Válság van?

41-es! Teljesen igazad van. Én is pont így látom. Ha belegondolok, hogy a kilencvenes években a sokszorosa volt az életszínvonalam a mainak, de még a kétezres években is sokkal jobb volt, akkor el kell gondolkodni.

Ami azt illeti, hogy az emberek nem szeretnek hajtani, lehet is ilyen, meg nem is. Véleményem szerint - magamból kiindulva - az emberi elme és a lélek úgy működik, hogy hegyeket meg lehet az emberrel mozgattatni, ha érzi, tapasztalja, hogy a hajtásnak van értelme. Ha már kimondottan a munka és a gazdaság kontextusában vizsgáljuk, mi lenne motiválóbb annál az egyenes arányú képletnél, hogyha dolgozgatok, keresgetek, de ha sokat dolgozok, sokat is keresek. A rendszerváltás utáni első években, még fiatalon alkalmazott voltam egy állami testületnél. (Polgári alkalmazott, nem egyenruhás.) Volt egy havi fixem, én is minden nap vártam a munkaidő végét, mert a havi fix önmagában nem motivált többletteljesítményre. Aztán bejött egy nem kötelező, de lehetőségként felajánlott hétvégi munka, emlékszem, hosszú hónapokat dolgoztam egyetlen szabadnap nélkül, mert ezzel megdupláztam(!!!) a béremet. Igen, ha minden hétvége mindkét napját végigmelóztam, akkor a hétvégéért majdnem a teljes heti illetményt megadták. Natessék. Motiváció>hajtás>eredmény. Aztán később családi vállalkozásban ügyködtem. Itt is az éltetett, hogy jól tudtam keresni, ha belehúztam. Pedig nem vagyok munkamániás. A munka számomra mindig csak egy eszköz volt, hogy előteremtsem általa az életvitelem anyagi alapjait. De én is megértem a ma azon embert, akit éhbérért robotoltatnak, hogy ettől nem motivált, az, ha szembesül valaki, hogy a lakásrezsije is heteket emészt fel a havi fizetés időarányos részéből, az, hogy órákig dolgozzon egy tál ételért, hát totál megértem még a "nyafogókat" is. Amúgy is, van egy mondás, miszerint nincs lusta ember, csak motiválatlan. Én ezt látom nagy igazságnak.