Milyen saját vállalkozást csináljak a barátommal?
Egyik sem túl eredeti ötlet.
Ahol ezek nincsenek, ott nincs is rá igény. Street food talán nincs vlaamelyik lepukkant környéken, de nyilván az ott lakók nem is fognak ilyenért komoly pénzeket kiadni.
Ha állást szeretnél, tehát az a célod hogy vállalkozásod a munkabéredet előteremtse, el kell szomorítsalak 90% ban nem sikerül a próbálkozóknak. A fent maradt 10% meg ugyanúgy gürizik mint ha alkalmazott lenne csak szabadság és táppénz néha pihenés nélkül.
A vállalkozás életmód, megfelelő hozzáállás és kitartás szükséges. Megfelelő cél nélkül nem működik. Nyitunk egy üzletet és nem kell állás után járni és jól élünk belőle mára már nem működik.
Jó példa vállalkozásra: Ügyfeleimnek jobb szolgáltatást/terméket tudok nyújtani mint jelenleg a piaci szereplők. Kihasználva a felismert lehetőséget végre kiteljesítem magam. Pozitív fogadtatás után a terméket szolgáltatást országos/világszintűvé teszem. Cégemet vezetni kívánom nem dolgozni benne, még ha az elején fizikailag végzem is a tevékenységet. Alapvető vállalkozási ismeretek birtokában vagyok, tanulom. Majd menet közben tanulom élesben, a 90 években ment most már az információ szabad áramlása miatt nem működik. Egyszerűen a versenytársak letaposnak ha nincs tudásod vagy tapasztalataid. Mire megtanulnád gyakorlatban a cégnyitást, számlázást, marketinget a tudással rendelkező versenytársak már el is tapostak ha feltételezzük, hogy van működő képes ötleted. Ha nincs megélni sem fogsz.:)
Viszont ha állást szeretnél saját vállalkozás címén és mellette tanulni van megoldás. Alátok tesszük az üzletet, üzleti tervvel és működtetési modellel, Nektek üzemeltetni kell amihez még segítséget is kaptok. Feltétel az üzlet nyitáshoz rendelkezni kell megfelelő tőkével és nem lehetek KHR listán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!