Van-e ma Magyarországon olyan vállalkozó illetve cég, aki betartja a Munka Törvénykönyvében megfogalmazott paragrafusokat?
Kirúgtak a munkahelyemről. Ez még nem lenne gond, de nem kaptam hivatalos felmondó levelet, csupán szóban közölte a főnök, hogy másnap már nem kell dolgoznom. Megjegyzem a munkámra sosem volt panasz, és nem részesítettek soha figyelmeztetésben sem! Nem tudtam ezt mire vélni, egészen addig, amíg meg nem láttam a főnök egyik ismerősét a "helyemen" dolgozni. Így már tisztább a kép, viszont ez több szempontból is jogellenes. Mehetek a bíróságra, de van értelme??? Egyenlőre még a papírjaimat sem kaptam meg, ergo el sem tudok helyezkedni máshol, sőt munkanélküli sem lehetek.
És még egy érdekesség: nincs munkaszerződésem, tudom, hogy nem írtam alá semmilyen papírt. Be lettem jelentve, mivel járulékot fizettek utánam az utolsó 3 hónapban, a teljes 9 hónap munkavégzésem alatt! Pedig van nyoma, hogy ott dolgoztam ,hiszen a céges autót használtam, amiben kötelező a menetlevél kitöltése.
Szeretnék kártérítést, szeretném betartatni a törvényben előírtakat, de egy ismerősöm járt már így, ebből tanulva nem hiszem, hogy érdemes! Nincs pénzem ügyvédre, hiszem munkám sincs, és lehet nem is lesz egyhamar. Így épül Magyarország?????
Hát, ha az a kérdés, hogy létezik-e, akkor azt kell mondanom, hogy igen.
Én a postán dolgozok. Nem sok a pénz, de legalább korrekt a munkáltató. Minden szabály be van tartva.
A kérdésedre válaszolva, igen, vannak. Általában ezek az igen gyakran szidott multik.
És igen, így épül Magyarország. Így építik a munkáltatók, és így építik a munkavállalók. Ahogy elnézem a GYK-t, igen gyakran azt tapasztalom, hogy az emberek megpróbálják kiélvezni a fekete/szürke foglalkoztatás előnyeit, aztán meg csodálkoznak, ha a fagyi visszanyal. Azért kell, hogy legyen szerződésed, hogy utána legyen TB-d, nyugdíjad, és hogy legyen jogi alapod a védelemre. Jelen helyzetben a törvények az alkalmazottat jobban védi, mert a munkaügyi perekben a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy mit miért tett. De mivel a te esetedben nem áll fenn munkavállalás, így max őt büntetik meg, hogy feketén foglalkoztatott embert, de te nem álltál munkaviszonyban, így nem kaphatsz semmit. Ezt rossz hallani, de te itt épp úgy hibás vagy, mint a munkáltató. Ez a tanulópénzed...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!