Raktért béreltem Webáruházamhoz, de ma kaptam egy eóhatározatot, miszerint a tevékenységet meg kell szüntetnem. Mit tehetek?
Tavaly egy közeli kidósvárosban nyitottam egy X kereskedést, ami nem ment túl fényesen, ezért úgy döntöttem, inkább kibérelek egy raktárat a lakásomhoz közel, és csak interneten fogok értékesíteni. Ma kaptam egy határozatot, hogy a raktárat ls a csomagküldő kereskedelmet azonnali hatállyal szüntessem be, mert azon a helyen ez nem engedélyezett. A hely amúgy egy raktérépület, raktérként adta bérbe a tulajdonos, mellettem csak raktárok vannak, boldog raktározókkal, akik valamilyen módon megkapták az engedélyt. Hogyan lehetséges ez? Igazságtalannak érzem a dolgot, magyarázatot sem kaptam, hogy miért, mindössze annyi, hogy zárjak be. Két lehetőségem van, vagy feladom, bezárok, elvesztem az árukészletet, és gyarapszom egy újabb kudarcélménnyel, vagy pedig szélmalom harcot vívok, amihez jelen állapotomban nincs erőm. 10 napom van fellebbezni. Mit lehet ennyi idő alatt elintézni? Felhívtam az ügyintézőt, ő annyit mondott, hogy igazából csak beviszi aláíratni a főnökének a papírokat, nem tudja mit miért utasítanak el.
Volt már valaki hasonló cipőben? Van erre megoldás, vagy adjam fel?
Az indoklásba ez áll:
"A fenti telephely a Fővárosi közgyűlésnek a Budapesti Vérosrendezési Keretszabályozási terv 47/1988. (X.15) sz. rendelete szerint I jelű intézményi keretszabályozási övezetben van blablabla...
KSZT 10 (1) "Az I-IX/3 jelű építési övezetben elhelyezhetők:
a, közintézmények épületei
b, igazgatások épületei
c, irodaépületek
d, szálláshely-szolgáltató épületek
e, szolgáltatás épületei
f, vendéglátás épületei
g, egyéb közösségi szórakoztató épületek
h, sportlétesítmények
i, nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmények
j, legfeljebb 6000 m2 bruttó kereskedelmi célú szintterületű épóletek
k, parkolóházak
valamint az a-k pontokban felsorolt épületeket kiszolgáló és kiegészítő funkciójú épületek helyezhetők el, amennyiben azok terhelési határértéke nem haladja meg az intézményterületekre vonatkozó egyéb jogszabályban rögzített előírt határértéket"
A fenti tényállás alapján XYáltal a Bp.... telephelyén folytatni 68 Raktéroz és 9 Csomagolási tevékenységek végzése az övezeti besorolás nem végezhető, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint hatéroztam és XY Bp ... telephelyén a fenti tevékenység végzését megtiltottam és a tevékenység bezárásáról rendelkezem.
Amit én itt nem értek: Miért adta ki a bérbeadó raktárként ezt nekem. Hogy raktározhat ugyanitt legalább 100 cég, és az úton még számtalan raktárépület van. Miért nem fér bele egyik kategóriába sem a raktározási és a csomagküldő tevékenység. Ezen kívül márciusban engedélyt kaptam csomagküldő tevékenységre. Akkor ez most semmis lett?
Kérd erre az engedélyt: i, nem zavaró hatású egyéb gazdasági építmények.
Valszeg ha rendbe lesz, többé nem fog ez ügyben zavarni a hatóság
"mellettem csak raktárok vannak, boldog raktározókkal, akik valamilyen módon megkapták az engedélyt"
kérdezd meg tőlük, hogy hogy csinálták! egy próbát megér. olyat kérdezz, aki nem konkurencia.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!