Hogyan értékelnétek ezt a verset?

A Remény bárkája

A kikötő mólóján állok.

Arcom tükrén ül az izgalom.

Szívem mögé megbúvó kínt, mint

horgonyt húzom fel a sárból.

Elindult hát lassan a hajó.

Félszegen kúszott a zöld fodrok

között. Megsárgult vitorla az

árbocon. Én mint részeg matróz

Álltam és vártam szelet, avagy

vihart. Pusztító orkánt. Mindegy

mit, csak száguldjon reszketve a

Remény bárkája a túlpartra.

Nem volt kétség: vihar közelgett!

Szél támadt fel, mint Jézus kinek

sorsa megpecsételődött már.

Padló kopogása törte meg

A csendet, eső verte. Látom!

Látom a hegyeket. Új élet

fényes csillaga ragyogott fel.

A sors lett most az én barátom.

Aztán hirtelen vége. Megállt minden.

Még tán az idő is, aminek

most egyre sebesebben kellett

volna folynia tova, hiszen

A túlparton várt a lány. Széles,

kacér mosolya, hamvas bőre

akár a porcelán. Fekete

sziluettje ködbe vész. Vége.

Nem volt ott már zöld pázsit, szép szó

Tétova pillantásom a kék

kendőjére zuhant, ahogyan

a szürke betonon tajtékzott.