Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Más is járt hasonlóan "viccese...

Más is járt hasonlóan "viccesen" balszerencsésen a névválasztással kapcsolatban?

Figyelt kérdés
Mikor született a kislányom,nekem a Lora,férjemnek a Lotti név tetszett.A nevek böngészése közben rábukkantunk a Loretta névre,ami Lorának és Lottinak is becézhető,és viszonylag ritka név,biztosan nem lesz párja az oviban,így hamar megegyeztünk.A beiratkozásnál mondta egy anyuka a csoportból,hogy az ő lánya is Lora.Mosolyogva rámondtam,hogy az én lányomat Lottinak is szoktuk becézni,mert Loretta,és így nem fogják összetéveszteni őket.Majd mégszélesebb mosollyal rávágta,hogy az ő lánya is Loretta.Hát mondom ilyet...És a vicc,hogy se másik csoportokban,se az egész iskolában,egyetlen évfolyamon sincsen másik Loretta.Persze így is tudták volna külön becézni,de az óvónénik kreatívitása odáig szárnyalt,hogy a lányom volt a szőke hajú Lora,a másik nőjé pedig a barna hajú Lora,a másik szülő szólt is,mert ezzel csúfolták a lányát,de nem tettek ezellen semmit,pedig az én lányomat is zavarta...Idén az iskolában szerencsére már nem jelentett gondot.Természetesen nem a név teszi különlegessé a gyermekemet,nem ez volt a célja a kérdésemnek!
2023. jún. 30. 19:01
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
100%
30+éves ismerősöm neve Dea, azt mondta, érthetetlen, de 3an is voltak az oviban ezzel a névvel. Pedig a szülei úgy gondolták, nem lesz párja.
2023. jún. 30. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
48%

2!


Szerencsére sokan nem tudják itt, miből idéztél (én igen) XD XD 😆 🤣 😆 🤣

2023. jún. 30. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
100%
Általánosban hárman voltunk Melindák az osztályban. Plusz az évfolyamban volt még egy. Sosem zavart, még tetszett is, hogy ennyien vagyunk. Sokan szenvednek, hogy úristen, az adott névből kettő is van a városban, suliban, oviban, akárhol. Én ezen sosem tudtam fennakadni.
2023. jún. 30. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
100%
Mi egy sorozatban lévő szereplő nevét választottuk, nem különleges csak valahogy megfogott. Nem érdekel hogy egyedi legyen. Túl fogja élni a gyereked.
2023. jún. 30. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%
,,nőjé" :D
2023. júl. 1. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
47%
Nekem is Loretta a kislányom, Lorának becézzük. A válaszolók kicsit gonoszak, nem gyakori név, kicsi az esélye, hogy ketten, többen legyenek egy osztályban, csoportban ezzel a névvel. (Ha mégis így van, természetesen nem tragédia.) A megkülönböztetés mehetett volna úgy is, hogy akkor a te lányod Lotti, a másik kislány meg Lora, vagy mondjuk az egyik gyerek Loretta, a másik Lora, de azért ehhez a csúfolás témához annyit, hogy bármibe bele lehet kötni, és ezt rendszerint meg is teszi sok ovis, iskolás gyerek.
2023. júl. 2. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:

Én nem jártam így; viszont


én úgy csináltam volna;hogy hozzámondtam volna mindig a vezetéknevet. pl Kis Lora, Kovács Lora, stb.

2023. júl. 4. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:

*pl nálunk 4. es osztályban 4 Péter volt, ebből egyiknek volt saját beceneve; mert neki az apja is Péter, a többi háromnak vagy mindig elé mondtuk a vezetéknevét, vagy, most jut eszembe, hogy mégegy Péternek volt egy vezetéknevéből adódó beceneve is. De én pl úgy őt sosem hívtam; én mindig Vezetéknév+Peti t mondtam.

Két Ricsi is volt az alsós osztályunkban, ott is mindig hozzátettük, hogy milyen.

5-8. os osztályunkban 2 Bence volt, ott is először mindig hozzátettük; aztán 7.-8. osztály környékén az egyik Bencének lett mégegy másik beceneve.

9-12. es osztályunkban egyszerre volt 4 Niki és 3 Viki. :):) Egyik Niki amikor 9.-ben kérték a tanárok, hogy csináljunk névtáblákat, ő pl angolon Kini-t rakott ki. Csak az egyik Niki volt németes, a másik 3 angolosak voltak. ( Nálunk egy nyelv volt középsuliban; mondta az egyik tanár, hogy régen volt olyan, hogy két nyelv volt, de az, úgy vették észre, hogy arra vezetett; hogy egyik nyelvet se tudták rendesen a diákok; és akkor ezért eldöntötték, hogy akkor mindenki egy nyelvet tanuljon;de akkor arra nagyon rágyúrunk.) És akkor volt a két Viki alapból , már 9.-ben, és a 3. Viki 11.-ben csatlakozott hozzánk. Ja és Szandiból is kettő volt, és mind a kettőnek ugyanolyan betűvel kezdődött a vezetékneve. :):):)Szal alapból vetetéknevekkel szólítottuk meg őket, ha kellett; de amúgy meg egyértelműen ránéztünk arra az Iki-re akit meg akartunk szólítani, ott voltunk mellette/ szemben vele; és akkor tudta, hogy neki szólunk. :):)

2023. júl. 4. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
*mármint Vezetéknév plusz V/N iki. :):)
2023. júl. 4. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
Nálunk általánosban amúgy olyan is volt, hogy két teljesen azonos nevű, random példa: Nagy László. (A nevet megváltoztattam, de hasonlóan gyakori vezeték-ill. keresztnév. Ott 1 és 2 megnevezés lett, tehát pl. Nagy I László, Nagy II László.
2023. júl. 4. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!