Jézus "Isten"? Volt e olyan kijelentése ami esetleg ezt támasztja alá?

Zsidók 1:8

Görög:

"...ο θρονος σου ο θεος εις τον αιωνα του αιωνος..."

[ho thronos sou ho theos eis ton aiōna tou aiōnos]

Magyarul:

"A te királyi széked óh Isten örökkön örökké." (Károli)

"A te trónod, ó Isten, örökkön örökkévaló..." (Káldi, 1928.)

"A te trónusod örökké megáll, ó Isten..." (MBT)

"Isten, trónod áll örökre..." (SZIT)

Hasonlóan fordít még: KNB, Káldi (1865), Vida, Békés-Dalos, Csia, Egyszerű fordítás, Ravasz László, dr. Budai Gergely, Czeglédy Sándor, Raffay Sándor, Masznyik, Kecskeméthy - tehát lényegében az összes ismert, magyar nyelvű bibliafordítás.

Ezzel szemben az Őrtorony Társulat (Jehova "tanúi") által terjesztett 'Új Világ Fordítás' azért, hogy elejét vegye annak, ami a többi fordításból következik, tudniillik, hogy itt a megszólított személy, vagyis a Fiú, Istennek neveztetik a kérdéses részletet így fordítja:

"Az Isten a trónod örökkön-örökké..."

(angol NWT: "God is your throne forever and ever")

Ennek ellenére még az ’Érveljünk az Írásokból’ című kiadványukban is idézik a bibliatudós B. F. Westcott írását, amely elismeri, hogy a kérdéses görög rész „...felfogható megszólító esetként mindkét előfordulásakor (A trónod, ó Isten, . . . ezért ó Isten, a te Istened . . . )…” (The Epistle to the Hebrews. [London, 1889] 25—6. o.).

És valóban, a "ho theosz" magyarul igen gyakori, hogy ezt használják a megszólító eset ("Istenem," v. "ó, Isten") helyett.

A határozott névelő ("ho") megléte itt döntő jelentésű. Ami az ilyen, görög fül számára kissé furcsa névelős szerkezeteket illeti, ez azok közé a sajátos héber és arám nyelvi fordulatok közé tartozik, amelyek az Újszövetség görög szövegében találhatók. A héberben a megszólító módot (vocativus) névelős alanyesettel fejezi ki: pl. Mk 14:36-ban az 'abba ho patér' szó szerit ("Isten, az Atya), magyarán "Istenem! Atyám!" Az arámban a főnvéhez toldott -a (névelő)rag fejezi ki a megszólítást; pl. mk 5:41 a talitha kumi! Márk arámias görög "fordítása" szerint to koraszion, szó szerint "a kislány, kelj fel!", magyarán: "Kislány...!" De hozhatok még más példát is: Pl. a Jel 4,11-ben is ez áll: "acios ei, o kurios kai o qeos hmwn", azaz szó szerint: méltó vagy, "a" mi Urunk és Istenünk.

Ez a részlet egyébként a Zsoltárok könyvéből idéz, tehát a héber szöveg az irányadó, ott pedig (ha jól emlékszem) pár nyelvész jelezte, hogy még azt is jelentheti, hogy Isten tölti be a trónt.

Az is segíthet ha megnézzük még a szövegkörnyzetet, az meg a Fiú méltóságát dicsőíti, vagyis az egész részlet a Fiúról szól.

Egyik JT volt kedves idézni a Csel 2:30 és Jel 3:21 verseket bizonyítandó, hogy Jézus az Istennek a trónján ül. Vagyis ezek szerint mégse Isten maga a trón. Annak a fordításnak semmi értelme: Isten egy szék, amin ülni lehet? Nem: a trón az isteni uralmat jelképezi, nem magát Istent. Egyébként pedig ez bizonyítja isteni méltóságát: Isten trónján ül, Isten trónján pedig Isten ül, és nem egy angyal.

A Zsoltárok 45:6 ezen része így szól:

"כסאך אלהים עולם ועד"

Átírva: kis'acha elohim ovlam va'ed.

A héber-angol interlinear ezt így fordítja: "Thy throne, O God, [is] for ever and ever".

Hasonlóképp fordítanak a legnagyobb angol fordítások is, például: New American Standard Bible (ˆ1995), King James Bible, American Standard Version, Douay-Rheims Bible, Darby Bible Translation, English Revised Version, Webster's Bible Translation, World English Bible, Young's Literal Translation, New American Bible.

Az itt nem nyom semmit a latba, hogy eredetileg, betű szerint nem a messiásra vonatkozott, hiszen volnának még hasonló példái a szabad idézésnek az Újszövetségben, pl. "Egyiptomból hívtam ki fiamat", "Feltámaszt minket a harmadik napon" stb. Nem az lenne az egyetlen Zsoltár, amely eredetileg, betű szerint egy emberre vonatkozott, és az Újszövetség utóbb mégis Krisztusra vonatkoztatja.

Itt van erről egy cikk, ha van kedved, kukkants bele: [link]

“But of the Son He says, ‘Thy throne, O God, is forever and ever, and the righteous scepter is the scepter of His Kingdom.’ ”

Throughout Hebrews 1-3, Christ is shown to be superior to creation as He is contrasted to the angels, the prophets, and Moses. At Hebrews 1:10-12, we read a passage taken from Psalm 102:25-28 that was written exclusively of Jehovah in the Old Testament but applied directly to Christ here in the New Testament.

Incidentally, Hebrews 1:8-9 is a quotation taken right out of Psalm 45:6-7. Hebrew Parallelism occurs where the literary structure of one verse is seen to be identical to that of another verse. In this case, in the Septuagint, the literary structure of Psalm 45:6: “Thy throne, O God, is forever and ever” is seen to be identical to the literary structure of the previous verse, Psalm 45:5: “Thy weapons, O Mighty One, are sharpened.” Therefore, the translation of “Thy throne, O God….” at Hebrews 1:8 is much more correct than the Watchtower Society’s New World Translation.

Az pedig nem igaz, hogy az Atya és a Fiú egysége CSAK annyiban állna, mint ami a hívek között van. Ezen állítás gondolom a János 17:11 szektás eiszegézisen alapul, pedig a megoldás roppant egyszerű, csak meg kell érteni a Szentírás analógiáját. Jézus azt kéri az Atyától, hogy a tanítányok "egyek legyenek", vagyis egységes meggyőződés és törekvés, az isteni személyek egysége mintájára, összekösse őket. Vagyis ez a minta, de nem azt jelenti, hogy a keresztények egysége kimerülne ennyiben, mint ahogy az isteni személyek sem csak valamiféle "akarategységben" állnak, hanem az Atyának és a Fiúnak egy és ugyanazon isteni valójuk, természetük van. Vegyük alapul ezt a kijelentést: "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5:48). Ha ezen verset ugyanazzal a logikával kívánnád értelmezni, mint a másikat, akko arra jutnánk, hogy a Mennyei Atya tökéletessége elérhető ember számára. Mivel hogy ez nem lehetséges, akkor ugyanígy értelmezendő, mint a másik: mind a Mennyei Atya tökéletessége, mind az Atya és a Fiú közötti egység előttünk lebegő cél és minta, melyet emberként soha el nem érhetünk, csak konvergálhatunk felé. Egyik sem jelenti azt, hogy éppen olyan fokú tökéletesség ill. egység elérhető lenne.

A Jn 10,30 környékén van elegendő támpont: a hallgatóság azonnal megértette, hogy Jézus nem puszta erkölcsi vagy akarati egységet állított közte és az Atya között, hanem többet: egységet az istenségben. Ezt mondták: "[...] te ember létedre Istenné teszed magadat." És az Úr nem kezdte magyarázgatni, hogy csak céljaik egybehangzásáról beszélt, hanem jellegzetes rabbis válaszában még meg is toldotta egy kihívással: "Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!" - Vagyis az Írás tekintélyét fordította ellenük, befogta a szájukat, és helybenhagyta istenségének állítását.

A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszony minden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának. Ehelyett ilyen téren öröklik az Atya és a Fiú egységét: aki a Fiúé, az az Atyáé is (Jn 17,10). Ahogy az Atya szereti a Fiút, úgy szereti a Fiú követőit is (17,23). Ahol a Fiú van, követői is ott lesznek (24).""

Ezen felvetésed a következő fordulat szektás, nyers, betű szerinti és formállogikai értelmezésére támaszkodhat, amikor Jézus úgy fogalmaz imájában, hogy „egyek legyenek, mint mi” (ti. ő, Jézus az Atyával). Azonban a Szentírás szóhasználata alapján az „úgy”, „mint”, „ahogy”, „amint” nem jelent feltétlenül ekvivalenciát, hanem sokkal inkább viszonyítási alapot, modellt: bizonyos hasonlóságot sejtet az isteni személyek egysége és Isten gyermekeinek igazságban és szeretetben élt egysége között.. Elég csak erre példáként felhozni azon szenírásbeli kijelentést, hogy "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5:48). Nyilvánvalóan ezt a kijelentést nem fogod úgy értelmezni, mint ahogy a főpapi ima szövegét kívánnád megerőszakolni, és úgy értelmezni, hogy az Atyaisten abszolút tökéletességének elérésére hív fel Jézus – hiszen természetesen ez fogalmilag lehetetlen egy teremtés számára. Ez is ugyanúgy értelmezendő, mint a főpapi ima esetén: az Atyaisten tökéletessége a tökéletesség mintaképe, „modellje”, amelyet végső soron elérhetetlen célként kell a szemünk előtt lobognia. Még egyszer csak a lényeget: „A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszonyminden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának.”

Ez a szó, hogy „egy”, a hívők számára úgy fogható föl, hogy a szeretet egységét értsük a kegyelemben, az isteni személyek számára pedig úgy, hogy felfogjuk a természetben való azonosságnak az egységét, mint ahogyan az Igazság ezt más helyen is mondja: „Legyetek … tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok is tökéletes [Mt 5,48], mintha kézzelfoghatóbban mondaná azt, hogy „legyetek tökéletesek” kegyelemi tökéletességben úgy, „amint a ti mennyei Atyátok tökéletes” az Ő természetének tökéletességében, mindkettőn megvan a maga módja: minthogy a Teremtő és a termény között nem lehet akkora hasonlóságot megjelölni, hogy egyúttal tudomásul ne vennénk a közöttük létező nagyobb különbözőségeket.

Jn 14:28

Ez az a „parádés" vers, amelyet Jehova Tanúi Jézus teremtettsége mellett felhoznak. De valóban Jézus istensége ellen szól? A szövegösszefüggés világossá teszi, hogy itt az Atya és a Fiú közötti, Szentháromságon belüli cselekvésről van szó: Jézus az Atyától való jöveteléről és a hozzá való visszatéréséről szól. Az Atya nagyobb, hiszen tőle indul ki minden Szentháromságon belüli cselekvés, mert ő az, aki a Fiút és a Szentlelket küldi (vö. Schnackenburg m/1976, 98. o.). Az Atya, Fiú, Szentlélek egységét, továbbá a Fiú és a Szentlélek Atya általi küldését János evangéliumának egész 14. fejezete különösen is hangsúlyozza. Ezért ez a mondat: „Az Atya nagyobb nálam" csak Jézusnak az ugyanebben a fejezetben szereplő kijelentése (9. v.) és más hasonlók alapján helyezhető el megfelelően: „Aki engem lát, látja az Atyát". A Fiú Atyának való alárendelése megüresítése földi létmódjának idejére nem szünteti meg istenségét. „Minőségileg Isten volt, testben kinyilatkoztatva, míg emberként mennyiségileg korlátozott volt" (Martin 1985,119.0.)

A szövegben arról van szó, hogy az apostoloknak örülniük kell azon, hogy Jézus az Atyához megy, ezt azzal indokolja, hogy az Atya nagyobb nála. Nagyobb, nem az isteni természet szerint, melyben az Atya, Fiú és Szentlélek egy és oszthatatlan, hanem emberi természete szerint. Jézus, emberi természetét tekintve, kisebb az Atyánál. Vagyis emberként csakugyan kisebb nála. Az apostoloknak több okuk van örülni, mint szomorkodni Jézus távozása miatt, mert föltámasztásával az Atya megdicsőíti emberi természetét. A vers értelme, hogy: Én elmenetemről és visszajövetemről szólottam hozzátok. Az első miatt szomorkodtok; de ha az én boldogságomat, mely a tietekkel egybe van kötve, szem előtt tartanátok, örülnétek azon; mert az Atya, kihez én megyek, nagyobb nálamnál, s ő nekem a nagyobbat, a megdicsőülést, az alacsony sorsból a dicsőbb állapotba jutást adja meg, minek rátok nézve is a legörvendetesebb következése lesz. Krisztus itt úgy beszél magáról, mint ember, mert elmenetéről szól. Mint isteni Ige az Atya dicsőségét soha sem hagyta el, s az Igének az Atyához való menetéről szó sem lehet. Azonban e szavak: „az Atya nagyobb nálamnál“ Jézus Krisztus isteni természetével is megegyeztethetők; mert az Atya valóban nagyobb, mint a Fiú, nem természeténél és méltóságánál fogva, hanem a mennyiben a Fiú az Atyától született.

Minthogy Jézus Krisztus valóságos Isten és egyben valóságos ember, két sor állítmány jelenthető ki róla: isteni és emberi állítmányok sora. Krisztus tehát mint ember (az az ember, aki egyben Isten) kisebb az Atyánál. De a szentháromsági vonatkozásokban is is lehet helye az Üdvözítő ama kijelentésének. Egyrészt ugyanis a titok közlésében a kinyilatkoztatás az Atyának bizonyos felsőbbséget tulajdonít (per appropriationem), amennyiben általában őt nevezi Istennek. Továbbá: minthogy az Atya nemzetlen elv, a Fiú pedig született (de nem teremtetett!), eredet (nem természet és lényeg) tekintetében fönnáll egy szentháromsági egymásután, és így az emberi fölfogás- és kifejezésmód szerint analógiásan lehet bizonyos értelemben alárendelésről szó. Vagyis a) Jézus Krisztus valóságos ember, tehát mindazt mondhatta és tehette mint ember. b) A szentháromsági eredés címén a Fiú az Atyával szemben fogalmi függésben van, és ez elégséges logikai alapot szolgáltat arra a beszédmódra, hogy a Fiú az Atya után következik, és alája van rendelve, továbbá az Atya a Szentháromság forrása, ezért kiválólag neki lehet tulajdonítani (de nem kisajátítani a Fiúval és a Szentlélekkal szemben) az Isten nevet.

Az arianizmustól befolyásolt szekták tévesen magyarázzák ezt a tant, amikor Jézus istenségét a Jn 14:28-cal („…az Atya nagyobb nálam”) hozzák kapcsolatba, mintha Jézus kisebb lett volna lényegben, mint az Atyaisten; alacsonyabb rangú; vagy akár teremtett létező. Ám a Szentírás azt is tanítja, hogy bizonyos értelemben az Atya is „kap” valamit a Fiútól (pl. Jn 16:15.23)

Ezt írja az Athanasziosz hitvallás:

"...mi Urunk Jézus Krisztus, Istennek Fia, egyenlően Isten és ember; Isten, aki az Atya lényéből örök idő előtt született: és ember, aki anya lényegéből időben született. Tökéletes Isten: tökéletes ember, aki értelmes lélekből és emberi testből áll. Egyenlő az Atyával istenség szerint: kisebb az Atyánál emberiség szerint. Aki noha Isten és ember, mindazáltal nem kettő, hanem egy Krisztus."

The Father is "greater" than the incarnate Christ in terms of position because Christ's humanity is a creation, though in His divinity He is equal to the Father.

Hebrews 2:9 says that Jesus was made for a while "lower than the angels" at the Incarnation.

Matthew 11:11 says there has never been a man "greater than John the Baptist: yet he that is least in the kingdom of heaven is greater than he." Does this mean John does not have a human nature? Does this mean those in heaven, who are greater than John, have a different nature?

If John the Baptist is the greatest man to ever live, and if Jesus was just a man, does that mean John the Baptist was greater than Jesus, superior to Him by nature? Does that mean Jesus and John could not have both had a human nature?

He said this because His position was different than that of God the Father, not His nature. Heb. 2:9 says that Jesus was made for a little while lower than the angels and Gal. 4:4 says, He was under the Law. Therefore, as a man he was in a lesser position that the Father, but not different in nature. This would also explain why he grew in wisdom and stature (Luke 2:52).

By comparison, a husband is the head of the family and the wife is not. Though their positions are different, he has greater authority, their natures are the same. This is how it works with Jesus. His nature is the same as the Father, but he was sent by the Father (John 6:44) and was in a lesser position due to his incarnation and being under the Law.

Továbbá:

[link]

[link]

[link]

Doktor Nyelvész: ócska demagóg vagy, ha azt merészeled állítani (márpedig az ilyen mondatok mindig egy-egy kijelentést akarnak afféle "sandboxba" zárni, és külön-külön nézni), hogy Jézusról meg a Sátánról is csak annyit tudunk, hogy "hát mindkettő van theosznak nevezve, tehát egyik sem valóságos Isten oszt jóvan". Álllít-e olyanokat a Sátánról az Írás, mint Jézusról? Hogy kezdettől vala, hogy az Atya egyszülöttje, hogy minden hatalmat megkapott, hogy mindentudó, stb? Már pusztán ez a tény is bizonyítja, hogy Jézus nem csak annyiban "theosz", mint amennyiben a sátán. Hiszen az igaz, hogy önmagában abból, hogy "theosz" még nem következik, hogy valóságos Isten lenne, de abból viszont, hogy nem csak azt állítja, hogy THEOSZ, hanem egy sor olyan egyéb állítást tesz róla, tulajdonságot állít róla, amely csak a Mindenható Istent jellemezhet, e kettő tényből együttesen már bizony igenis következik, hogy "azonos" (nem ekvivalencia, hanem állítmányi értelemben) az egy, igaz, mindenható Istennel.

Jó nagy különbség van az úgynevezett istenek istensége és az Atya, Fiú és Szentlélek közös természete között, és én csakugyan nem vagyok hajlandó ez embert istenné tenni az utóbbi értelemben. Vannak olyan igehelyek, ahol istennek vagy isteneknek nevezi az embert az Írás: "Istenévé teszlek a fáraónak és Áron lesz a prófétád," "Istenek vagytok," "Jahve ítél az istenek közt." E helyeken semmiképpen nem ugyanannak a természetnek a birtoklásáról van szó, hanem valamiféle viselt méltóságról. Ez meg is látszik abban, ahogy másutt Jahve az idegen isteneket magához képest semmiknek állítja: ők nem teremtették a világot, nem kősziklák, és így tovább. Ugyanígy az általa megítélt "isteneket" is halandónak mondja és megfeddi a zsoltárban. Az énáltalam itt alapul vett istenségfogalom szükségképpen magában foglalja az imádhatóságot is, csakúgy, mint a teremtőséget. Ebben az értelemben viszont az ember nem Isten (és sosem lesz az), míg a Fiú az (és mindig is az volt).

Így tehát sem ezzel, sem a páli "úgynevezett istenek" kifejezéssel nem sikerült egy Jézusnak előkészített "kisistenségi" kategóriát megalapoznod, vagy még ha fel is tételezzük egy "valóságos, de nem teljesen isten" kisistenségi kategóriáját, akkor sem következne e tényből automatikusan, hogy Jézus ebbe a kategóriába tartozna.

A Jakab 2:19 legföljebb a tritheizmust cáfolja meg. Persze a Társulat megtévesztő módon triteizmusként ("ő három isten") állítja be a szentháromságtant, amely pedig a Biblia alapján tagadja, hogy egynél több Isten létezne (Ézs 43:10b, 1Kor 8:3, Gal 4:8 stb.). Természetesen egy Jehova van. A háromságtan csak arról beszél, hogy Jehova, az egyetlen Isten hány személyben létezik, illetve jelenik meg a Bibliában. Megtévesztően azt sugallják, hogy a keresztény Háromság "három Isten", ami nyilván ellentmond a Bibliának, de a szentháromságtannak is. Ez is triteizmus lenne, ami valójában többistenhit. A triteizmust és a trinitarizmust egy világ választja el, akkor is, ha a szervezet nem látja át a különbséget. A személyek a háromságtan szerint sem külön, egyenrangú "istenek" (ez triteizmus lenne). Az, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek nem "az istenek számát" összegzi (1+1+1 = 3, ami triteizmus lenne), hanem három személy mivoltát mondja ki, végig szem előtt tartva, hogy "még sincs három isten, csak egy Isten van." Jehova a Bibliában mindenhol abban az értelemben "egy Isten", hogy nincs más: az egyetlen. A szöveg tehát nem azt állítja, hogy Isten a lényét tekintve egy személy, hanem azt, hogy csak egy Isten van. Hogy hány személyben létezik, az más kérdés.

Megtévesztő módon triteizmusként ("ő három isten") állítod be a szentháromságtant, amely pedig a Biblia alapján tagadja, hogy egynél több Isten létezne (Ézs 43:10b, 1Kor 8:3, Gal 4:8 stb.). Természetesen egy Jehova van. A háromságtan csak arról beszél, hogy Jehova, az egyetlen Isten hány személyben létezik, illetve jelenik meg a Bibliában.

A személyek a háromságtan szerint sem külön, egyenrangú "istenek" (ez triteizmus lenne). Az, hogy Isten az Atya, Isten a Fiú és Isten a Szentlélek nem "az istenek számát" összegzi (1+1+1 = 3, ami triteizmus lenne), hanem három személy mivoltát mondja ki, végig szem előtt tartva, hogy "még sincs három isten, csak egy Isten van."

A Szentháromság egy. Mi nem három istent vallunk, hanem egy Istent három személyben: egylényegű Háromságot. Az isteni személyek nem osztják meg egymás között az egyetlen istenséget, hanem mindegyik teljes egészében Isten: Az Atya egészében az, ami a Fiú, a Fiú egészében az, ami az Atya, az Atya és a Fiú egészében az, ami a Szentlélek: azaz egyetlen Isten a természetet illetően. A három Személy bármelyike az a valóság, tudniillik isteni substantia, essentia, vagyis natura.

A három személy egy Isten, és nem három isten, mert a háromnak lényege, természete, istensége egy, és egy minden, hol ezt meg nem gátolja a viszony szembenállása.

„…mindenki ÚGY tisztelje a Fiút is, AHOGY az Atyát tiszteli…”(Jn 5:23)

Máté 2:1, 2 bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az o csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt.

Máté 2:8 majd [Heródes] elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!

Máté 2:11 Bementek a házba [a bölcsek], meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt.

Máté 14:33 A kik pedig a hajócskában valának, eljövének, és imádák őt, mondván: Bizonyára, Isten Fia vagy!

Máté 28:9 És íme Jézus eléjek jöve, mondván: Üdv nektek! Azok pedig hozzá járulának, és átfogák lábait, és imádák őt.

Máté 28:16, 17 A tizenegy tanítvány pedig Galileába méne ama hegyre, hová Jézus rendelte vala őket. És látván őt, imádák, némelyek pedig kételkedének.

János 9:38 Erre az ember így szólt: “Hiszek, Uram.” És leborulva imádta őt. [Felismerte Jézust, mint az Emberfiát – 35. vers]

Zsidók 1:6 Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: “Imádja ót az Isten minden angyala!”

Jelenések 5:8 és amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt.

Jézust tehát sok esetben imádják az Újszövetségben, és az imádókat soha nem utasították rendre. Kétszer imádtak angyalt az Újszövetségben [Jelenések 19:10; 22:8, 9], és az imádókat mindkét esetben rendre utasították. Pétert egy esetben imádták [Cselekedetek 10:25], és az imádót rendre utasították.

Tessék elolvasni:

* [link]

* [link]

* [link]

A zsidókhoz írt levél egész 1. fejezete azt mutatja, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia teljesen különbözik az angyaloktól. Jehova Tanúinak állítása, hogy a preegzisztens Krisztus Mihály arkangyal volt, és feltámadása után újra angyallá magasztosult, így minden alapot nélkülöz. Az egész Zsid 1 összefoglalásaként idézem az 5-8. verseket:

„Mert az angyalok közül kinek mondta valaha

'Fiam vagy te,

ma nemzettelek téged!'

majd:

'Atyjává leszek, és ő Fiammá lesz.'

Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól:

'Imádja (proszküneszatószan) őt az Isten minden angyala!'

És az angyalokról ugyan ezt mondja:

'Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává'

de a Fiúról így szól:

'A te trónusod örökké megáll, ó Isten,

és királyi pálcád az igazság pálcája.'"

A Fiúnak az összes isteni és uralkodói cím és tisztelet kijár, míg az angyalokat csupán „szolgáló lelkeknek" (14. v.) nevez, akik imádják a Fiút. Hiszen a Fiú mindenestől Isten - nem angyal. Az angyalokat nem is szabad imádni, mivel ez istenellenes cselekedet lenne. Csak Isten részesülhet imádatban. Jel 22,8k ezt hangsúlyozza: „Én, János hallottam és láttam ezeket, és amikor hallottam és láttam, leborultam az angyal lába előtt, hogy imádjam őt, aki megmutatta nekem ezeket. De ő így szólt hozzám: 'Vigyázz, ne tedd, mert szolgatársad vagyok neked és testvéreidnek, a prófétáknak, és azoknak, akik megtartják e könyv igéit: az Istent imádd (tó theó proszkünészon)!' "Mind Jel 22,8-k-ben, mind Zsid 1,6-ban ugyanaz a görög szó: proszkuneó („imád, hódol") szerepel. Az az imádat, amely Jel 22,8k alapján egyedül Istent illeti, és amelyet az angyaloknak nem szabad elfogadniuk, ugyanaz az imádat és hódolat, amellyel Zsid 1,6 szerint az angyalok imádják az elsőszülött Fiút. Azt, hogy Jézushoz imádkozni lehet, és hogy ő ezáltal Isten, sok más igehely kifejezetten megerősíti, például Jn 14,13k; Csel 7,59k; Róm 10,9.13; 1Kor 1,2 és Kol 3,17 (ld. feljebb). Jézus tehát nem angyal, hanem Isten.

Az Őrtorony Társulat szerint is az örök megmentésünk függ attól a felismeréstől, hogy kicsoda Jézus Krisztus. Alapvető kérdés tehát, hogy szabad-e Jézus Krisztust imádni?

1879 igen, még Mihály arkangyal is őt imádja

1952 nem, neki csak hódolat jár

A Társulat ma tagadja, hogy Jézust bármilyen formában és értelemben imádni kellene vagy szabadna. Ez azonban nem mindig volt így:

Zion’s Watch Tower, November 1879 (p. 48)

Az ő helyzete van szembeállítva az emberek és angyalok helyzetével, mivel mindegyiknek Uraként az övé ״minden hatalom mennyen és a földön". Ezért mondja: ״És imádja öt Isten minden angyala" (aminek magába kell foglalnia Mihály főangyalt, mivel Mihály nem az Isten Fia), és ennek az az oka, hogy ״különb Nevet örökölt amazoknál".

Russell tehát ekkor Jézust még többnek tartotta arkangyalnál, és nem azonosította Mihállyal. A Bibliából azt is igazolta, hogy Krisztus imádandó:

Zion's Watch Tower, March 1880 (p. 3-4)

Egy hamis Krisztus imádni valóban bűn lenne, de Krisztust imádni bármilyen formában nem lehet rossz, mert amikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: ״És imádják őt az Istennek minden angyalai", és ismét: ״Te uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz ... és palástként összehajtod azokat, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak." (Zsid 1:6,10,12)

Zion's Watch Tower, May 15,1892 (p. 157)

Kétségtelenül eléggé helyes számunkra kéréseinket Megváltónk és Pártfogónk elé terjeszteni, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk. Még mindig érdek- lődik irántunk, és még mindig szeret minket. (...) És bár sehol sem vagyunk ar- ra utasítva, hogy kéréseket terjesszünk elé, nyilvánvalóan nem lehet helytelen, ha így teszünk, mert az ilyesmi sehol sincs megtiltva.

Zion's Watch Tower, April 15, 1893 (ρ. 114)

A feltámadása óta jutott tovább az üzenet ״Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön." Következésképpen csak azóta lehet őt Mindenhatónak hívni (mint a Jel 1:8-ban).

Russell logikusan még Mindenhatónak tudta hívni Jézust, a mai Társulat már nem, mert szerinte Jézus csak hatalmas vagy erős Isten, de nem a mindenható Isten. A Biblia szerint azonban a ״hatalmas Isten" vagy ״erős Isten" is Jehova címe (Ézs 9:5 vö. 10:21, 5Móz 10:17, Józ£ 22:22, Jer 32:18 vö. Jel 18:8).

Zion's Watch Tower, July 15,1898 (p. 216)

Igen, mi hisszük, hogy amíg a mi Urunk Jézus a földön volt, valóban imádták, méghozzá helyesen. Bár nem volt az Isten, Jehova, egyIsten volt.

The Watchtower, August 15,1941 (p. 252)

A Logosz mindig tisztelte Atyját, megvédve jó nevét és hírét, és önként ment át a gyalázatos halálon, hogy bevégezze Atyja akaratát; és az Atya gondoskodik arról, hogy az egész teremtés imádja a Fiút.

Allegheny County Pennsylvania Charter Book Vol. 70 (p. 172)

[Ez az Őrtorony Társulat 1945 januári bírósági végzésének egy részlete; azt sorolja, hogy miért jött létre mint non-profit szervezet:]...férfiak és nők tanítására, gyakoroltatására, felkészítésére és kiképzésére szolgáknak, misszionáriusnak, evangélistáknak, prédikátoroknak, tanítóknak és előadóknak; otthonokról, helységekről és épületekről gondoskodására és ezek fenntartására a diákok számára ingyenes szállásul (...) keresztény misszionáriusok, tanítók, és Bibliát, illetve bibliai irodalmat tanítók felkészítésére, támogatására, eltartására és kiküldésére a világ különböző részére, és a Mindenható Isten és Krisztus Jézus nyilvános keresztény imádatára.

Jehova Tanúi 1969־es évkönyve (50. oldal) is idézi az okiratot, de a ״Jézus Krisztus" szavakat a mondatból kihagyta, és ״..."-tal helyettesítette.

Keresztények sohasem lettek volna képesek tudatosan egy teremtményt imádni. Ha Krisztust nem tartották volna Istennek, sosem imádták volna. A Társulat és a Tanúk tömegei azonban egészen az ötvenes évekig, hét évtizeden át képesek voltak egy általuk csupán teremtménynek tartott személyt imádni.

A Társulat saját bibliafordításának első kiadásában a Zsid 1:6-ot így találjuk:

The New World Translation, 1950 d. (p. 634, Hebrews 1:6)

Mikor pedig ismét elhozza Elsőszülöttjét a lakott földre, ezt mondja: És imádja őt Isten összes angyala [And let all God 's angelsworship him.]

A Társulat a ״Győződjetek meg minden dologról" című, érvelni segítő kiadványában is így buzdított a ״Kereszt" témáját tárgyaló cikk egyik összefoglaló címsora:

Make Sure of All Things, 1953 ed. (p. 85, ״Cross") *

Krisztus dicsőséges szellemként imádandó. Győzelmes a halál és a kínoszlop fölött.

A Társulat csak 1952-ben kezdett változtatni a véleményén:

The Watchtower, January 1, 1954 (p. 31)

Következésképpen, mivel az írások azt tanítják, hogy Jézus Krisztus nem az Atya trinitárius személytársa, hanem egy másik személy, az Isten Fia, a fenti kérdésre adott válasz az kell, hogy legyen, hogy nem kell külön imádatot bemutatni Jézus Krisztusnak, aki most a mennyben van megdicsőülve. Az imádatunknak Jehova Istenre kell irányulnia (...) magát az imádságot nem Jézushoz, hanem Istenhez, az ő Atyjához kell címezni. A ״Győződjetek meg minden dologról" későbbi kiadásában ennek megfelelően a kissé átrendezett, de azonos szócikkben az alábbi alcímet találjuk:

Make Sure of All Things, 1965 ed. (p. 140, ״Cross")

Krisztus emberi testéről Isten gondoskodott, nem szabad imádni a feszületen

A NWT 1984-es revideált referenciakidása is „kigazította” a szöveget, hogy ne mondjon ellent a Társulat új tanításának:

The New World Translation, 1984 revised ed. (p. 1438, Hebrews 1:6)

Mikor pedig ismét elhozza Elsőszülöttjét a lakott földre, ezt mondja: És hódoljon előtte Isten minden angyala [And let all God's angelsdo obeisance to him.]

Ha ma a Társulat bárkit tévtanítónak nevez, aki tagadja, hogy Jézus azonos lenne Mihály arkangyallal, aki Jézust Mindenhatónak nevezi, aki Jézushoz imádkozik, vagy Jézust imádja, akkor Szerinted a Társulat mai tanai alapján minek lehetne nevezni Rusellt és a Társulatot egészen 1952-ig?

Ne felejtsd el, hogy ugyanarról a Társulatról van szó! A Társulat pedig sohasem vallotta be, hogy tévtanokat tanított és terjesztett sokmilliós példányszámban. Mindig csak ״kiigazításról" beszél, miközben másoktól azt követeli, hogy egyházuk tanítását mint tévtanttagadják meg, és egyházukat mint hamis vallást hagyják el.

Nem mi "keverjük" össze a tisztelést az imádással, hanem a Szentírás nyelvhasználata, nézd csak:

"Uradat, Istenedet imádd [proskuneó - προσκυνέω], s csak neki szolgálj!"

"Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: Imádja [proskuneó - προσκυνέω] őt Isten minden angyala."

Tehát ugyanaz a görög szó: proszkuneó („imád, hódol") szerepel, mint az Atyára, mind a Fiúra vonatkoztatva.

Az az imádat, amely egyedül Istent illeti, és amelyet az angyaloknak nem szabad elfogadniuk, ugyanaz az imádat és hódolat, amellyel Zsid 1,6 szerint az angyalok imádják az elsőszülöttet.

Vagyis ha itt "összemosással" vádolsz valakit, akkor ez ügyben a Szentírást ihlető Istennél kellene perelned. Lám, nagy talány ez az Őrtoronynak: ugyanazt a szót használja az Írás, mind az Atya, mint a Fiú hódolatára, ők mégis kettébontják. Ugyanolyan kezdőbetűs ISTENnek nevezik mindkettőjüket (nem volt kisbetű), ők ezt is kettébontják. Lám, pedig aki anno elolvasta az eredeti görög nyelvű szöveget, ilyen felismerésre nem igen juthatott volna.

Valójában az imádás annyi, mint Isten gyanánt elismerés és Istenként való tisztelés. Az imádás által az értelmes teremtmény elismeri Isten abszolút fensőbbségét, egyedüliségét és az Ő szeretetében megalapozott teljes függését.

Eme vers pedig teljes mértékben igazolja, hogy ugyanolyan fokozatú hódolattal kell illetni a Fiút, mint az Atyát:

„…mindenki ÚGY tisztelje a Fiút is, AHOGY az Atyát tiszteli…” (Jn 5:23)

Kár lenne elbeszélned mellette, és nem is tisztességes. Ha kell, olvasd el kétszer, háromszor ezt a mondatot. Mindenki tisztelje a Fiút, ahogy tisztelik az Atyát.

Tehát vedd alapul az Atyának adott tiszteletet és terjeszd ki a Fiúra, amint a szöveg kívánja. A Jn 5,23 konkrét szövege éppen nem embertiszteletről szól, és mégis embertiszteletet próbálsz belemagyarázni.

Aztán tedd fel a kérdést: egy teremtmény illethető-e olyan ("úgy... ahogy...") tisztelettel, mint az Isten. A válasz egyértelműen nem, tehát a Fiú nem egy teremtett angyalka, hanem egyszülött Isten (μονογενης θεος).

Tudjuk jól, hogy nem csak az Atya Úr, hanem az Újszövetségben az Úr (gör. ho küriosz) kifejezetten Jézus címe. Jehova Isten több mint Atya: Fiú és Szentlélek is, vagyis ha Isten imádatáról van szó, az nem csak az Atya személyét foglalja magában, hanem a Fiúét is: "én és az Atya egy vagyunk" stb. - mégpedig nem csak erkölcsi-akarati értelemben, hanem egy isteni valóságúak.

Az Új világ fordítás sajátos Őrtorony szókincsén túl teológiailag teljesen elfogult fordítás. Amikor az ihletett szöveg ellentmond a tanainak, akkor a Társulat a nyelvtant és a szóhasználatot figyelmen kívül hagyva elferdíti a szöveget (pl. a Jézus Isten és a Lélek személy voltáról, a hívők közös reménységéről és a halál utáni tudatos létformáról szóló kijelentéseknél). Az Előszó ígérete ellenére a sok beszúrás nincs zárójelve téve, így a gyanútlan olvasó nem tudhatja, melyik Isten szava, és melyik a Társulaté. A jogos nemzetközi szakmai kritikára a Társulat sosem tudott érdemben felelni. Ezért még a hasonló tanokat valló vallási közösségek sem használják.

Ezt az Őrtorony Társulat azzal a céllal adta ki, hogy Jehova Tanúinak és a velük beszélgető érdeklődőknek egy olyan “Bibliát” adhasson a kezébe, mely alátámasztja saját teológiáját. Legjellemzőbb vonása, hogy a Jézus és a Szentlélek személyéről ismert bibliai képet az egyes szakaszokban átfogalmazza, és ezzel az eredeti üzenetet megmásítja. A szóhasználata is teljes mértékben a Tanúk ‘szaknyelvét’ tükrözi: kegyelem helyett ‘ki nem érdemelt kedvesség’, Isten megismerése helyett ‘az istenről szerezhető pontos ismeret’, az evangélium hirdetése ill. bizonyságtétel helyett ‘tanúskodó- és prédikáló munka’, a kereszt helyett pedig ‘kínoszlop’ szerepel benne stb.

A NWT kritikus részleteit magánszemélyek alig ismert, hibás fordításaival, közismert fordítások közismert „bakijaival”, a szakmailag elfogadott görög nyelvkönyvek szelektív idézgetésével, semmit sem bizonyító „példák” megtévesztő sorával, és olyan liberális katolikus és protestáns szerzők műveivel akarják igazolni, akik a Bibliát nem tekintik Isten megbízható szavának. A nagyszámú és terjedelmes „bizonyíték” természetesen igen meggyőzően hat a nem szakemberre, a Társulat pedig hallgat arról, hogy a hivatkozott nyelvkönyvek írói nyílt levelekben már hangot adtak tiltakozásuknak, hogy az ő műveikre hivatkozva ne hamisítsák meg a Bibliát. A fordítói közül kettőnek volt köze a görög nyelvhez: az egyikük görög származású volt (újgörög!), a másik pedig kb. 2 évig tanulta az ógörögöt.

Lásd még: [link]

János 17:3 & 1Kor 8:6

1. A legtöbbször azért történik konfúzió a Szentháromságot illetően, mert nem értik pontosan, hogy mit is tanít az Egyház. A keresztény tanítás egyértelműen vallja, hogy EGY Isten van: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ők hárman, három személyben Egy Isten (nem istenek!). Azaz a három személy együtt és külön-külön mindegyik az EGY Isten. Tehát, ha együtt nézzük az isteni személyeket: az egyedül igaz Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ha külön nézzük, kiemeljük a személyeket, akkor: az Atya az egyetlen igaz Isten; a Fiú az egyetlen igaz Isten; a Szentlélek az egyetlen igaz Isten. A Katekizmus így mondja:

A Szentháromság egy. Mi nem három istent vallunk, hanem egy Istent három személyben: egylényegű Háromságot. Az isteni személyek nem osztják meg egymás között az egyetlen istenséget, hanem mindegyik teljes egészében Isten: Az Atya egészében az, ami a Fiú, a Fiú egészében az, ami az Atya, az Atya és a Fiú egészében az, ami a Szentlélek: azaz egyetlen Isten a természetet illetően. A három Személy bármelyike az a valóság, tudniillik isteni substantia, essentia, vagyis natura.

2. A két általad ajánlott vers ezért pontosan azt mondja, ami a keresztény tanítás.

3. A „jehovák” azonban belemagyaráznak. A Jn 17,3 ugyanis azt mondja, hogy „az Atya az egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a keresztény tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni. A két tétel között világos különbség van. Egyébként olvassunk csak tovább: "részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett" (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében. Még tovább! "Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi." (11. vers) - vagyis az Atya és a Fiú teljesen egy. És még tovább, ez már nem igényel magyarázatot: "Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél." (21-23. vers). Nemcsak ezen vers, hanem több más szöveg megértése szempontjából is fontos tudatosítanunk, hogy az "és" (kai) kifejezés az "azaz", a "pontosabban mondva" vagy az "illetve" jelentéssel is rendelkezhet. A "kai" kötőszó ilyen értelmű használatát illetően ld. például a Jn 15,8 és 18,35 verseit). A Jn 17,3 éppenséggel nem tagadja, hogy Jézus Isten, noha az önmegüresítés állapotában a Fiú érthető módon nem hangsúlyozta istenségét az imában. De ugyanaz az apostol a levelében (5,20) már így fogalmazta meg ugyanezt: "az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez (hútosz) az igaz Isten és az örök élet." Mivel az örök élet az 1Jn 1,2 szerint maga Jézus, az itt említett "ez" (hútosz) is ő, nem csupán az Atya. Ebből pedig következik, hogy Jézusról is elmondható, ami az Atyáról, hogy ő az igaz (vagy inkább "a valódi") Isten (ho aléthinosz theosz). Istent a Fiúban megismerni, abban, akit küldött, az örök élet.

4. A Szentírás általában attribútumokat használ az egy-egy isteni személlyel kapcsolatban, hogy megkülönböztesse az egy Istenségben a három személyt. De ezek az ismertető jegyek mind a három személyre egyaránt vonatkoznak. Vagyis a Szentírás az Atyát, a Szentháromság első személyét leggyakrabb ho Theosz-nak nevezi („az Isten”), a Fiút, a második személyt ho Küriosz-nak („az Úr”), míg a harmadik Személyt to pneuma to hagion-nak („Szentlélek”). Viszont ezek a nevek többször is felcserélődnek, azaz pl. a Fiút is nevezi ho Theosz-nak (Jn 20,28; Róm 9,5; Zsid 1,8; vö. még Tit 2,13; 1Jn 5,20; 2Pét 1,1.); a Szentlelket is nevezi ho Küriosz-nak (pl.2Kor 3,16-18; Zsid 10,15-16), és az Atyát is nevezi ho Küriosznak (Jak 3,9). Tehát a Jn 17,3-ban semmi más nem történik, mint hogy „saját nevén” nevezi az Atyát, viszont ez nem jelenti azt, hogy kizárólagos értelemben kellene érteni.

Itt is a szentírás szóhasználatára kell tekintettel lenni. Például Jézusra több alkalommal úgy utal a Szentírás, hogy „egyedüli Úr” (pl. 1Kor 8:6. Júdás 4), ezen kifejezés alapján mégsem gondolod azt, hogy az „egyetlen” kifejezés itt kizárná az Atyát az Úr-voltából. Vagy az 1Kor 2:11 szerint látszólag a Szentlélek lehetne mindentudó, holott ez is képtelenség. Tehát pusztán ezzel máris felhívtam a figyelmedet a következetlenségedre, valamint a Szentírásnak a nyers, betű szerinti és formállogikai úton való megközelítéséhez való képtelenségére. Mert akkor ha ilyen szóhasználat létezik, akkor máris visszább kell venni abból a lendületből, mely szerint az „egyetlen”, „egyedüli” kifejezések az adott személyt kizárólagosítanák egy-egy attribútum birtoklása tekintetében. Ha esetleg nem esne le, elárulom a megoldást, ez esetekben az „egyetlen”, „egyedüli” kifejezések nem az adott személyre, hanem a lényegére, természetére vonatkoznak. Tehát csak annyi igaz, hogy a Jn 17:3 nem állítja, hogy Jézus Isten volna, de ezen szempontok figyelembevételével az sem mondható el, hogy explicite tagadná ezt. És azok után pedig, hogy az Újszövetség világosan tanítja Jézus valóságos istenségét, úgy ezen versnek ariánus értelmezését máris el kell vetnünk.

5. Itt értünk el az 1Kor 8,6-hoz. Itt a jehovák csak a mondat első felét használják, mint „bizonyítékot” arra, hogy az egyetlen Isten az Atya. De mi van a mondat második felével? „egy Urunk van, Jézus Krisztus”. Akkor, ha a mondat első felében az őrtornyos magyarázat kizárja a Fiút, Jézust mint Istent, akkor ugyanígy a mondat második feléből meg azt kell kiolvasniuk, hogy csak Jézus az Úr, és az Atya nem Úr. Ez így érdekes lenne. Viszont a keresztény tanításba pontosan beleillik, ahogy a másik idézet is, ugyanis pár sorral odébb a Szentírás is jelzi, hogy az Atya és a Fiú egy (Jn 17,11.22; vö. Jn 10,30). Ez pontosan bemutatja a két személy viszonyát a teremtésben és választja őket külön szerepük szerint. Tehát az a személy, akitől van a teremtés, az Atya, míg az a személy, aki által van a teremtés, az Jézus. Ami azt a sokat hangoztatott érvet illeti, hogy itt az Atya egyedül Isten, Jézus kizárásával, azt válaszolhatjuk, hogy ez esetben Jézus bizonyára egyedül Úr, az Atya kizárásával, ami persze lehetetlen. Ez a szöveg logikájából következik. Egyébként Pál ezeket a bálványistenek némelyek általi így nevezése ellen mondja, s nem Jézus Istennek nevezése ellen, tehát ki sem lehet ezellen aknázni. De mi tudjuk, hogy a Fiút ugyanúgy kell tisztelni, ahogy az Atyát, azaz ami tisztelet az Atyának jár, az jár a Fiúnak is. Egyébként a szöveggel az a gond, hogy a magyarban messze más ez, mint az eredetiben. Ugyanis az "Úr" (gör. Küriosz, héber Adonáj) az a szó, amit a zsidó arra alkalmazott, hogy ne mondja ki Isten szent nevét, a JHVH-t - vagyis amikor a Bibliában Isten neve volt leírva, akkor a zsidó az így olvasta ki: "az Úr". Ez a magyar nyelvben nem egyértelmű, mert a magyar másként és sokkal általánosabban használja az "úr" kifejezést. Mindez világos Tamás apostol hitvallásában, amikor így hull térdre Jézus előtt: "Én Uram, én Istenem" (Jn 20,28) - vagyis az "Úr" és az "Isten" jelző a bibliai nyelvben ekvivalens módon alkalmaztatik, az pedig egy szóhasználati sajátosság, hogy az Atya és a Fiú elkülönítése végett elkülönítették őket nyelvileg mint az "Istent" és mint az "Urat". Mire látunk itt példát? Arra, hogy egy-egy mondat kiszakítása a szövegkörnyezetből és kitépése a teljes Biblia összefüggéseiből rossz értelmezésekre és tarthatatlan álláspontokra vezet. Ez nem jelenti automatikusan, hogy Jézus ne tartozna bele az "egy Isten"-be, ahogyan az Atya bizonyosan beletartozik az "egy Úr"-ba (pl. Mt 11,25; Apcs 4,29).

Miért csak a vers első felét nézed? Lám, a módszertani tisztességtelenség vádjai s reád csattan. Ez van abban a versben

A) "...egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik..."

B) "...egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van..."

Ha az A) kijelentésből az következik, hogy a Fiú nem lehet Isten, akkor ugyanezzel a logikával a B) kijelentésből pedig az kövekezik, hogy az Atya nem lehet Úr. Mivel az nem lehetséges, ezért nyilván itt az "egy kifejezés sem azt jelenti, hogy az adott fogalomból kirekeszti a többi isteni személyt. Így tehát a kedvenc versed sem bizonyítja az általad belemagyarázni kívánt állítást.

Továbbá vájtfülűeknek:

+ Jn 17:3-hoz:

[link]

[link]

+ 1Kor 8:6-hoz

[link]

Így kell a hazugságokról, ferdítésekről ódákat zengeni.

Csak a legutolsó, 5-ös témát emelném ki, mint egy teológiailag elfogult, hamis feltételezésből kiindult rossz következtetést.

A "jehovák" kifejezés már önmagát minősíti, de ezen nincs mit csodálkozni.

"Akkor, ha a mondat első felében az őrtornyos magyarázat kizárja a Fiút, Jézust mint Istent, akkor ugyanígy a mondat második feléből meg azt kell kiolvasniuk, hogy csak Jézus az Úr, és az Atya nem Úr."

Ez egy tipikus formája annak a ferdítésnek, csúsztatásnak és következetlen érvelésnek, ami ezen oldalakat jellemzi.

Ha nem olvassuk bele már eredetileg a háromság mítoszt, akkor egyértelműen látszik, hogy Pál itt egyszerűen csak, a világ legtermészetesebb módján különválasztotta Jehovát Jézustól - Jehovát, mint az egyedüli igaz Istent, aki EGYEDÜL mindenható és Jézust, aki az Ő egyszülött Fia.

Az "egy Úr" abban az értelemben igaz, ahogyan Jézus a tisztségét betölti. És ebben az esetben valóban "egy urunk" van, Jézus Krisztus, senki más (MIVEL JEHOVA NEM JÉZUS KRISZTUS!) - ezért "egy Úr" a megszólítás szerint.

Jehova már ebben az értelemben nem "Úr", hiszen minden hatalmat (ami értelemszerűen az emberiség megváltásával és a későbbi áldások kiterjesztésével kapcsolatos) átadott Jézusnak.

Amikor pl. maga Jézus is az "égnek és földnek az Ura"-ként utal az Atyjára, az ebben az esetben magában hordozza a jelentését is: valóban Jehova az égnek és földnek a TÉNYLEGES ÉS TELJHATALMÚ URA, aki Jézust megbízta egy nagyon fontos és bizalmas dologgal, mely őt is Úrrá teszi a maga egyéni és egyedüli jelentésében.

Tehát csupán egy csűrés-csavarás akar ez is lenni, egy hamis tanításból következő elfogult teológiai vélemény, hogy valahogy kimagyarázza azt az egyértelmű, logikus, no és nem utolsó sorban természetes következtetést, melyet Pál itt alkalmazott.

"Egyébként Pál ezeket a bálványistenek némelyek általi így nevezése ellen mondja, s nem Jézus Istennek nevezése ellen, tehát ki sem lehet ezellen aknázni."

Ezen az állításon megint teljes határozottsággal látszik, mennyire a háromság dogmájára épült érv akar lenni, ez teszi persze hamissá is. Ugyanis, Jézus egy mitikus háromság részévé tenni = bálványistenné tenni Őt!

115. 117. hsz-ekhez:

??"nem a Tanúk válaszai lettek megcáfolva."

Összefoglalom:

---Nem cáfoltad meg a nyelvtant, ami szerint jelen idejű az "egó eimi".

Az általad felhozott A.T.Robertson VALÓDI véleménye erről a helyről éppen az ellenkezője a JT-k kitalációjának, ill. hogy Jn 8:58 nyelvtanilag egy történelmi jelen lenne(te már nem is hoztad az Őrtorony korábbi okfejtését):

""Jesus claims eternal existence with the absolute phrase used of God." [Archibald Thomas Robertson, Word Pictures in the New Testament, V, 158-59.] "

"Robert M. Bowman Jr. concurs. Commenting on a 1957 Watchtower article where the JWs tried to defend their view on John 8:58 being a historical present, Bowman states:

"The article in question was unable to cite any scholarly writings of any kind in support of their claim that John 8:58 was an historical present. Instead, they simply quoted definitions and illustrations of the idiom from two textbooks in Greek Grammar, Hadley and Allen's Greek Grammar and A. T. Robertson's massive Grammar. Ironically, these two sources themselves disprove that John 8:58 is an historical present, sometimes in the very words quoted by the Watchtower! The following points prove beyond reasonable doubt that the historical present is irrelevant to John 8:58.

1. The historical present is an idiom in which past events are narrated, story-telling fashion, in the present tense, as a vivid, dramatic way of projecting the reader or listener into the narrative. In John 8:58, on the other hand, Jesus' words do not tell a story or describe a past event, but instead simply state a comparison between Abraham and Jesus.

All of the Greek grammars agree on this understanding of the historical present. Hadley and Allen are cited by the Watchtower itself as stating that the idiom is used 'in vivid narration.' Robertson agrees. Some Grammars distinguish between the historical present used in records (sometimes called 'annalistic' use) and that used in narratives (usually called the 'dramatic'); a few divide the dramatic between the historical narratives and reports of dreams and visions. According to Robertson, the New Testament uses the dramatic form of the historical present; but in nay case, Christ's words n John 8:58 do not fit any of these categories of historical presents.

This idiom is common in all languages, including English; Funk and Wagnalis Standard Desk Dictionary defines it as 'the present tense used to narrate a past event.' In English it is most common in conversation, not writing. Robert Funk gives the following sentence as an example: 'Then these guys come in see, and I say to them, "Where do you think you're going?"' In both Greek and English, then, the historical present is defined and used the same way. There is simply no valid way to define historical presents to include John 8:58." (Bowman, Jehovah's Witnesses, Jesus Christ, & the Gospel of John [Grand Rapids, MI; Baker Book House, 1995], pp. 100-101)

In light of the preceding comments, any attempts at viewing John 8:58 as a historical present is purely wishful thinking. "

(Sam Shamoun)

(Hivatkkozésaitok miatt tiltakoztak már többen is: [link] )

--Megkövezés helyett, a te állításod inkább egy lincselési, gyilkossái kísérletre illik , míg Jn az előzőről ír. A törvényesség látszatát "igyekeztek" megőrizni , ha valakit el akartak az útból tenni, azt nem a nyílvánosság előtt, hanem inkább titokban, csendben . Ezt látszik abból is , hogy a kertben is megölhették volna, de nem ezt tették.Ugyanis a jogtalan gyilkosságért is járt a megkövezés. Egyébként is ha csak ennyit mondott volna, hogy Ábrahám előtt én már voltam, még mindig nem derülne ki , hogy mire gondol . Istennek tartja-e magát, vagy angyalnak, démonnak, esetleg emberi előlétezését (preegzisztencia) , vagy reinkarnációját hirdeti....stb. A " vagyok"-kal

egyértelmű lett.

Ha csak gonosz , elvetemült zsidók lennének itt jelen, Jézus azt látta volna hatalmánál fogva, Jn21,17" Uram, te mindent tudsz" .

Jn18,6"6Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének. " nem véletlenül estek a földre.

---Origenésznél is megtalálható (a "vagyok") ( [link] a 'Kelszosz ellen ' című írásában.Itt 225-re datálják, ha a Jn evangéliumot az 1. sz. végén íródott , akkor nem nagy a távolság, még az első generációs másolatokból is lehetett.

---A 2Móz3,14-hez azt mondod, ne pontatlan fordításokkal páldálozzak. Septuaginta szerint az Úsz is idéz, a Károlit pedig azok a JT-k is akikkel beszélgettem gyakrabban olvasták, mint az ÚV-t. Magadnál viszont elfogadhatónak tartod, hogy marginálisokat, ill. magyarázó jellegűeket hozol. Nem kettős mérce ez?

(Teokratikus hadviselés? "1957. május 1-i Őrtorony folyóirat (angolban) a 285. oldalon kijelenti: "Hazudott [a testvérn]ő? Nem, nem tette. ő nem volt hazug. Hanem a "teokratikus hadviselést" alkalmazta, elfedve az igazságot szóval vagy tettel a szolgálat érdekében." Az Őrtorony folyóirat 1960. június 1-i számában (angolban) a 352. oldalon kijelentik: "abból a célból, hogy megvédjék Isten ügyének érdekeit, helyénvaló elrejteni az igazságot Isten ellenségeitől" [link]

)

--- Mondod:"Hamis érv az is, mikor valaki a szó szerinti pontosságot kritizálja!"

A JT ferdítéseiről itt részletesen: [link] (csak a konkrét írásra utalok)

A fordításról , ill. Frederick Franz 1954-es meghallgatásáról 60-63. oldal : [link]

---Érdekes lehet még: JK be nem teljesedett jóslatai : [link]

[link]