A kétrés-kísérletből tényleg AZ következik?

Egyesével indított elektronok becsapódási helyét jegyezve interferenciaképet kapunk.

A valószínűségi hullám interferenciája miatt.

Több dolog keveredik.

Mitől biztos, hogy a megfigyelőtől függ az eredmény? Egyfelől az eredmény az, hogy az én agyam feldolgozta az észlelést, és kialakított egy véleményt. Amiről nem tudok, az van ugyan, de nem lehet véleményem róla. A dologgal akkor foglalkozom, ha vannak adataim, amit elemezhetek.

Másfelől, persze hogy a mérőeszköz van kölcsönhatásban a megfigyelendővel. Mi megy a mérőeszközzel. Ha egy mérleg azt mutatja, hogy valami 10 kiló, az csak akkor lesz érdekes, ha ránézünk a mérlegre, megállapítjuk, hogy 10 kilót mutat, és a testre nézve mindenféle következtetéseket vonunk le.

Az elektron résen áthaladásakor való viselkedése a megfelelő fizikai törvények szerint történik, mi ezt vagy vizsgáljuk (ránézünk a műszerre), vagy nem. Az elektron mindig ugyanúgy viselkedik, a műszer mindig ugyanazt mutatja, csak vagy észrevesszük, vagy nem.

Nem egy (vagy két) darab elektron viselkedését nézzük, annak hatását nem tudjuk érzékelni a saját érzékszerveinkkel. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy minden dolognak (elektronnak, műszer anyagának) van egy úgynevezett sajátállapota. Az az állapot, amelyet nyugalminak nevezünk, azaz önmagától nem változnak meg a tulajdonságai. Ha két anyag (hatás) kölcsönhatásba kerül, akkor a körülményektől és az anyagoktól függően az egyik a másik sajátállapotába kerül. Ennek ott van a jelentősége, hogy ha uyanazt a dolgot (itt elektront) más sajátállapotú eszközzel vizsgáljuk, akkor más eredményt látunk (amit mi magunk érzékelni képesek leszünk). Az egyik mérőeszköz az elektron anyagi jellegű tulajdonságát képes észleni, ekkor anyagnak látjuk. A másik a hullámtermészetű tulajdonságát képes mérni, ott ezt látjuk. Célszerűen mindig olyan eszközt használunk, amilyen tulajdonságot vizsgálni akarunk.

Először hadd oszlassak el egy félreértést. Az elektronok önmagukkal interferálnak, nem egymással, vagyis a különböző időpontban indított elektronok problémája fel sem merül. Ha mindig egyszerre csak egy elektron tartózkodik a rendszerben, akkor is azt tapasztaljuk, hogy az elektron (valószínűségi) hullámként viselkedik miközben terjed, és részecskeként, amikor detektáljuk. A paradoxon ebből a kettősségből ered, illetve abból, hogy ez a mi hétköznapi szintünkön két egymást kizáró jelleg egyidejű létezése számunkra elképzelhetetlen.

A megfigyelőtől nem függ az eredmény. Ha automatizált módon megy végbe az egész és nem figyeled a kísérlet lefolytatását, csak a végén nézel rá az eredményre, ami addigra már el van mentve egy számítógépen, akkor is azt fogod látni, hogy kirajzolódnak az interferenciavonalak, ha a rések nyitva vannak. A megfigyelő tudatossága itt nem játszik szerepet, csak az elektronok fizikai kölcsönhatása az útjuk során: ha az egyik rés le van zárva, akkor nincs interferenciakép, ha mindkettő nyitva van, akkor van. Sőt, azóta már végeztek olyan kísérleteket is, ahol a nyitott-zárt átmenetet folytonosan tudták változtatni, és az elektron hollétéről szerzett információ (angolul "one-path information") így folytonosan változott és az interferenciakép is fokozatos változást mutatott aszerint, hogy milyen mértékű információt szereztek arról, hogy az elektron melyik résen ment át.

"Wadmalac:be tudnád linkelni az oldalt,sehogyse találom.előre is köszi."

[link]

"A megfigyelőtől nem függ az eredmény...."

De bizony függ ! Pont ez a lényeg, hogy egyébként azonos körülmények esetén is eltérő az eredmény, és pusztán attól függ, hogy megfigyeljük-e vagy sem! olvasd csak el a fentebb linkelt cikket.

"A megfigyelő tudatossága itt nem játszik szerepet..."

De bizony...

"...csak az elektronok fizikai kölcsönhatása az útjuk során: ha az egyik rés le van zárva, akkor nincs interferenciakép, ha mindkettő nyitva van, akkor van."

Egy rés esetén nincs ábra ez evidens. Kétrés esetén meg kicsit fura a helyzet:

Pont az a kétrés kísérlet lényege hogy az interferencia ábra két rés esetén is CSAK ÉS KIZÁRÓLAG akkor jön létre, ha nem figyeljük meg az elektront a repülése során, azaz, amikor nem érdekel minket hogy melyik résen is megy át. Avagy megfigyeljük ugyan, de az eredményt elvetjük, azaz nem használjuk fel! És ez még akkor is igaz, ha az elektronok tényleges becsapódása utáni időpillanatban vizsgáljuk utólag hogy melyik résen is ment át az a fránya elektron! (tehát az elektron rég becsapódott a detektorba, és mi ezen időpont UTÁN vizsgálódva is azt tapasztaljuk, hogy NINCS interferencia ábra. Ha nem vizsgáljuk, avagy a vizsgálat eredményét elvetjük (nem használjuk fel), akkor meg van interferencia ábra...

És pont ezen a döbbenetes tények azok, amik azt sugallják, hogy a tudatos megfigyelés maga az, ami miatt az interferenciaábra létrejön avagy nem. De megint csak mondom, olvasd el a cikket, és megérted.

maci

Kedves 7-es és mindenki más!

Egy újszülöttnek minden vicc új. Én fizikus vagyok, tehát nekem ezek a dolgok nem újak. A belinkelt cikk némileg összekavarja a kvantumfizikának két különböző gondolatkísérletét, amely a kvantumrendszerek két különböző jellemzőjére kérdez rá.

Az egyik a "Schrödinger macskája" 1935-ből vagyis az a kérdés, hogy a tudatosság mennyire játszik szerepet a mérés folyamatában. A "Wigner barátja" ennek egy továbbfejlesztett változata. A másik Wheeler késleltetett választásos kísérlete, amely egy 1978-as koncepció és a lényege, hogy az, hogy az elektron (vagy bármilyen szóban forgó kvantumrészecske) viselkedése attól függ, hogy hogyan méred, és nem számít, hogy ezt a döntést mikor hozod meg. Ha úgy akarod megmérni, hogy részecskeként detektáld, akkor részecskeként viselkedik. Ha úgy, hogy hagyod hullámként viselkedni, akkor hullámként viselkedik. Azonban ehhez a megfigyelő tudatosságának az égvilágon semmi köze sincs.

A belinkelt cikkben szereplő késleltetett választásos kvantumradír kísérlet a hagyományos késleltetett választásos kísérlet és a kvantumradír kísérlet egyvelege és a lényege, hogy az ún. "which-path information", azaz útvonal információ kinyerése és felhasználása vagy kinyerése de fel nem használata befolyásolja a másik ágon az interferenciakép megjelenését, akár látszólag időben visszafelé is. De ebben nincs szerepe a megfigyelő tudatosságának. Az alsó tükörrendszert egy számítógép is vezérelheti egy véletlenszám-generátorra kapcsolva, amely eldönti, hogy felhasználja-e az útvonal információt vagy sem. Később kiértékelve a kísérletet látható lesz a résekhez sokkal közelebb elhelyezkedő D0 detektoron, hogy úgy tűnik, mintha az időben később az alsó tükörrendszerben esetlegesen bekövetkező radíreffektus utólag meghatározná, hogy a D0 detektoron létrejön-e interferenciakép vagy sem. Azonban itt valójában semmi újat nem látunk ahhoz képest, amit Einstein, Podolsky és Rosen már 1935-ös híressé vált EPR cikkében is megjósolt: egy összefonódott részecskékből álló kvantumrendszer akkor is egy rendszernek tekinthető, ha a részei egymástól kozmikus távolságban vannak. Ha bármelyik részén mérést végzel, akkor is valójában az egész rendszeren végzel mérést, és ez a mérés kihat az egész rendszerre, a részrendszerek távolságától függetlenül.

Ami a késleltetett választásos kísérletben megdöbbentő, az a késleltetés hatása és nem a választás mikéntje. Vagyis az a tény, hogy a választás eredményeként a rendszer egyik részén időben akár jóval később történt mérés befolyásolja a rendszer egy másik részén egy korában végrehajtott mérés kimenetelét.

#9:

Itt az elgondolkodtató elem az, amikor a "which-path" mérést megteszem, de az eredményt nem nézem meg, eldobom, megsemmisítem az információ kinyerésének esélye nélkül.

Ez az egyetlen pont, ahol a tudatos megfigyelő szerepe vagy csak a mérés tényének szerepe közti különbség kibukik. Ezen a ponton derülhet ki, melyik váltja ki az effektust a kettő közül.