Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Melyikünknek van igaza? A...

Hermitlog kérdése:

Melyikünknek van igaza? A depressziósok rosszindulatúak és gonoszak? A nárcisztikusok/pszichopaták/szociopaták kedvesek és jófejet? Vagy ez csak egy troll?

Figyelt kérdés

Sziasztok


Volt itt egy kérdés:


https://www.gyakorikerdesek.hu/emberek__munkahely-kollegak__..


Nem tudni, hogy az illető depressziós vagy sem, de a kérdező szeretné ha kirúgnák mert szomorú. Elmondása alapján a munkáját rendben elvégzi.


Jött valaki, akit elsőre trollnak vagy a kérdező kamu profiljának gondoltam, lepontozott mindenkit miután jelentettem az egyik hozzászólását, amit töröltek is a moderátorok (azt írta, hogy azért nem rúgják ki, mert valaki d.gja a nőt), de nem is ez a lényeg, hanem a következőket írta ezután (nagy vonalakban):


-Ráhúzta, hogy ez a szomorú nő, azért szomorú, hogy szándékosan tönkre tegye mások hangulatát és a munkahelyi közösséget és ezt élvezi is (a kérdező sem írt ilyesmit)

-Majd az élet lerendezi az ilyet, megérdemli

-Ki kell rúgni

-Másokon tölti ki a nyomorúságát

-Tudjuk, hogy miért nem rúgják ki, de nem szabad leírni

-A depressziósok megkeseredett energiavámpírok

-A depressziósok kártékonyak

-A Germanwings pilótája depressziós is volt (sok más egyéb gondja is volt, pl. hallucinációk), tehát a depressziósok veszélyesek is (én nem általánosítanék egy esetből)

-Nem védeném a fajtájukat, ha találkoznék vagy együtt dolgoznék eggyel

-Nem érdekli milyen elmebajuk van, kártékonyak

-Mindenkinek vannak gondjai, mégsem vágják a pofákat a munkahelyükön (nem is írt ilyet a kérdező)

-Ha nem vágná a pofákat a nő, akkor nem tudná senki sem, hogy szomorú. Ilyen egyszerű. De hát ez az energiavámpír szándékosan pofákat vág azért, hogy tönkretegye a kollégái jó kedvét maga körül. Mi célja lehetne ennek azon kívül, hogy kitöltse másokon a nyomorát? Szánalmas ember az ilyen.

-Az ilyen (depressziós) azért MUTOGATJA szándékosan, hogy milyen szar neki, hogy idegesítse a környezetét. Na, ez az a viselkedés, ami tényleg hányingerkeltő.

-Az az anti-szociális személyiségzavarosak (nárcisztikusok/pszichopaták/szociopaták) kedvesek és jófejek.

-Nem szép dolog rosszat kívánni (erre rosszat kíván a nőnek)

-Az elmebetegségek örökletesek ezért a környezet viselkedése nem számít a depressziónál (zaklatás/bullying)

-Az energiavámpírokat (depressziósokat) ő eddig mindig "kivégezte", szó szerint azt írta, hogy végük lesz


Egy párszor keményen beszóltam neki, főleg amikor az egyik ismerősömről írt valamit (aki depressziós volt és öngyilkos lett), de egyébként mindig igyekeztem részletes választ is adni. A beszélgetés leiratát később közlöm.


De a kérdés marad, melyikünknek van igaza?



máj. 14. 01:18
A kérdező szavazást indított:
Neki van igaza (máj. 9. 16:48-as). A depressziósok rosszindulatúak és gonoszak. A nárcisztikusok/pszichopaták/szociopaták kedvesek és jófejek.
Neked van igazad, a depresszió egy betegség, amit kezelni kell. A nárcisztikusok/pszichopaták/szociopaták veszélyesek a társadalomra és környezetükre.
Nem tudom
Egyikőtöknek sincs igaza.
35 szavazat
1 2 3 4
 1/31 A kérdező kommentje:

27/55 anonim ***** válasza:

46%

A Kérdezőnek van igaza.


Siralmas, hogy nem rúgják azt ki, aki abban éli ki magát, hogy tönkreteszi a mások hangulatát egy munkahelyen. Ha valakit mindenki utál, az bizony nem véletlenül van soha.


Én hiszek abban, hogy az élet még lerendezi az olyan embereket, mint a kérdésben bemutatott nő.


máj. 9. 16:48

Privát üzenet


-----


Szerinted nem veszem észre, hogy 1 percen belül lepontoz 3 db 75%-os?


Nem érdekel akkor is megmondom, az sem érdekel, ha 0% lesz a hasznosságom, szemét dolog az amit csinálsz, csináltok.


27-es:


Jól megválaszoltad önmagadnak, elég szánalmas, ha ettől érzed jobban magad.


Arra nem figyeltél, hogy az eredeti válaszodban nem azt írtad, hogy az említett nő ebben éli ki magát, pusztán azt, hogy szerinted rossz a hangulata és SZERINTED emiatt ki kéne rúgni, de amúgy jól elvégzi a munkáját.


Most komolyan azért lehetlenítenéd el egy embernek a megélhetését, mert nem tetszik.


Ez egy Sztálini gondolat.


És felőlem -1000000%-ot is adhattok, nem érdekel kimondom, betegek azok, akik emiatt kirúgatnának valakit. Ez pusztán rosszindulat, dögöljön meg a szomszéd tehene is életfelfogás.


Ennyi erővel kirúgatnád azt is akinek meghalt a gyereke, de még gyászol?


-----


Egyébként 27-es:


Mit értesz lerendezés alatt?


Fejtsd ki bővebben!


Miért kéne lerendezni, mert szomorú?


Ha egy depressziós ember szerinted ilyen sorsot érdemel, akkor milyet szánnál egy gyilkosnak?


Vagy a tolvaj politikusainknak?


Vagy nálad ez fordítva van? Fűre lépésért halál.


Mások kiközösítéséért és csesztetéséért a munkahelyen meg fizetésemelés?


Ember embernek farkasa?


Mert akkor te sem élnél sokáig, hidd el van nálad is kegyetlenebb, elvetemültebb és ravaszabb.


Pont az ilyen életigazságosztók a leggyávábbak és ők sírnak a legjobban, ha nekik jár a pofon.


Csak egy troll vagy.


-----


Még mindig nem a Kérdező vagyok, hanem csak egy átlagos ember, aki teljes mértékben egyetért Vele.


Le van írva a kérdésben, hogy az említett nő tönkreteszi mindenkinek a hangulatát azzal, hogy bunkózik, meg vágja a pofákat mindenhez. Nem véletlen, hogy rajtad kívül SENKINEK nem tetszik és akkor még finoman fogalmaztam.


Az ilyet ki kell rúgni, hogy ne tehesse tönkre a munkahelyi közösséget.


A gyilkosokkal meg hiába jössz, mert nem ugyanaz a kategória a kettő. Egy gyilkos sokkal nagyobb veszélyt jelent a társadalomra, mint egy ilyen energiavámpír kis senki, úgyhogy a gyilkosoknak börtönben a helyük, ha nem tudnád. A kérdésben említett nő pedig azt érdemli, hogy mások is pont úgy viselkedjenek vele, mint amit ő "ad" másoknak az egész napos puffogásával. Egy idő után szerencsére mindenki elkezdi nagy ívben elkerülni az ilyen embereket, de az ilyenek általában még akkor sem kapnak észbe, hanem továbbra is másokban keresik a hibát. Pont ez a "mindenki szembejön az autópályán" esete. Siralmas, hogy azt a nőt véded, aki másokon tölti ki a saját nyomorúságát.


-----


anonim

32: De mivel bunkózik? Hogy nem f*ssa a szót orrba-szájba? Hogy csak akkor beszél, ha kerdezik? És milyen dühkitöltés?🤔


-----


Előző, ez egy provokátor troll, zsinórban végig leszavazta a kamu felhasználó neveivel az összes embert a magáét meg felszavazta. Nézd meg a százalékok, hogyan állnak össze. Van három 75%-os meg egy 79%-os, meg 91-es is.



A hozzászólásom után pár perccel már fel volt szavazva a sajátja, az összes többi meg le.



Még azoknak is nekiment amik korábban 100%-osak voltak.



Ez egy nárcisztikus pszichopata aki nem bírja elviselni, hogy nincs igaza.


-----


32-es a kérdező konkrétan azt írta, hogy a csajjal annyi a baj, hogy “búval baxott”, meg letargikus.


Nem azt írta, hogy másokon tölti ki a nyomorúságát,


nem azt, hogy bunkózik,


nem azt, hogy vágja a pofákat, pusztán azt, hogy szomorú.


Fél éve dolgozik ott csupán és csak a kérdező változatát ismerjük.


Te biztosan nem vagy főnök, mert fél év után nem szoktak egy olyan embert kirúgni, aki jól elvégzi a munkáját.


Csak berágtál, mert jelentettem az első válaszodat, ahol azt fejtegetted, hogy valaki biztos “k*rogatja”.


Bocsi de a moderátorok a te válaszodat törölték nem az enyémet. Ment a mínusz pont, már nem csinálhatod vissza, akárhány felhasználónevet is gyártasz is.


-----


"Te biztosan nem vagy főnök, mert fél év után nem szoktak egy olyan embert kirúgni, aki jól elvégzi a munkáját."


Tévedsz. Jobb helyekről repül az olyan, aki szándékosan tönkreteszi a kollégái hangulatát, meg az egész közösséget maga körül.


Azt pedig mindenki tudja a lelke mélyén, hogy a Kérdező munkahelyéről miért is nem teszik ki a nőt. Csak hát leírni nem szabad ide.


A troll meg valószínűleg te vagy itt, a sok kis 30%-os profiloddal. Látok vagy hat darabot belőle. De felőlem aztán pontozgathatsz, nekem attól nem lesz rosszabb az életem.


-----


Na és ki az a két 75%-os aki percre pontosan felszavazott?


Biztosan troll vagy, mert teljesen figyelmen kívül hagyod az érveket amiket felhoztam, még a kérdező sem fogalmazott olyan sarkosan, mint te.


Most már a közösség szándékos tönkretételéről beszélsz.


Bakker, te tudod, hogy ezt bizonyítani is kell?


A közösségeket a nárcisztikusok szokták tönkre tenni, mert beleszállnak emberekbe. Aki depressziós az másnak nem árt. Mellesleg nagyon súlyos betegség.


Az meg, hogy szarul érzi magát, de a baszogatás ellenére jól dolgozik, pont azt mutatja, hogy jó munkaerő.


Te vagy az igazi energiavámpír meg a kérdező (ha nem vagytok ugyan az a személy) mert ráértek másokkal foglalkozni a munkahelyen, meg baszogatni, kibeszélni őket, a munka helyett.


-----


Vajon ki lehet az a két 30%-os, aki téged szavazott fel egy percen belül? Na, vajon ki? :D


Maradjunk annyiban, hogy én nem vagyok energiavámpír és a Kérdező sem az, ugyanis nem mi erőltetjük rá a saját bajunkat az egész közösségre, hanem az általad védett nő teszi azt.


Az pedig ordas nagy kamu, hogy a depressziósok nem ártanak másoknak. Pont a rosszindulat és a megkeseredettség a legfontosabb jellemzői a depressziónak.


-----


Hogyan “erőlteti rá”, fejtsd már ki? Azzal, hogy létezik?


Engem egyáltalán nem zavar, ha egy munkatársam szomorú, csak az érdekel, hogy a munkáját végezze el. Azt olyan kötekedő nárcisztikus energiavámpírok, mint te viszont kifejezetten zavarnak.


A kérdező ment oda kérdezgetni a csajt, hogy mi a baja. Minek szól hozzá? Végezzék el együtt a projektet, aztán a nap végén csókolom. Mi kell ennél több?


Vagy szerinted a cégnek az termel pénzt, hogy mennyit dumáltok? Egyenlőre te és a kérdező szívjátok ki az életet belőlünk, rajtatok kívül MINDENKI más szerint (több mint 20 ember) nincs igazatok.


És ezen a klón felhasználó neveid sem változtatnak.


Az ilyen bomlasztó embert, mint te én páros lábbal rúgnám ki a cégemtől.


-----


Azzal pedig amit a depresszióról írtál bebizonyítottad, hogy troll vagy pedig egy ostoba gyűlölködő ember vagy.


Olvasd el kis hülyegyerek, talán ragad rád valami. Tanítalak egy kicsit, bár valószínűleg időpazarlás.


A depresszió ugyanolyan klinikai betegség, mint a cukorbetegség vagy a rák. Egy cukorbeteg vagy rákos ember nem rossz ember, hanem beteg és kezelésre szorul, hasonlóképpen egy depresszióban szenvedő ember sem rossz ember, hanem egy beteg ember, aki kezelésre szorul.


A betegség oka genetikai, környezeti és pszichológiai tényezők kombinációja. Rizikófaktorok közé tartozik, ha családban volt már valaki depressziós, jelentős életeseményeken esik túl, bizonyos gyógyszereket szed, krónikus egészségi problémái vannak vagy kábítószert fogyaszt. A rizikók nagyjából 40%-a a genetikához kötődik. A betegség diagnózisa a beteg panaszain és mentális állapot vizsgálatán alapul. A depresszió mindig erősebb és veszélyesebb a szomorúságnál, amely az élet normális velejárója.


A depressziós személyek jellemzően magukba fordulnak (introverzió), kerülik a társaságot, és végül általában elmagányosodnak. Enyhébb esetekben a depresszió spontán gyógyul, de súlyos esetekben már szakemberre is szükség van.


A biopszichoszociális elképzelés szerint biológiai, pszichológiai és szociális faktorai vannak. A diatézis – stressz modell úgy határozza meg, hogy a depresszió akkor fordul elő, ha egy már létező sebezhetőséget vagy diatézist stresszes életesemények aktiválnak. A már létező sebezhetőség lehet genetikai vagy sematikus, vagyis gyerekkorból eredő hozzáállás a világhoz.


A gyerekkori bántalmazás, akár fizikai, szexuális vagy pszichológiai, mind növelik a depresszió, illetve más vele járó pszichológiai problémák, például szorongás vagy drog használat valószínűségét. A gyerekkori trauma szintén összefüggésben van a depresszió súlyosságával, a kezelésre való reakció hiányával és a betegség hosszával is. Sokan hajlamosabbak a hangulatzavarra egy trauma elszenvedése után, de több gént is összefüggésbe hoztak a hajlamossággal.


Kutatások bebizonyították, hogy az egyéni kockázat 40%-os arányban megmagyarázható a genetikai érintettséggel. Mint a legtöbb pszichológiai betegség, a depressziót is komolyan meghatározza az egyén genetikai állománya. 2018-ban egy, a genomokkal foglalkozó kutatás 44 különböző variánst azonosított, ami kockázatot jelent a depresszió kialakulása szempontjából. Ezt követte egy 2019-es kutatás, ami már 102-t állapított meg.



A Journal of Abnormal Psychology című szaklapban közölt vizsgálatban Bettina von Helversen (Baseli Egyetem, Svájc) és munkatársai azt találták, hogy a depresszióban szenvedő emberek jobban teljesítenek a többlépcsős döntési folyamatokban, mint nem depressziós társaik. A depresszió javíthatja a helyzetelemző készséget és a kitartást, vagyis olyan tulajdonságokat, amelyek komplex feladatok esetén hasznosak lehetnek.


Már korábbi kutatások is megerősítették ezt az elméletet, ám ez az első vizsgálat, amelyben a depresszió súlyos formája esetén is kimutattak kedvező mellékhatást.


-----


"Az ilyen bomlasztó embert, mint te én páros lábbal rúgnám ki a cégemtől."


Nem kellene kirúgnod, ugyanis a te cégednél én önként mondanék fel. Sőt, még csak nem is jelentkeznék és ezzel nem is veszítenék semmit.


Az olyan mérgező embereket, mint a kérdésben bemutatott nő, meg fel sem venném a saját cégemhez. Vágja a pofákat az ilyen máshol.


Egyébként meg, ha nem tudnád, pár éve egy depressziós pilóta szándékosan meggyilkolt több mint száz embert. Majd mindjárt megsajnálom az ilyet meg a hozzá hasonló kártékony energiavámpírokat!


-----


Bámulatos az kidolgozott gonoszság, amellyel egy ember miatt, demagóg módon elitélsz több százmillió embert, ugyanis ennyi embert érint a depresszió. Egyértelműen közösség bomlasztó energiavámpír vagy, hiszen a trollok ilyenek, csak veszekedni és provokálni jöttél ide.


Amúgy a pilótának volt még súlyos személyiség zavara, általános szorongásos rendellenessége, pszichózisban is szenvedett, hallucináció is voltak, borzalmas mellékhatásokat okoztak a gyógyszerei, az antidepresszáns amit kapott nagy kockázattal okozott öngyilkos gondolatokat, a másik gyógyszere pedig homályos látást (pont a válságtól félt betegesen), emellett lehetett még skizoid vagy skizofrén. És ezen kívül még depressziós is.


Tehát az alapbetegségei mellett jól félrekezelték a csávót.


De te azért rúgjál bele a depressziósokba, már úgyis a padlón vannak.


Mit javasolsz nekik? Az öngyilkosságot? Mert azt már eléggé kihangsúlyoztad, hogy mindenhonnan kirugdosnád őket.


Pont a kiközösítés is okozza a depressziót.


Te hogyan gyógyítanád? Még több kiközösítéssel.


Bravó! Minden nárcisztikus manipulátor büszke lenne rád!

máj. 14. 01:20
 2/31 A kérdező kommentje:

-----


Részletesen az esetről:


Milyen mentális állapotban volt a Germanwings másodpilótája?


Ben Tinker, 2015


Dr. Gupta: Ez nem csak depresszió volt


Hacsak a szülei vagy a barátnője nem nyilatkozik, talán soha nem tudjuk meg, mi járt Andreas Lubitz fejében a Germanwings 9525-ös járatának lezuhanását megelőző pillanatokban.


Amit most már tudunk, hogy minden jel arra mutat, hogy Lubitz volt a baleset okozója, aki kizárta a pilótát a pilótafülkéből, és a repülőgépet végzetes pályára állította, és a francia Alpok egyik távoli hegységébe zuhant.


Napról napra újabb részletek látnak napvilágot, miközben a világ azzal küzd, hogy megértse, miért döntött úgy egy 27 éves német pilóta, hogy szándékosan lezuhan egy repülőgéppel 150 emberrel a fedélzetén, beleértve saját magát is - és miért maradt közben olyan nyugodt.


Amikor a nyomozók átkutatták Lubitz düsseldorfi otthonát, "szétvágott" orvosi szabadságjegyeket találtak, ami arra utal, hogy Lubitz betegséget vagy betegségeket rejtegetett a munkaadói elől.


Az időpontok között, amelyek miatt Lubitzot felmentették a munkavégzés alól, szerepelt a baleset napja is, bár a nyomozók egyelőre nem fedték fel, hogy miért mentették fel, ha egyáltalán írt valamilyen okot az orvosa a feljegyzésekre.


Egy német légügyi forrásból tudjuk, hogy Lubitz tavaly nyáron megfelelt az éves pilótaátképzési vizsgáján.


A Germanwings diszkont légitársaság anyavállalatának, a Lufthansának egy tisztviselője azt mondta, hogy a vizsga csak a fizikai egészséget vizsgálja, a pszichés egészséget nem.


"100 százalékosan alkalmas volt arra, hogy korlátozások nélkül repüljön" - mondta a Lufthansa vezérigazgatója.


Spohr hozzátette, hogy Lubitz "megszakította" a 2008-ban megkezdett képzését. Ez a szünet több hónapig tartott, mondta, de az ilyen megszakítás nem szokatlan.


Lubitz "generalizált szorongásos zavarban" szenvedett, a Le Parisien című francia napilap szerint 2009-ben súlyos depressziós tünetekkel.


Míg a düsseldorfi fő orvosi klinika tagadja, hogy Lubitzot depresszióval kezelték volna, a német nyomozók antidepresszáns gyógyszereket találtak Lubitz lakásában a közzétett jelentések szerint, amelyeket a CNN-nek még nem sikerült függetlenül megerősítenie.


A Die Welt című német újság a hétvégén idézett egy azonosítatlan vezető nyomozót, aki szerint Lubitz "súlyos szubjektív kiégési szindrómában" és súlyos depresszióban szenvedett.


"Valaki, akinek jelentős depressziós epizódja vagy depressziós rendellenessége van, gyakran kap egyedül antidepresszánst, és sokszor jól oldódnak ezek a tünetek" - mondta Dr. Sanjay Gupta, a CNN vezető orvosi tudósítója Poppy Harlow-nak vasárnap a "CNN Newsroom" című műsorban. "Azoknak, akik visszaesnek, vagy akiknél ezen kívül még egy úgynevezett pszichotikus depresszió is kialakul, pszichózis tünetei lehetnek. Lehet, hogy téveszméik vagy hallucinációik vannak, de a lényeg az, hogy szakítanak a valósággal".


A Le Perisien szerint az egyik gyógyszer, amit Lubitznak felírtak, állítólag az Agomelatin (antidepresszáns gyógyszer).


Az antidepresszánsok néha öngyilkosságra hajlamosítanak, különösen a skizofréniában és bipoláris zavarban szenvedőknél. Máskor mániássá vagy pszichotikussá tehetik a betegeket.


A gyógyszer figyelmeztetések és óvintézkedések listáján szerepelnek az anyagcsere-változások - például a súlygyarapodás - és a kognitív és motoros károsodás lehetősége. "Lehetséges, hogy károsítja az ítélőképességet, a gondolkodást és a motoros készségeket; gépkezelésnél óvatosan kell eljárni".


A Le Perisien szerint Lubitz 2010-ben Olanzpine injekciókat (antipszichotikus gyógyszer) kapott "kényszerbetegség kezelésére". Az orvosok azt tanácsolták Lubitznak, hogy legyen aktívabb, űzzön új sportot és nyerje vissza az önbizalmát.


"Ez egy erős gyógyszer" - mondta Gupta. "Ha ez igaz, akkor ez valahogy jelzi, hogy mennyire súlyos volt a pszichózis, legalábbis az élete egy pontján".


A pszichózison kívül más dolgok is vannak, amelyekre a gyógyszert beadhatják, de ez a leggyakoribb felhasználási módja. Az egyik mellékhatás a homályos látás.


A The New York Times szombati száma két, a vizsgálatot ismerő tisztviselőre hivatkozva arról számolt be, hogy Lubitz olyan látásproblémák miatt kért kezelést, amelyek veszélyeztethették volna a karrierjét.


Ha ezt a gyógyszert öt évvel ezelőtt injekciós formában írták fel neki, most pedig szájon át szedhető antipszichotikumként szedte, és később nem szedte, mert az ilyen káros mellékhatásokat okozott, "ez is nagyon aggasztó lehet" - mondta Gupta.


A hatóságok nem zárták ki, hogy Lubitz látásproblémája pszichoszomatikus lehetett.


Sokan kérdezték, mennyire valószínű, hogy a depresszió ilyen szörnyű tettet eredményezhet.


Egy szóval: "valószínűtlen" - mondja Dr. Charles Raison, az Arizonai Egyetem pszichiátriaprofesszora.


"A legtöbb ember egyszerűen megölné magát" - mondja. "Nagyon-nagyon ritka, hogy a depresszió miatt az emberek másokat ölnének meg. Ez arra enged következtetni, hogy valami másról van szó, például egy személyiségbeli jellemhibáról".


Jeff Gardere igazságügyi pszichológus egyetért.


"Nagyon súlyos depressziónak kell lennie ahhoz, hogy a depresszió következtében pszichózis alakuljon ki" - mondja. "Ez más, mint a pszichózis skizofrénia része. Az ilyen típusú depresszió esetében ez olyan mély, hogy az ember ténylegesen szakít a valósággal".


Ne feledjük, Lubitz a húszas évei végén járt - és a mentális betegségek megjelenésének esélye ebben a korban sokkal nagyobb egy 20-as vagy 30-as éveiben járó embernél.


"Néha az emberek lassan elveszítik a kapcsolatot a valósággal. Máskor viszont nagyon gyorsan elveszítik a kapcsolatot" - mondja Raison. "A bipoláris pszichotikus állapotok akár egy-két nap alatt is kialakulhatnak. Nagyon kíváncsi vagyok, mi történt a fickó életében a történtek előtti héten. Látott valaki bármilyen változást a viselkedésében? Nem aludt többet? Elég nagy az esélye, hogy az életében lévő emberekkel beszélgetve kiderülne valami."


"Ha egy történetnek nincs értelme, az azt jelenti, hogy nincs meg az igazi történet" - mondja Raison. "Még az elmebetegek is elmesélnek egy őrült történetet. Őrült, de van értelme."


Lubitz történetéről még több részletre van szükség.


"Robotikus és nyugodt


Talán az eddigi leghátborzongatóbb felfedezés az, hogy Lubitz nem csak eldöntötte, hogy megteszi, amit tett, hanem az is, hogy figyelmen kívül hagyta a pilóta kéréseit, hogy gondoljon a fedélzeten lévő életekre és gondolja meg magát.


"Ez azt mutatja, hogy megbékélt azzal, amit tett" - mondja Raison. "Ha bizonytalan vagy szorongó lenne, talán mégis kinyitná a kabin ajtaját (amikor a pilóta dörömbölt az ajtón és kiabált, hogy engedjék be). A nyugodt elszántság, hogy ezt megteszi, azt mutatja, hogy tényleg hitt abban, amit csinál".


"Ha megnézzük az iskolai lövöldözőket, ők disszociatív állapotba kerülnek" - mondja Gardere. "Már jó ideje tervezgetnek. Belemennek ebbe a személyiségbe, ahol nyugodtan gyilkos üzemmódba tudnak kapcsolni - robotikusan és nyugodtan. Még akkor is nyugodtan viselkednek, amikor lövöldöznek vagy valamilyen agresszív dolgot tesznek. (Lubitz) tudta, amikor felszállt arra a repülőgépre, hogy nem fog visszajönni".


Hétfőn Nagy-Britannia legidősebb pszichiátere a CNN műsorvezetőjének, Christiane Amanpournak azt mondta, hogy ha egy pilóta "akut depresszióban szenved vagy... bármilyen mentális betegségben szenved", amely rontja a repülési képességét, akkor nem vezethet repülőgépet.


"Nem engedjük, hogy depressziós pilóták repüljenek, nem azért, mert attól félünk, hogy mindenkit megölnek a fedélzeten. Ez olyan rendkívüli lehetőség - ez nem depresszió -, hanem azért, mert romlik a koncentrációjuk, a memóriájuk és a figyelmük, ami nem tesz jót egy pilótának" - mondta Sir Simon Wessely, a Pszichiáterek Királyi Kollégiumának elnöke, a brit hadsereg tanácsadója.


Wessely hozzátette, hogy a Germanwings-gép lezuhanása vitát indíthat "a különböző országokban az (orvos-beteg) titoktartásról szóló törvények enyhítéséről", bár az Egyesült Királyságban, ahogy sok más országban is, az orvos köteles a hatóságokhoz fordulni, ha úgy véli, hogy valamelyik betege valóban veszélyezteti az embereket.


-----


"Egyértelműen közösség bomlasztó energiavámpír vagy, hiszen a trollok ilyenek, csak veszekedni és provokálni jöttél ide."


Ha az igazság leírása neked veszekedés, meg provokálás, az nagyon szomorú. Az energiavámpír meg továbbra is az, aki szándékosan tönkreteszi a többi ember hangulatát maga körül, vagyis a kérdésben bemutatott nő.


Az meg nem érdekel, hogy pontosan milyen elmebaja van az ilyennek, mert megmutatkozott már épp elégszer, hogy mit is tesznek az ilyenek. Mindegyik pont annyi kárt okoz, amennyire hatalma van.


De tudod, mit? Mivel nem szép dolog másoknak rosszat kívánni, "csak" annyit kívánok neked, hogy legyen minél több olyan kollégád, mint a kérdésben bemutatott energiavámpír. Egy óra múlva már sírva menekülnél előlük és nem védenéd a fajtájukat soha többet.


-----


anonim

44: Szóval szerinted a kérdésben szereplő nő direkt azért ilyen, hogy a kollégákat bomlassza hangulatilag? Nyilván. Biztos avval a tudattal megy be dolgozni minden nap, hogy "Hú, most baromi depis képet fogok vágni, és igyekszem minél rosszkedvűbbnek kinézni, hogy jól lehangoljam ezeket a hülye kollégákat. Jókedvű itt senki nem marad, az ziher!".


Az a baj, hogy te csak a magad szemszögéből nézed a dolgot. Nem veszed a fáradságot arra, hogy a másik helyébe képzeld magadat. Te mit szólnál hozzá, ha neked lennének magánéleti gondjaid, depresszióval küzködnél, és ezért a kollégák mobbingolnának, próbálnának kirúgatni?


Nyugodtan jöhet a három "nem hasznos" pontozás.


-----


"Te mit szólnál hozzá, ha neked lennének magánéleti gondjaid, depresszióval küzködnél, és ezért a kollégák mobbingolnának, próbálnának kirúgatni?"


Voltak már magánéleti problémáim, de én nem másokon próbáltam kitölteni a nyomorúságomat. Gyakorlatilag minden ember életében van valamilyen probléma, aztán a normális többség mégsem vágja a pofákat a munkahelyén. Lehet érte lepontozni.


-----


anonim

46: A kérdésben hol van szó pofavágásokról? Azt írja, hogy szomorúnak néz ki, és ha kérdezik, szűkszavú válaszokat ad. Ebbe te hogy a fenébe látod bele a nyomorúsága másokon való kitöltését?🤔


-----


Ha nem vágná a pofákat a nő, akkor nem tudná senki sem, hogy szomorú. Ilyen egyszerű.


De hát ez az energiavámpír szándékosan pofákat vág azért, hogy tönkretegye a kollégái jó kedvét maga körül. Mi célja lehetne ennek azon kívül, hogy kitöltse másokon a nyomorát?


Szánalmas ember az ilyen.


-----


anonim

48: Tehát szerinted azért szomorú, hogy másokat idegesítsen vele? Ezen logika szerint a nyomorékok is direkt azért nyomorékok, hogy bántsák mások szemét.


Sajna, ez a hányingerkeltő gondolkodásmód igencsak jellemzi az átlag magyart.


-----


Igen. Az ilyen azért MUTOGATJA szándékosan, hogy milyen szar neki, hogy idegesítse a környezetét. Na, ez az a viselkedés, ami tényleg hányingerkeltő.


A "nyomorék" (milyen undorító megfogalmazás) emberek meg teljesen más kategória, ugyanis ők nem szándékosan hívják fel magukra a figyelmet és nem szándékosan sajnáltatják magukat.


-----


“Ha az igazság leírása neked veszekedés, meg provokálás, az nagyon szomorú. Az energiavámpír meg továbbra is az, aki szándékosan tönkreteszi a többi ember hangulatát maga körül, vagyis a kérdésben bemutatott nő.”


Milyen igazság???!!! Oldalakat írtam le neked a klinikai depresszióról, még csak el sem olvastad csak fosod a magad baromságait. Még a kérdező sem írt szándékosságról! Vagy nagyon jó troll vagy, vagy nem tudom, de életemben nem találkoztam még ilyen hülyével. Nem is reagálsz azokra a tudományos tényekre amiket felhoztam.


Pontosan jól tudod, hogy a társaságokat nem depressziósok szokták szétbomlasztani, hanem az anti-szociális személyiségzavarban szenvedők (nárcisztikusok, pszichopaták, szociopaták). Erről lassan már száz éves anyaggal rendelkezünk.


“Az meg nem érdekel, hogy pontosan milyen elmebaja van az ilyennek, mert megmutatkozott már épp elégszer, hogy mit is tesznek az ilyenek. Mindegyik pont annyi kárt okoz, amennyire hatalma van.”


Ha nem érdekel, akkor meg hogyan kennéd rá a depressziósokra b.meg??? Pont azért hoztad fel a példát, de mikor bebizonyítom neked, hogy rossz példa volt és nem támasztja alá az állításodat, akkor már nem érdekel? Milyen kényelmes… Szerinted a komorbiditások lényegtelenek? Lényegtelen, hogy mondjuk félrekezelték a skizofréniáját a személyiség zavarát, a hallucinációit és mellesleg ez okozhatta a depressziót? Annyi eszed sincs, mint egy marék lepkének. Szerinted egy bíró a tárgyaláson a gyilkosságot meg az önvédelemből elkövetett emberölést ugyanúgy kéne, hogy kezelje? Az említett betegségek között még ennél is nagyobb a különbség.


“De tudod, mit? Mivel nem szép dolog másoknak rosszat kívánni, "csak" annyit kívánok neked, hogy legyen minél több olyan kollégád, mint a kérdésben bemutatott energiavámpír. Egy óra múlva már sírva menekülnél előlük és nem védenéd a fajtájukat soha többet.”


Nem szép dolog másoknak rosszat kívánni? Pont azzal kezdted itt a tevékenységedet, hogy az élet majd megbünteti ezt a nőt!!! Pont rossz kívánsággal indítottál!!


Képzelt az egyik ismerősöm, pont, hogy depressziós volt. Éppen a mérgező irodai kollégái tettek azzá a folyamatos b.szogatásukkal meg kiközösítésükkel, még a munkáját is direkt szabotálták. És képzeld minél depressziósabbá tették, annál jobban élvezték a dolgot. Volt egy emberi játékszerük. Persze ő saját magát utálta emiatt, próbált a kedvükben járni. Aztán egyik nap nem bírta tovább és öngyilkos lett. Leugrott a magasból. Tudod mit mondtak a kollégái ? Aki hülye haljon meg. Egy vállrándítással elintézték.


A munkáját mindig lelkiismeretesen elvégezte. De semmi nem volt elég. Én egy védtelen báránynak láttam a farkasveremben.


Sokszor mondta, hogy szeretne jobban lenni, de egyszerűen képtelen rá. Ilyenkor olyan volt, mint egy sötét feneketlen kút, bármennyi szeretetet és támogatást kapott szinte semmit sem segített, nagyon szégyellte magát emiatt.


Azt mondta nekem egyszer, az is nagyon félelmetes, ha egy gyilkos üldöz és meg akar ölni, de legalább el tudsz bújni ilyenkor. Ő viszont saját maga elől nem tud.


Az állat munkatársai pedig észre sem vették magukat, hogy ők építették le az önbizalmát, azt mondták egymás folyamatos alázása normális, ez csak hecc, aki pedig ezt nem bírja az gyenge.


Te pont ilyen ember vagy 50-es. Az ilyen emberek miatt, mint te szar a világ.

máj. 14. 01:20
 3/31 A kérdező kommentje:

-----


"Pontosan jól tudod, hogy a társaságokat nem depressziósok szokták szétbomlasztani, hanem az anti-szociális személyiségzavarban szenvedők (nárcisztikusok, pszichopaták, szociopaták)."


Rohadtul nem így van. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedő emberek többsége teljesen normális életet él és a környezetük kifejezetten kedves, jófej emberekként ismeri őket. Ők nem reklámozzák a problémáikat, ellentétben a mehkeseredett, rosszindulatú, energiavámpír depressziósokkal.



" Szerinted a komorbiditások lényegtelenek? Lényegtelen, hogy mondjuk félrekezelték a skizofréniáját a személyiség zavarát, a hallucinációit és mellesleg ez okozhatta a depressziót?"



Lényegtelen, ugyanis bármi baja volt az ilyennek, csak egy mocskos tömeggyilkos volt. Megérdemelte a sorsát. Egyedül az áldozatait sajnálom az ilyennek.


"Nem szép dolog másoknak rosszat kívánni? Pont azzal kezdted itt a tevékenységedet, hogy az élet majd megbünteti ezt a nőt!!! Pont rossz kívánsággal indítottál!!"


Nem szép dolog a rossz kívánság, de bizonyos esetekben érthető. Például a kérdésben szereplő nő esetében pontosan az.


"Éppen a mérgező irodai kollégái tettek azzá a folyamatos b.szogatásukkal meg kiközösítésükkel, még a munkáját is direkt szabotálták."


Az elmebetegségek örökletesek, úgyhogy nem a kollégái tették depresszióssá, hanem ilyen genetikája volt. Innentől kezdve baromság az egész.


Egyébként meg ha ennyire gyűlölte mindenki, annak biztosan megvolt az oka.


Ja, egyébként meg az ilyen nem a kollégái miatt ölte meg magát, hanem a saját elmebaja miatt.


"Az ilyen emberek miatt, mint te szar a világ."


Azoknak szar miattam a világ, akik megérdemlik. A környezetemben élő jó emberekért megteszek mindent.


Ha pedig egy hozzád, vagy a kérdésben szereplő nőhöz hasonló energiavámpír rájuk akaszkodik, annak vége lesz.


-----


anonim

52: Nekem még mindig nem világos, hogy milyen akaszkodásról beszélsz. A kérdésben leírtakban mi utal ilyesmire? Pont, hogy nem akaszkodik, mivel alapból nem akar senkivel beszélgetni.


-----


“Rohadtul nem így van. Az antiszociális személyiségzavarban szenvedő emberek többsége teljesen normális életet él és a környezetük kifejezetten kedves, jófej emberekként ismeri őket. Ők nem reklámozzák a problémáikat, ellentétben a mehkeseredett, rosszindulatú, energiavámpír depressziósokkal.”


Ezzel hazugságoddal végleg bebizonyítottad, hogy veszély jelentessz a társadalomra. A depressziósok pont, hogy elszigetelődnek és szégyellik magukat, míg a pszichopaták simulékonyak és bárkit tönkretesznek lelkiismeret furdalás nélkül. Másrészt a depressziósok többsége (a nagyon mély depressziósok kivételével) el sem mondja a lehangoltságát, főleg nem munkahelyen, hanem megpróbál megoldást találni bármilyen nehéz is, tehát az általánosításod, hogy a depressziósok rosszindulatúak, vagy "energiavámpírok" hamis. Egyébként is, önellentmondásba kerülsz, mert ha az általad említett kamu, miszerint a depresszió kizárólag genetikai eredetű (mert nem az, hiszen a genetika csak a hajlamot erősíti, ami nem biztos, hogy előjön), akkor nem lehet szó rosszindulatról, hiszen az illető eleve depressziósnak született. Egyébként teljesen beteg elképzelés a krónikus lehangoltságot rosszindulattal társítani, gondolod, hogy előre eldönti az a szerencsétlen, hogy szándékosan azért lesz lehangolt és azért borul fel az agyában pár biokémiai folyamat, mert neked akar rosszat? Baszod te mennyire egoista vagy már? Azt hiszed minden a hozzád hasonló nárcisztikus pszichopatákról szól? Ja bocs tényleg azt hiszed...


A gyakori közös használat és a személyiségjegyek némi átfedése ellenére nem minden nárcisztikus ember szociopata/pszichopata, és nem minden szociopata/pszichopata nárcisztikus.


A NÁRCIZMUS FOGALMA

A nárcizmus beképzeltség, hiúság, önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása. Alkalmazzák az elnevezést társadalmi csoportra, gyakran használják utalásként elitizmusra, vagy közönyösségre mások nehéz helyzete iránt.



A PSZICHOPÁTIA FOGALMA

A pszichopátia olyan személyiségzavar (antiszociális személyiségzavar), amely bizonyos magatartásformák és a belőlük leszűrhető személyiségjegyek jól elkülönülő halmazaként határozható meg, amelyek zömét a társadalom elítéli.



EZEK A KÜLÖNBSÉGEK

A legnagyobb különbség a nárcisztikus és a pszichopata között, hogy az előbbit nagyon is érdekli, hogy mások, mit gondolnak róla. A pszichopaták azonban a szó szoros értelmében nem törődnek azzal, hogy mások, miként látják őket. Ezért fordul elő az, hogy a pszichopata bárkivel képes kegyetlenül bánni, míg a nárcisztikus inkább a közvetlen környezetét pusztítja. Az agressziójukkal mindkettő árthat másoknak, de a pszichopaták inkább követnek el korlátok nélkül erőszakot.


Különbségek a szociopata és a pszichopata között


A pszichopatákat olyan emberek közé sorolják, akiknek kevés a lelkiismeretük vagy egyáltalán nincs, de képesek követni a társadalmi szabályokat, ha az megfelel az igényeiknek. A szociopaták korlátozott, bár gyenge képességgel rendelkeznek az empátia és a bűntudat érzésére. Valamint nagyobb valószínűséggel jönnek ki a sodrukból, és erőszakosan reagálnak, amikor szembesülnek tetteik következményeivel.



Pszichopata

-Tetteti a törődést

-Kőszívű viselkedést mutat

-Nem ismeri fel mások baját.

-Felszínes és hamis kapcsolatokkal rendelkezik

-Normális életet tart fenn a bűnözői tevékenység álcájaként

-Nem képes valódi érzelmi kötődéseket kialakítani

-Embertársait csupán eszköznek tartja, amíg az igényeit kiszolgálják "megtartja" őket, ha "elhasználódtak" eldobja



Szociopata:

-Világossá teszi, hogy nem érdekli mások hogyan éreznek.

-Forrófejűen és ösztönösen viselkedik.

-Hajlamos őrjöngésre és dührohamokra

-Felismeri, hogy mit tesz, de ésszerűsíti magának a viselkedését (pl. meg kellet ölnie)

-Képtelen kiegyensúlyozottan és rendszeresen dolgozni vagy családban élni hosszútávon

-Képes érzelmi kötődéseket kialakítani, de ez nehézkes


A pszichopátia sokkal gyakoribb az elítéltek és a bebörtönzöttek körében, ahol a becslések szerint a fogvatartottak 15-25%-a felel meg a diagnózis követelményeinek. Egy, az Egyesült Királyságban fogvatartottak mintáján végzett vizsgálat szerint a megkérdezett fogvatartottak 7,7%-a felelt meg a pszichopátia diagnózisához szükséges 30-as PCL-R határértéknek. Egy iráni rabok mintáján végzett, a PCL:SV-t használó vizsgálat 23%-os előfordulási gyakoriságot állapított meg 18 vagy annál magasabb pontszámmal. A Bond Egyetem munkatársa, Nathan Brooks tanulmánya szerint körülbelül minden ötödik vállalati főnök klinikailag jelentős pszichopátiás vonásokat mutat - ez az arány hasonló a fogvatartottak körében tapasztaltakhoz.


Fritzon és Board pszichológusok tanulmányukban, amelyben összehasonlították a személyiségzavarok előfordulását az üzleti vezetőknél és az elmegyógyintézetben fogva tartott bűnözőknél, azt találták, hogy néhány felsővezető profilja jelentős személyiségzavar-elemeket tartalmaz, beleértve a pszichopátia „érzelmi összetevőinek” vagy interperszonális-affektív vonásainak nevezett elemeket. A triarchikus modellben meghatározott olyan tényezők, mint a merészség, a gátlástalanság és az aljasság, más előnyökkel - például a kedvező neveltetéssel és a magas intelligenciával - együttesen úgy gondolják, hogy korrelálnak a stressz-immunitással és a stabilitással, és hozzájárulhatnak ehhez a sajátos megnyilvánuláshoz. Az ilyen személyeket néha „sikeres pszichopatáknak” vagy „vállalati pszichopatáknak” nevezik, és nem mindig rendelkeznek a pszichopátia hagyományos fogalmára jellemző hagyományos bűnözői vagy antiszociális viselkedés kiterjedt előzményeivel. Robert Hare azt állítja, hogy a pszichopata vonások gyakorisága magasabb az üzleti világban, mint az általános népességben, és arról számolt be, hogy míg az általános népesség körülbelül 1%-a felel meg a pszichopátia klinikai kritériumainak, addig az üzleti életben a vezető beosztásúak esetében 3-4% körüli értékeket említenek.


A témával foglalkozó tudósok úgy vélik, hogy bár a pszichopátia a munkahelyi alkalmazottaknak csak kis százalékában nyilvánul meg, a vállalati szervezetek magasabb szintjein gyakoribb, és negatív hatásai (például fokozott zaklatás, konfliktusok, stressz, munkaerő-vándorlás, hiányzások, termelékenység csökkenése) gyakran az egész szervezetben éreztetik hatásukat, meghatározva az egész vállalati kultúra alaphangját. A rendellenességben szenvedő alkalmazottak önző opportunisták, és saját érdekeik előmozdítása érdekében hátrányos helyzetbe hozhatják saját szervezetüket. Bájosak lehetnek a munkahelyi hierarchiában a felettük lévő munkatársakkal szemben, elősegítve ezzel a szervezeten belüli felemelkedésüket, de visszaélhetnek a alattuk lévő munkatársakkal szemben, és óriási károkat okozhatnak, ha felsővezetői pozícióba kerülnek. A PCL-R-rel mért pszichopátia összefügg a vállalati szakemberek alacsonyabb teljesítményértékelésével.


“Lényegtelen, ugyanis bármi baja volt az ilyennek, csak egy mocskos tömeggyilkos volt. Megérdemelte a sorsát. Egyedül az áldozatait sajnálom az ilyennek.”


Ebben pontosan egyetértünk. Csakhogy te ezt a példát hoztad, fel, hogy elítéld a világ összes depressziósát, akik a légynek sem ártanak. Én bebizonyítottam, hogy az "érvelésed" nem helytálló.


“Nem szép dolog a rossz kívánság, de bizonyos esetekben érthető. Például a kérdésben szereplő nő esetében pontosan az.”


Ha te egy eleve szenvedő embernek kívánsz rosszat az pusztán azt jelenti, hogy egy rosszindulatú kis g.ci vagy.


“Az elmebetegségek örökletesek, úgyhogy nem a kollégái tették depresszióssá, hanem ilyen genetikája volt. Innentől kezdve baromság az egész.


Egyébként meg ha ennyire gyűlölte mindenki, annak biztosan megvolt az oka.


Ja, egyébként meg az ilyen nem a kollégái miatt ölte meg magát, hanem a saját elmebaja miatt.”


Tényleg? A zsidókat is sokan gyűlölték, meg gyűlölik, szerinted annak is oka van?


Semmit sem tudsz róla, és megérdemelnél egy kiadós seggberúgást azért, mert így beszélsz róla. Nála kedvesebb teremtést nem ismertem, pont ezt használták ki.


A hajlam örökletes, amit például traumák tudnak előhozni, de okozhat depressziót betegség is pl. pajzsmirigy betegség, hormonzavar vagy fejsérülés. Tehát te is lehetsz bármikor depressziós.


Miért zaklatnak (bullying, rendszeres zaklatásos bántalmazás) az emberek másokat?


Számos oka van annak, hogy az emberek miért döntenek úgy, hogy másokat zaklatnak. A zaklatás oka lehet a bizonytalanság, az alacsony önbecsülés vagy a célszemély iránt érzett féltékenység. Lehet, hogy azért vesznek részt a zaklatásban, mert a barátaik is így tesznek, vagy mert látják, hogy ez online vagy a környezetükben naponta megtörténik.


Azok az egyének, akik másokat zaklatnak vagy egészségtelenül viselkednek másokkal szemben, azért csinálják, mert mások rossz közérzete növeli önbecsülésüket. Erősnek érzik magukat, ha cselekedeteik miatt valaki más szomorú vagy szorong lett. A bántalmazók ezt elérhetik pletykák terjesztésével, másokat arra bátorítanak, hogy kiközösítsék a célpontjukat, vagy a pletyka és a megfélemlítés kombinációját alkalmazzák. Csoportos zaklatás történhet „törlés” (cancel culture) vagy hosszú távú digitális kampányok révén egy egyén ellen az interneten. Vagy előfordulhat társas környezetben, például egy munkahelyen vagy iskolában.


Az emberek kényelmetlenül érezhetik magukat olyan dolgok miatt is, amelyeket nem értenek. Az iskolai környezetben például gyakori lehet a fogyatékosságon vagy mentális egészségi állapoton alapuló zaklatás. Ha a gyerekek és serdülők észreveszik, hogy valaki másképp néz ki, mint ők, vagy másképp viselkedik, félelemből, nyugtalanságból és társadalmi nyomásra esetleg zaklatással vagy udvariatlan viselkedéssel reagálnak. Fontos megjegyezni, hogy a tudatlanságból és a megértés hiányából fakadó bántalmazó viselkedés nem indokolt.


A zaklatás okától függetlenül jelentős hatással lehet a zaklatott személyre (és az elkövetőre), például depressziót okozhat.


Kapcsolat a depressziós tünetek és a zaklatás között


A zaklatás összefügg a depresszióval és más mentális egészségi állapotokkal. A következők a gyakori jelei annak, hogy egy személyt rendszeresen nevetség tárgyává tesznek és rosszul bánnak vele: szokatlanul alacsony önbecsülés, hirtelen levertnek érzi magát, vagy elveszíti érdeklődését a korábban kedvelt tevékenységek iránt, megváltozott személyiség, szokatlanul erős félelem (például attól a helytől, ahol a bántalmazás történik).


Gyermekeknél, tizenéveseknél és felnőtteknél egyaránt diagnosztizálható depresszió.


A depresszió tünetei a következők:


-Az étvágy vagy a testsúly változása.

-alvásképtelenség érzése vagy gyakori elalvás

-értéktelennek, reménytelennek vagy levertnek érzi magát gyakran.

-nem élvezik a korábban kedvelt hobbikat

-Fizikai tünetek, mint például fejfájás vagy krónikus fájdalom.

-Unalom

-Sírás

-Koncentrációhiány vagy koncentrációs nehézségek a munkában vagy az iskolában

-Bizonyos esetekben drog használat vagy függőség alakul ki

-Magányosság

-Öngyilkos gondolatok*


“Azoknak szar miattam a világ, akik megérdemlik. A környezetemben élő jó emberekért megteszek mindent.


Ha pedig egy hozzád, vagy a kérdésben szereplő nőhöz hasonló energiavámpír rájuk akaszkodik, annak vége lesz.”


Soha nem tettél senkiért semmit. Aki ennyire nincs tisztában azokkal a dolgokkal amikről beszél, meg úgy összességében a világról sem tud semmit, de bőszen gyűlölködik az elesett emberek ellen, úgy, hogy közben ezt anonim módon teszi az csak egy gyáva féreg, a társadalom testén élősködő parazita, mint minden anti-szociális.


Tehát kérlek fejtsd ki, hogyan lesz vége a depressziós embereknek a kezed által? Mit kezdenél úgy félmilliárd depresszióssal?


Hogyan lesz végem? Várom a választ te primitív szájhős.

máj. 14. 01:21
 4/31 anonim ***** válasza:
100%
Mi ez a pusztito alparisag??
máj. 14. 01:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 A kérdező kommentje:

Leginkább azért érint ez a téma, ezért rágtam be, mert egy ismerősöm öngyilkos lett a depressziója miatt, a depresszióját pedig a munkahelyi zaklatás (bullying) okozta (valószínűleg azért is tudott ennyire elharapódzni, mert sok gyermekkori trauma érte, nehezen ismerte fel amikor célkeresztbe került már annyira megszokta).


Másrészt közel száz évnyi tudományos kutatás bizonyítja az ellenkezőjét annak, mint amit állít ez az ember.

máj. 14. 01:25
 6/31 A kérdező kommentje:

4-es 01:23


sajnos fogalmaztam alpári stílusban is, de nagyon felhúzott (lehet, hogy pont ez volt a célja).


De azért igyekeztem értelmesen leírni a cáfolataimat is.


Amúgy ha valami kimaradt (a 3. laptól másoltam a beszélgetést) a kérdést megtalálod "Miért nem rúgják ki?" néven.

máj. 14. 01:27
 7/31 anonim válasza:
49%

Szia, már a kérdés kiírása is elég lett volna ahhoz, hogy könnyedén döntsek.


A srácnak már a gondolatai is alpáriak, ne szabadkozz


A szoc + pszichopatáknál + nárc nincs veszélyesebb. A depressziósok a nyomukba sem érhetnek, ha pusztításról van szó...

máj. 14. 01:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
47%
Kár itt megkérdezni bármi ilyesmit, mivel a legtöbb ember tisztában sincs azzal, hogy mi mit jelent. Utána nézni meg senki sem fog a szavazok közül. A normális válasz is le van pontozva..ez azért sokat elmond az itteni emberek tudásáról ebben a témában...
máj. 14. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
100%

Kicsit az az érzésem, hogy úgy rendezted be a kirakatot, mintha egy depressziós vagy gonosz, toxikus, vagy ártatlan, segítségre szoruló valaki lenne, akit kötelező segíteni. Klasszikus példája a hamis dichotómának.


A depresszió betegség és segítségre szorul, de ez nem jelenti azt, hogy egy depressziós ember viselkedését tolerálni kell. Ha egy munkatárs a kezeletlen depressziójával mérgezi a környezetét, és ezt eltűrik neki, mert szegény beteg, akkor a többi egészséges ember fog szenvedni tőle. Ez fair? Nem az.


Szóval pont ez a lényeg: a betegséget kezelni KELL, és a kezelés a beteg ember felelőssége, nem az egészséges környezeté. Ha ezt nem teszi meg, akkor igenis szembesíteni kell, akár erősen is, mert az inkorrekt viselkedéshez nem szabad alkalmazkodni.


Hogy ebbe hogy jöttek a nárcisztikusok, meg a pszichopaták, azt baromira nem értem, de ne haragudj, végig nem olvasom azt a rengeteg szöveget.

máj. 14. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 A kérdező kommentje:

Szia, köszönöm a választ


A tudományos eredményeket és a tényeket közöltem itt és ott is, tehát, ha valaki nem akar keresni, itt is elolvashatja.


Szerinted azért szavaznak úgy, ahogy mert nem tudják?


Vagy mert trollkodnak?


Vagy mert néhány hozzászólásban felidegesített és ezért trágárul fogalmaztam ez pedig visszatetsző, “kilövi” a válaszom részletesen kifejtett részét is?

máj. 14. 09:53
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!