A majd csak egésznapos dúdolás és motyogás csak egy rossz tulajdonság, vagy valami kényszeres dolog lehet?

A lakótársamról van szó, azt nem tudom, hogy a munkahelyén is így előadja-e magát, de ha itthon van, akkor sosincs csendben. Kicsi a lakás, csukott ajtó mellett is hallom, ahogy épp kommentálja saját magának a főzést, meg konkrétan még fogmosás közben se bírja ki,hogy ne dünnyögjön, vagy nem is tudom milyen szót használjak rá. Meg mintha a tüsszentésre, ásításra és a sóhajtozásra is direkt rájátszana, indokolatlanul hangosan csinálja. Időnként olyan érzésem van, mintha egy film 70+-os, demens öregbácsi karakterével élnék egy fedél alatt, aki magában beszél és elvan a saját kis világában, akinek a "morgására", panaszkodására csak legyintenek a többiek.

Általános menetrend, hogy dúdol, ezt megszakítja egy üvöltve tüsszentéssel, aztán jön káromkodás, hogy "a krva pics@ba!", majd dúdol tovább.

Már az is megfordult a fejemben, hogy ennyire magányos lehet, aztán ezzel próbálja magára felhívni a figyelmet, akár tudatosan, vagy épp tudatalatt. Csak hát én meg már menekülök tőle, nehogy össze kelljen vele futnom. Vagy ki nem állhat és ezzel akar kikészíteni?

Vagy lehet valami mentális problémája van?