Akik nem hisznek Istenben, mivel bizonyítják, hogy Isten nem létezik?

"A saját értelmezési tartományán belül valóban a leghatékonyabb módszer.

Ez az értelmezési tartomány pedig az anyagi világ. "

Mit értesz anyagi világ alatt? Én elfogadom a konszenzusos definíciót, miszerint anyag az, amivel kölcsönhatásba léphetünk, ergo az anyagi világ az, amivel kölcsönhatásba léphetünk. Ha valamivel nem lépünk kölcsönhatásba semmilyen módon, azt megismerni sem tudjuk, tehát igen problémás azzal kapcsolatban értelmes állításokat tenni.

Ha erre a kérdésre válaszolsz, akkor én is tudok reagálni a több, a tudomány korlátoltságát érintő kérdéseidre.

Persze nem én lennék, ha nem vezetném tovább egy kicsit a dolgot. Szóval vehetjük úgy is, hogy az immateriális (nem anyagi) világ az, amit az ember érzékszervei nem tudnak értelmezni. Ezzel az a probléma, hogy a neutrínókat és a kvarkokat sem látjuk közvetlenül, meg a fekete lyukakat sem, mégis tudunk velük dolgozni. Tehát az ember korlátozott érzékelését ki tudja terjeszteni, ezt nap mint nap alkalmazza a tudomány.

"Csak úgy tűnik, jelenleg az ismeretlentől való félelem gátolja meg a tudományos gondolkodást abban, hogy a legalapvetőbbnek tűnő axiómáit megkérdőjelezze. "

Szóval szerinted az lenne a jó irány, hogy megkérdőjelezzük azt, hogy az ismereteink pusztán az anyagi világra irányulhatnak? Ez esetben még mindig kell az általad használt definíciója ennek a fogalomnak. Az én definícióm kapcsán sok értelmes dolgot nem lehetne kihozni abból, hogy kölcsönhatások nélkül nem lehet megismernünk semmit, mert mindent amit felfogunk a környezetünkből azt kölcsönhatások révén tesszük.

Az általad felvetetted lehetséges kontra ["Az ellenérv sejthetően az lesz, hogy azért, mert nincs másról tapasztalata. ] használható lenne ugyan, de én más szemszögből közelítem meg a témát. Amit te mondasz az egy szintetikus induktív állítás, de én analitikus állítást tettem a témában. Az anyag az, amivel kölcsönhatásba léphetünk (és mivel levezettem, hogy a kölcsönhatás=megismerés) így kapunk egy okságilag zárt rendszert, ahol is minden tulajdonsága része ennek a zárt halmaznak, ergo megismerhető. És azt, ahogy kifejtettem az előző válaszomban az értelmes, objektív állítások vizsgálatára a tudomány jogosult, annak van erre megfelelő módszertana.

Itt már csak azt lehetne kritizálni, hogy a megismerés nem csak kölcsönhatások révén mehet végbe, de ezt nem fejtegetem tovább, meghagyom neked.

Az általad pedzegetett szintetikus vonalon is el lehetne itt egyébként indulni, de én most összeraktam ezt a kis rendszerismertetést a megismerés kapcsán, te is tedd meg a saját értelmezéseddel és akkor majd megnézzük, hogy a kettő közül melyik alkalmazható a valóságra.

"Először is: az, hogy a világ megismerhető, nem egy módszertan hanem egy kijelentés.

Kijelented, hogy a világ megismerhető. "

Én is pontosan ezt mondtam. Az alapvetése az az általam vázolt episztemológiának, hogy a világ megismerhető. Aztán, hogy ez a megismerés konkrétan hogy zajlik, arra van egy módszertan, egy eszközrendszer. Ebben teljesen egyetértünk.

"Kérdés, hogy a mai természettudományos módszerrel a teljes világot lehet-e megismerni, vagy csak egy részét. "

Természetesen ez kérdés, a fentebbi levezetésemből leszűrhető, hogy nem tartom kizártnak egy olyan tér létét, amivel nem léphetünk semmiféle kölcsönhatásba, semmilyen információt nem kaphatunk onnan. És, ha ez a helyzet, akkor azt értelmesen vizsgálni nem lehet. Agyalogni persze lehet róla, de a tudomány mindig arra törekszik, hogyha nem is tudja tökéletesen teljesíteni az összes módszertani kritériumot egy felvetés kapcsán, a cél az, hogy meglegyen a megfelelő eszközi vagy egyéb háttér arra, hogy meg lehessen ismerni valamilyen egzakt, empirikus módon az adott leírt jelenséget. Az általad feszegetett metafizikai tartományok esetén ez elvből sem lehetséges, így minden azokon való merengés legfeljebb szórakozásnak nevezhető, tudományos jelentőségük nulla.

"Amikor viszont élő szervezetről van szó, már hiányosságok mutatkoznak. A mai tudomány is elismeri, hogy magát az életet még nem sikerült „megtalálnia”. Arra még nem találtak választ, hogy egészen pontosan miért él valami. "

Mikortol is él valami? Az önmagát másolni képes RNS molekula már élőnek számít? Mert olyat már ismernek. Ha nem, mikortól lesz több valami? Milyen plusz "szubsztanciát" tartalmaz az élő rendszer a nem élőhöz képest? Én azt mondom, hogy nagyon jó eséllyel semmilyet, szerinted mi ezzel a helyzet?

Ha te valami dualista irányba akarod elvinni az érvedet (gyk. az élőlény két szubsztancia "keveréke" és ez adja az élet feltételezett misztikus tulajdonságát), akkor azzal a csúnya ellentmondással találod szembe magad, hogy az illetékes kettő külön szubsztanciának valahogy kapcsolatba kéne lépnie egymással, viszont ez a fogalmak miatt nem lehetséges. Mert ugye, ha kapcsolatban vannak, akkor simán ugyanazon szubsztancia alkotja őket, ha mégsem az alkotná, akkor nemcsak, nem léphetnek kapcsolatba, de a létük egymás szempontjából teljesen irreleváns. Így nincs különbség a nem létező plusz szubsztancia és az érzékelhetetlen plusz szubsztancia között. Ráadásul ez a plusz szubsztancia (immateriális) nem tud a fentebb felsorolt okok miatt semmilyen oksági hatást kifejteni a másik, (az anyagi) szubsztanciára. A kettő teljesen külön zárt oksági rendszer.

Itt be lehet iktatni egy közvetítő szubsztanciát, ami egyszerre anyagtalan meg anyagi, de ez enyhén szólva is ad hoc mentegetés lenne, ráadásként fogalmi önellentmondás.

"Amit kifelejt a tudományos vizsgálatból a mai kutató: ő maga és a saját gondolkodása. "

A tudományos módszertan pont a szubjektivitásból eredő "interferenciát" hivatott ellensúlyozni objektív módszertani kritériumokkal.

"Hallgatólagosan azt állítja, hogy ez az eszköz minden kétséget kizáróan alkalmas a világ megismerésére.

Fel sem merül benne, hogy lehetséges magát az eszközt is vizsgálat tárgyává tenni. Sőt nemcsak lehetséges, hanem (ha tudományos alapossággal akar a világ felé közelíteni), kötelessége is, annak érdekében, hogy a megismerési folyamatot teljesen kézben tartsa. "

Azt is érdemes itt észben tartani, hogy a tudomány alkalmazott módszertana igen-igen sok eredményt fel tudott eddig mutatni. Ha valaki ezt kritizálni szeretné, vagy javítani, először valamiféle több, kiforrottabb, alaposabb módszertant kéne kitalálnia. Neked is. A "nem anyagi" definícióját pedig írd le kérlek, mert létfontosságú az érvek szempontjából.

Ööö, ott van benne a szövegben.

"Én elfogadom a konszenzusos definíciót, miszerint anyag az, amivel kölcsönhatásba léphetünk, ergo az anyagi világ az, amivel kölcsönhatásba léphetünk. "

"Nos igen, öt érzékszervünkkel, illetve műszereinkkel (melyek érzékszerveink továbbfejlesztésének tekinthetőek) észleletekhez juthatunk.

Ezen észleletek összességét nevezhetjük anyagi világnak. "

Itt egy picit lehetne akadékoskodni, hogy pl. a számítógépek nem kifejezetten az érzékszerveinket fejlesztik tovább, de igazából ez lényegtelen, a legtöbb műszer esetében igaz, amit írsz.

"Megjegyzem, hogy ez (mármint, az anyag szó) tulajdonképpen csak egy címke, amivel az érzékszerveinkkel tapasztalható dolgok összességét megjelöljük.

Tehát maga a fogalom (anyag) nem lesz attól világosabb, érthetőbb hogy megfogalmazzuk azt a tapasztalati halmazt, amire a fogalmat használjuk. "

De az a tapasztalati halmaz, amiről beszélünk egyenlő az "anyaggal", hiszen az anyag szó ezt a halmazt jelenti, erre referál.

"Akkor lenne maga az anyag fogalma pontosan "definiálva" ha azt mondanánk meg, hogy mi az eredete, mi a funkciója stb. "

Nem, ez nem szükséges része a definíciónak, ez már a leírása, jellemzése. Ha Európát definiálom feltétlenül szükséges az eredetének kérdését is belevenni?

"Megkérdezném tőled, hogy az anyag fogalmának mi az anyaga?

Magát a fogalmat melyik érzékszerveddel észleled?

Azt szerintem nem tagadod, hogy amikor tudatod tartalmává teszed azt a fogalmat, hogy anyag (egyszerűbben fogalmazva: erre a fogalomra gondolsz), az egy tapasztalás. Nem érzékszervi tapasztalás, mégis tapasztalás. "Történik" benned valami, amikor egy fogalomra gondolsz. "

:) Ez igen. Komolyan örülök neki, hogy ezzel érveltél, nem mindennap találkozni ezzel, pláne gyiken.

Az élmény amire gondolsz egy évtizedes filozófiai probléma, nem tudom, szándékosan nem nevezted-e meg. Úgy hívjuk, hogy kvália.

Szerintem egyébként ez egy tipikusan mondvacsinált probléma.

A definíciója valami olyasmi, hogy a tudatos tapasztalat szubjektív érzeti minősége; az alany által érzett fenomenális karaktere. C.S. Peirctől lehet eredeztetni a kifejezést, igaz, ő nem kimondottan a mai értelmezésében alkalmazta. Az igazi elterjedése a problémának Nagel "What is it like to be a bat?" cikkéhez köthető, ahol szintén ezzel a szubjektív érzetminőséggel érvel a redukcionizmus ellen.

Nagyon komoly érveléseket lehet olvasni ellene, összegyűjtök párat, a jobbak közül, aztán majd leírom én is, hogy szerintem miért álprobléma.

Dennett azt írja egy gondolatkísérletében, hogy tegyük fel, gonosz idegsebészek megváltoztatták az ember kváléit. Dennett érve az, hogy nem lehet eldönteni, hogy a kváliák maguk változtak meg, vagy csak az emlékek a múltban tapasztalt kváliákkal kapcsolatban. Így az a helyzet áll fent, hogy a szubjektív belső tapasztalati aspektus változása nem kimutatható még a szubjektív tapasztalónak sem.

Marvin Minsky azzal érvel, hogy ez az egész fogalom és a jelenség egy rendkívül komplex kognitív folyamat túlegyszerűsítése, azzal, hogy megpróbáljuk megfogni a "lényegét" a komplex egész veszik el.

Szerintem:

A kválé az egy szubjektív érzetminőség a megadott definíció szerint is. Mivel szubjektív, így semmivel sem értelmesebb felvetés mint a "milyen XY-nak" lenni. Az sem valami konkrét megfogható jelenség, kifejezetten érzékelhető karaktere nincs.

A tudatosságban nincs éles határ, hanem az agyak különféle felépítéséből adódóan egy folyamatosságot lehet itt elképzelni az egyes fajok között.

Az agyban lezajló érzékelési folyamat megjelenik egy szubjektív lenyomatként is. Ez a kvália. Az agyi folyamatok egy másik "oldala", de a folyamat maga ugyanúgy neurális eredetű.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez egy szubjektív érzet. Márpedig, ha szubjektív érzet, akkor az objektív tartományban vizsgálódó tudomány számára a kvália nem kérdés, nem probléma. És főleg nem immateriális.

Ha nem függ az agyaktól (és a reduktív fizikalizmus hibás), az agyhalott embernek vannak kváliái?

Hozzá kell tennem, van egy olyan nézőpont is, hogy idővel lesznek alkalmas műszereink, két agyat összekötünk és azok akár érzékelhetik is egymás kváliáit.

Igazad van kérdező, túlságosan is belefolytunk a vita közben a személyeskedésbe. Akkor neki is futnék még 1x.

Tehát a világ megismerése bizonyos emberek szerint csakis olyan tudományos szempontok alapján történhet, melyek a fizikai tulajdonságait derítik fel, illetve az anyagok közti kölcsönhatásokat le tudják írni valamilyen formában. Ezen felül bármilyen vizsgálat mely ezen feltételeknek nem felelnek meg, nem nevezhetők tudományosnak. Csak azt nem értem, milyen kritériumok határozzák meg mi az ami tudományos és mik azok amik már nem. A materialista szemlélet része lehet eme megismerésnek, de nem korlátozhatja azt, hisz ezzel a feltétellel olyan korlátokat állítunk magunk elé melyek megakadályoznának abban, hogy valóban megismerhessük a világ teljes működését. Ez éppen olyan mintha csakis geológiai ismereteink szerint tanulmányoznánk mindent és a fizika, kémia csillagászat stb, mind mind kívül esnének kutatásaink lehetséges eszözeiből. Olyan kritériumokat állítanak, melyek átlépése megszegi a szabályt, de a szabály megszegése nélkül nem teljesíthető a feladat, csak részben.

Ugye a 202-es hozzászóló komolyabban belement elméletének ismertetésébe és definiálta mi is szerinte az anyag fogalma:

"Én elfogadom a konszenzusos definíciót, miszerint anyag az, amivel kölcsönhatásba léphetünk, ergo az anyagi világ az, amivel kölcsönhatásba léphetünk. "

- Igen, ez elfogadható és már csak azért is mert nincs benne meghatározva, hogy csakis anyag és anyag között lehet kölcsönhatás. Ergo az anyagtalan és anyagi között is felléphet kölcsönhatás.

"Ha valamivel nem lépünk kölcsönhatásba semmilyen módon, azt megismerni sem tudjuk, tehát igen problémás azzal kapcsolatban értelmes állításokat tenni. "

- Ebben is teljesen igazad van, de, hogy definiálnád a kölcsönhatást? Objektív vagy szubjektív élmény az amit te kölcsönhatásnak nevezel? Véleményem szerint attól, hogy az interakció mérhető e egy bizonyos szempontból vagy sem, semilyen hatást nem gyakorlohat a konklúzióra, miszerint a kapcsolat megtörtént. Szóval a fel/meg nem ismerés nem lehet kizáró tényezője egy interakciónak.

A kölcsönhatás teljesen független dolog a megtapasztalástól, nem törvényszerű, hogy csak akkor történik interakció, ha vele egy időben megtapasztalás is történt.

De van egy másik elméletem is: A kölcsönhatás nem biztos hogy kétirányú, így a mások oldal nem ismerhető meg, mégis a kapcsolat fenn áll. Egy rádióadás hallgatása során a kommunikáció csak egy irányú. Akitől az adás érkezik, annak megismerése számomra adott, leszűrhetek belőle bizonyos információkat vagy akár irányítást is kaphatok, viszont aki a mikrofonba beszél, annak semilyen információja nem lesz rólam. Az interakció megtörtént, mégsem analizálható mind a két oldalról. Ezzel azt szerettem volna mondani, hogy attól, hogy kölcsönhatásba lépünk valamivel, az még nem feltételezi az oda vissza működő kommunikációt adó és vevő közt, így a megismerés, leképezés, műszeres mérés nem lehetséges. (basszus, dejavum van, láttam a kritikádat az utolsó mondatomról) Sőt, a szubjektív megtapasztalást sem szabad ennyire lekicsinyíteni, mint te tetted, hisz attól, hogy valamiről objetív megtapasztalás gyűjthető, attól a te megtasztalásod még mindig szubjetív marad. Ergo, nincs is objektív tapasztalat szerzés, csak hit és szubjektív élmény.

"Mit értesz anyagi világ alatt?"

- Tudom, hogy nem hozzám szólt a kérdés, de elmondanám és is a véleményem, hátha előre mozdítja eme velős beszélgetést. Kicsit filozofikusan: Nincs anyagi világ. Az érzékszerveid által megtapasztalt hatás-kölcsönhatások ugyan úgy érvényesek álmaidban is ahol ugyebár nem lehet fizikai világról beszélni. Ugyan úgy kemény a fal, a folyónak van sodrása, stb. Azaz az "eredeti" világ másolata ugyan úgy megismerhető lenne számunkra, ha több időt tudnánk ott tölteni tudatosan. Szinte soha nem fedezzük fel azt, hogy egy álomban vagyunk és az nem is a "valóság". Ezek után az itteni fizikai világról összegyűjtött információk, csak ebben a világben érvényesek, az álombeliek, pedig csak ott. Arra akarok kilyukadni, hogy a két világ közül melyik tekinthető valóságosabbnak? Mindig az amelyikben vagyunk, nemde? De mindkettő egyszerre nem lehet valóság csak az egyik. Szóval szerintem az "anyagiság" nem a kézzel megfoghatóságban kell keresni, hanem abban amit megtapasztalásuk során összegyűjtünk információt. Ebben az esetben pedig nem fontos, hogy a kölcsönhatás materiális vagy immateriális. Gondolj csak bele az álomban szerzett tapasztalatokra. Ott nincsenek fizikális dolgok, sőt, az összes érzékszerved ki van szinte kapcsolva.

"Ezzel az a probléma, hogy a neutrínókat és a kvarkokat sem látjuk közvetlenül, meg a fekete lyukakat sem, mégis tudunk velük dolgozni. Tehát az ember korlátozott érzékelését ki tudja terjeszteni, ezt nap mint nap alkalmazza a tudomány. "

- Igaz, de ezen dolgok megismerése csak onnatól kezdőthet amikor a tudomány a figyelmét rá öszpontosítva kifejleszt egy olyan műszert ami már mérni tudja azt a bizonyos dolgot. Tehát, ha Edison a figyelmét nem a villanykörte megalkotására szenteli, akkor valószínűleg most nem itt tartanánk. Korábban is meg voltak a lehetőségek akár a gőzgép kifejlesztésére, de James Watt "figyelme öszpontosításának" következménye lett az, hogy az ő nevéhez fűződik a feltalálása. Tehát addig, míg nincs kellő figyelem szentelve a dolognak, addig bizony nem lesz kutatható vagy mérhető az anyagtalan világ. Tudom, hogy ez egy ördögi kör, mert amíg nem találnak elegendő információt, addig nincs min elindulni...

Lenne még egy dolog ami nem hagy nyugodni. Az élő és élettelen fogalma. Mi alapján használja egy materialista ember az élő illetve élettelen kifejezést, mikor az ő szakzsargonja szerint csakis kémiai elemek és azok reakcióiból álló halmaz vagyunk? Az élő kifejezés már túlmutat a materialista nézet határain, viszont ha van egy olyan általánosan elfogadott kifejezés(vagy axióma) ami már nem halmazon belüli, hanem azon kívüli, akkor más megismerési tulajdonság is felvehető a nagyobb tudományos halmazba. Úgy kellene elképzelni, hogy a tudományon belül van a materialista megismerés halmaza, viszont ez csak egy részét képezi az egésznek. Ezen túlmutatnak bizonyos dolgok és éles határai sincsenek. Az élő szót előszeretettel használjuk, de nincs konkrétan definiálva ez sem és szerintem nem is lehet éles határvonalat húzni sehol, hogy innentől jobbra élő, balra élettelen. Úgy vélem a tudomány területe nem szűkíthető le materiális szintre, viszont nem is azt mondom, hogy ezt a halmazt szeretném kiegészíteni az anyagtalan világ törvényeivel. Én úgy képzelem el, hogy a tudományon belül lehetnek kisebb részhalmazok(akár több is) melyek közül az egyik a materialista megismerést képezi. Visszatérve az élő fogalomhoz, az erről való vita megkezdése előtt ajánlom fussatok vigig az alábi linken található :"A fogalomalkotást nehezítő tényezők" részen.

[link]

Remélem nem rondítottam bele a beszélgetésetekbe. Köszönöm annak aki vette a fáradtságot és végigolvasta. :)

openyoureye:

"- Igen, ez elfogadható és már csak azért is mert nincs benne meghatározva, hogy csakis anyag és anyag között lehet kölcsönhatás. Ergo az anyagtalan és anyagi között is felléphet kölcsönhatás. "

Ugye az én definícióm szerint az anyagi az, amivel kölcsönhatásba léphetünk. Az anyagtalan ennek a definíciónak az ellentéte, ergo az, amivel nem léphetünk kölcsönhatásba. Ha azt vesszük, hogy az anyagi világ a kölcsönhatások halmaza (egy okságilag zárt rendszer), akkor tök furcsa helyzet áll fenn, ha elfogadjuk a te felvetésedet, miszerint "az anyagtalan és anyagi között is felléphet kölcsönhatás." Ez esetben az oksági zártság sérül és egy igen érdekes fogalmi önellentmondásba keveredünk, hiszen, ha van a kettő között kölcsönhatás, akkor anyagi (ez volt a definíció), ha meg nincs akkor anyagtalannak is hívhatom, de az számunkra megismerhetetlen.

Ahogy már írtam, gond itt akkor lehet az én szempontomból, ha kölcsönhatás nélkül is megismeréseket lehet végezni.

Hogy a kölcsönhatás alatt mit értek? Nos, valahogy úgy kéne definiálni, hogy bizonyos elemek egy oksági halmazon belül helyezkednek el, képesek hatást gyakorolni egymásra. Anyagi az, amire igaz, hogy ezen az okságilag zárt halmazon belül van.

Mivel ha hatnak egymásra, akkor a hatás - néhány esetben egyelőre csak teoretikusan -, de megfigyelhető, vizsgálható. Azaz objektív kérdés, és mint olyan, tudományos probléma.

"Objektív vagy szubjektív élmény az amit te kölcsönhatásnak nevezel? "

A kölcsönhatás egy teljesen objektív jelenség, hiszen szubjektív élményei csak bizonyos szűk kritériumoknak megfelelő elemeknek (ebbe most ne menjünk bele, mert ha azt mondom "élőlényeknek", akkor kritizálható pl. mesterséges intelligenciákkal is. Ráadásul később még az "élő" fogalmat is át fogjuk beszélni.) van. Attól, hogy nincs mi szubjektíven értelmezze a jelenségeket, azok még léteznek. (ha persze szubjektív idealista vagy, most harsányan csóválhatod a fejed. :) Természetesen az ember az összes objektív dolgot először szubjektíven interpretálja (értelmezi) és ez különféle problémákat is okozhat a megismerési folyamatban, ezeket nevezzük most 'szubjektív interferenciáknak'.

Ezeket a szubjektív interferenciákat ki kell küszöbölni, hiszen máskülönben nem tudnánk megkülönböztetni egy valós eredményt egy képzelt eredménytől. (Teszem azt, a tudós egy életet rááldozott valami gyógyszer kifejlesztésére, de az konkrétan semmire nem jó. A tudós a sz. i. miatt különféle pszichológiai jelenségek során tulajdonképpen annyira félreértelmezheti az adatokat, kimagyarázhatja magának, hogy belelátja az általa várt eredményt, akkor is, ha a gyógyszer körül tíz kilométeren belül kihal az élet.) Ezért kell a megismételhetőség, statisztikák, több személy általi vizsgálat, és a többi.

Szóval az való igaz, hogy a megismerés elsősorban szubjektív (és a kedves kérdező itt elő is hozakodott a kváliával, ami egy nagyon jó kontra volt ide), de bizonyos eszközökkel azokat objektivizáljuk. Ha azt egyelőre nem tudjuk megfelelő szinten elvégezni, a cél, akkor is, hogy megfelelő eszközháttér álljon a rendelkezésre az objektivizáláshoz.

"Szóval a fel/meg nem ismerés nem lehet kizáró tényezője egy interakciónak. "

Ebben teljesen igazad van, hiszen attól, hogy régen nem ismerték a Higgs-mezőt az még létezett. Ellenben, ha nem ismerték, nem is dolgozhattak vele, hiszen ismeretlen dologgal nem tudunk semmit kezdeni. Ha van valami elképzelésem bizonyos dolgok irányába, de az nem elég stabil, nem elég alapos, akkor az maximum eszmefuttatás lehet, gondolatkísérlet, axiómarendszer, stb. Persze bonyolítja a helyzetet, hogy a modellem alapvetően cáfolható-e elméleti szinten akár. Ha nem cáfolható, akkor igazából semmilyen haszna nincs, tudományos szempontból semmi értéke, hiszen cáfolhatatlan állítások igazságtartalmát nem lehet eldönteni.

A rádió, meg az egyirányú megtapasztalás:

Ez egy érdekes felvetés, de a probléma itt az, hogy az anyagi definíciójába a rádiókapcsolat tökéletes megfelel, hiszen a rádióhullámok mérhetőek, kölcsönhatással vannak a vevőkészülékekre, és a vevőkészülék is kölcsönhat a rádióhullámokkal, lefordítja azokat.

Ráadásul elméletileg Isten/a szellemi létsík/nem anyagi szféra/mágia( ki mire gondol ugye) oksági hatással van ránk. Azaz a hatás általunk érzékelhetőnek kellene, hogy legyen, hiszen észrevehető különbséget okoz számunkra. (vigyázat, én itt most nem Isten létezése ellen érvelek, [az úgyis hülyeség lenne], hanem azt mondom, hogyha létezik, ugyanúgy "anyagi", tehát a tudomány által vizsgálható, mint akármi más.)

Álomvilág:

Na jó, de ne feledd, az álom az agyban játszódik le, (ezt viszont biztosan állíthatom, mert mérések igazolják) így ugyanúgy fizikális jelenség, hiszen az agy is egy szerv.

"Igaz, de ezen dolgok megismerése csak onnatól kezdőthet amikor a tudomány a figyelmét rá öszpontosítva kifejleszt egy olyan műszert ami már mérni tudja azt a bizonyos dolgot. "

Látod, ez teljesen igaz. Viszont, ha nincs meg az a módszer, amivel vizsgálni tudja azt a bizonyos dolgot, a dolog léte, nem léte, milyensége egyáltalán nem eldönthető addig, nem értelmes kérdés a szó pozitivista értelmében.

Továbbá, attól, hogy mondjuk Laplace előtt nem merült fel[ha tévednék, akkor javítsatok ki, de szerintem Laplace hozta fel elsőként] a fekete lyuk teoretikusan sem és a magfizikai forradalom miatt nem merült fel a léte a valóságban is, attól az még létezett, ugyanúgy ott volt a galaxisunk közepén, és a megismerési eszköz hiánya miatt senki sem mondaná a fekete lyukra, hogy nem anyagi.

Élő és élettelen:

Ez megint egy jó felvetés. Általános definíció valami olyasmi lehet, hogy "élő az, ami életjelenségeket mutat". Persze mik azok az életjelenségek:

-önfenntartás, anyagcsere

-önreprodukálás

És még lehetne sorolni ezt-azt, de az a furcsa helyzet jönne elő, hogy nem lehet nagyon élesen elkülöníteni pl, egy önjavító, önmásoló robotot, ami emberi intelligenciával rendelkezik, meg egy embert. Akkor most melyik az élő? Mind a kettő? Elméletileg igen, de az ember intuitíve azt mondaná a robotra, hogy élettelen.

Meg aztán ott vannak a vírusok, amik ugyan reprodukálódnak, de csak egy bizonyos másik szervezet erőforrásainak az átszervezése után.

"Remélem nem rondítottam bele a beszélgetésetekbe. Köszönöm annak aki vette a fáradtságot és végigolvasta. :)"

Természetesen érdekes volt a hozzászólásod, érdeklődve várom a választ.