegény kölyök.
Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen szervezetekhez fordulhatok vagy milyen jogszabályra lehet hivatkozni ilyen esetekben, hogy tenni lehessen ez ellen az embertelen bánásmód ellen, mert ha rápróbálok mutatni váltatni kéne, és akkor nem döglene bele a kutyája 5-6 évente a lelki bántalmazásba, akkor arra hivatkozik, hogy az ő állata és tulajdona, azt csinál vele, amit szeretne.
Sajnos én ezek alapján nem hiszem, hogy bármilyen jogszabályra hivatkozhatsz. A vonatkozó jogszabályok a chipet, a minimális életteret, a napi ellenőrzést, a kikötés módját, az elválasztást meg ilyesmit szabályoznak. Az, hogy nem viszik sétálni és megverik, így tudomásom szerint nem ütközik jogszabályba.
A 41/2010. Kr a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról:
"16. § (1) A kedvtelésből tartott állatokkal kíméletesen kell bánni, azoknak szükségtelenül fájdalmat, szenvedést, illetve félelmet okozni nem szabad"
ezt írja, de hát ez nem egzakt megfogalmazás.
Legfeljebb, ha felveszel több durva verést, azzal lehetne kezdeni valamit. Egy állatvédő szervezetet, állatmenhelyet kellene megkérdezni a vonatkozó jogszabályok gyakorlati vonatkozásairól (melyik pontját mennyire lehet betartatni, hol lehet esetleg megfogni a gazdit)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!