Ti jártok cirkuszba? Nem tartjátok állatkínzásnak?
De az is kínzás, sosem tartanék madarat.
A kutya pedig kicsit más. Általában kedvencként tartják, szeretgetik, igyekeznek minden jót megadni neki.
A cirkuszban pedig a még nagyobb bevétel miatt tartanak állatokat és az a fontos, hogy meg tudja csinálni xy számot. Hogy milyen áron érik el, az már mellékes.
A példaként felhozott kutya, madár, lótartás is lehet kínzás és lehet az állat számára megfelelő, ha arra törekszünk, hogy az igényeiket kielégítsük. De árulja már el nekem valaki, hogy egy utazó cirkusz miként tudja kielégíteni a nagymacskák, az elefántok, a medvék, de akár csak a lovak igényeit?
Két alkalommal láttam cirkuszt.
Gyerekkoromban egy hangosbemondó autó hirdette, hogy megérkeztek a városba. Az autó tetejére egy medvebocs volt kikötve, egész napra (a mellettünk lévő kocsmában álltak meg egy rövidke, egy-két órás sziesztára), a szerencsétlen medve közben habzó szájjal, megállás nélkül üvöltött, őrjöngött a 40 fokos hőségben...
Egyszer el is mentünk megnézni őket. Az előadás előtt láttam, ahogy az egyik sátorban állt egy kikötött ló, egy faszi mögötte ült egy széken és folyamatosan csapkodta az ostorral, talán unatkozott, vagy nem tudom, miért.
Biztos vannak jó cirkuszok is, ahol jól tartják az állatokat, de amelyik utazik, ott ez szerintem megoldhatatlan. A fentiek a személyes tapasztalataim a cirkuszokkal kapcsolatban, köszönöm, de nekem elég volt belőle.
"..Lóversenyen is ütik a lovakat..."
És akkor ez már elég ok arra, hogy más állatokat is üthessünk? Egyébként a lóversenyek bármilyen formája is állatkínzás.
"..Kutyatartás: biológiai objektum szaporítása, mesterséges, eredeti életterétől idegen, bezárt tartása, fajtájától idegen viselkedési normák ráeröltetése..."
A kutya évezredek óta az emberrel élő háziasított állat. Mára már sajnos túlságosan is függ az embertől. A sok esetben már beteges szelekció miatt egyébként a legtöbb fajta nem is maradna életben egyedül, az ember nélkül. A cirkuszokban és állatkertekben tartott állatok vadállatok, sokukat ráadásul a természetből szakították ki, mert nem mindet könnyű fogságban szaporítani. Egy vadállat pedig nem fog a gazdi kedvéért szépszóra átugrani a tüzes karikán.
"..Lótartás sem természetes. Madarak kalitkában? Az nem kínzás?..."
A lovakat sem kell feltétlenül megülnünk. Az ember mindent uralni akar, mindenre ráülni, mindent betörni. A madarak bezárása is állatkínzás. Tisztelnünk kellene az állatokat.
Olyan cirkuszba szívesen elmennék, ahol nincsenek állatokkal mutatványok. Már egyre több ilyen van, és ha jók az artisták, akkor állatok nélkül is meg tudnak élni, sőt még híresebbek is, mint a többi. Pl. Cirque du Soleil, Kínai Nemzeti Cirkusz,
A lóversenyen futam közben úgy fel van pörögve a ló,hogy nem nagyon érzi meg az ostorcsapást.Elő van írva,hogy futam közben hányszor üthetnek a lóra és melyik testrészén(far vagy lapocka).Versenyintézőség starttól célig figyeli a futamot és keményen büntetik,ha valaki az előírtnál többször üt a lóra.Kíméletlen ostorozás címén több napos eltiltás és/vagy pénzbüntetés jár.
Sokan azzal érvelnek,hogy a lónak nem biztos,hogy kedve van épp akkor futni.A természetben szabadon élő lovakat sem kérdezi meg a ragadozó,hogy van-e épp akkor kedve futni előle.Egyébként mi sem mindig azért megyünk be reggel melózni,mert arra van kedvünk.
Nem feltétlen.
Vannak akik jól bánnak az állatokkal, és szeretik őket. Hiszen ha az artisták nem bíznának az állatokban, (ha ütnék őket, akkor az artisták nem lennének nyugodtak) és az állatok is ledobnák azokat akikkel együtt "dolgoznak"
De sajnos sokan vannak akik tényleg rosszul bánnak az àllatokkal.
Viszont általánosítani nem szabad.
ha vannak vadállatok akkor annak tartom mert az egyáltalán nem természetes hogy az a szerencsétlen vad ilyen hülyeségeket csináljon csak az emberek szórakoztatásáért másrészt meg szintén csak az emberek kedvéért ketrecben lakjon ... ilyenkor jobb lenne ha az emberek belegondolnának abba h nekik milyen lenne ... én gyűlölöm ha uralkodnak felettem és mások felett is utálok uralkodni ha lovagolok akkor a lovat társnak tekintem...
"..Lóversenyen is ütik a lovakat..."
ez igaz de még csak nem is a lóverseny a rossz hanem a felkészülés,a belovagolás,az engedelmességre bírás ... az sok helyen könyörtelen veréssel érik el, olyan veréssel amitől a lónak még a bőre is felhólyagosodik
én ha járok lovagolni akkor még csak az angol stílust is elítélem sőt ha már itt tartok akkor a tenyésztést is
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!