Magyarországon el tud érni milliós (vagy valamivel millió feletti) nyereséget egy (feltételezem szorgalmas és nagyon jó) villanyszerelő? Vagy az egy-két milliós nyereségek csak nyugaton jöhetnek össze?
Nyereséget nem havonta mutatsz ki, hanem teljes üzleti év alatt ( ha cég, akkor éves beszámolóban, ha ev. akkor adóbevallásban).
Így viszonylag könnyen elérhető ez a profit jelen esetben, amikor pörög az építőipar és nagy az elvándorlás szakmunkások tekintetében.
Nekem a napokban volt egy villanyszerelő kft felmérni egy teljes lakás áthúzását, beszélgettünk, de nyilván kiadásai is vannak, emberek után járulékok, bér, üzemanyag, pláne hogy nem csak helyben dolgoznak ( épp mesélte, hogy lemondott egy napelemes projektet, mert neki kellett volna zsebből 6 milliót betenni a 12-ből, mivel utófinanszírozott támogatásos projekt keretében volt a megrendelő ) és 2-ik transporterét veszi a munkások alá, + telephelynek meg venne egy házat, mert unja, hogy otthon is a munkája köszön vissza az udvaron szabadnapon.
Ami az összes kiadás, adó, költségek levonása után marad, az lesz a nyereség. Első évben nyilván még a kezdeti beruházásokat is le kell ebből vonni ( gépek, eszközök, stb. )
Definiáld: villanyszerelő. Egy egyszerű melós vagy egyéni vállalkozó, aki lakóházakba kötöget áramot vagy cserélget biztosítékdobozokat nem tud elérni ekkora jövedelmet. Ha meggebed sem. Kellő szorgalommal jó pár százezer forintot összehozhat, de a millió forint teljesen életidegen ettől a szinttől.
Ha egy lépcsőfokkal feljebb lép valaki és esetleg már nem Piri néni tűzhelyével foglalkozik, hanem budapesti irodaépületeken vagy közművesítéskor vállal villanyszerelési munkákat, akkor már közelebb járhat a dologhoz - de még azt mondom, hogy ennél a szintnél sem túl reális a milliós jövedelem, hiszen itt már általában nem egyedül dolgozik senki, tehát a munkavállalók képében fellép költségtétel is a magasabb bevételért cserébe.
Aztán vannak azok, akik valami speciális villanyszerelési munkával foglalkoznak - egyedi gyengeáramú hálózatok, napkollektorok, gyárak villamosrendszereinek kivitelezése vagy épp kritikus hálózatok szünetmentes berendezései. Ebben a szegmensben talán összejöhetnek ilyen nyereségek, de egyrészt ide már nem is az átlag OKJ tanfolyamról kipottyant villanyszerelők jutnak el, hanem gyakran inkább mérnök-villanyszerelők, másrészt a szakma talán 1%-a ha dolgozik ilyen környezetben (s nyilván ők sem biztos, hogy minden hónapban megkeresnek ennyit).
De az, hogy egy sima épületvillamossági szerelő 1 milliót keressen az összes anyagköltsége, amortizációja, útiköltsége meg minden egyéb után az hülyeség - ilyen nincs. Nyugatabbra sem magaslik ki ennek a rétegnek a keresete, ők tök átlag fizetésű emberek.
Nem mindegy, hogy a villanyszerelő alkalmazott ként dolgozik, vagy vállalkozó ként és az is számít hogy milyen cégforma! Azaz e.v. BT, KFT... saját tapasztalatból beszélek mert évekig dolgoztam vállalkozó ként, mint villanyszerelő. Volt olyan, hogy megkerestem havonta 600 ezret tisztán amikor a benzin még 250 Ft/literen állt nem pedig 400-on. Volt olyan is, hogy megvolt az 1-1,5 milla DE AZÉRT NAGYON MEG KELLETT DOLGOZNI! Én főleg komplett lakásokat, házakat csináltam megesett hogy havonta hármat is készrevágtam. Ha fiatal az ember megoldható, de az ilyet senki ne kezdje el nyugdíjas ként.
Sokszor este 10,11-re értem haza, hétvégén is meló volt, aki mást mondd hogy szombat, vasárnap nem dolgozik az hazudik, főleg akkor ha azt is hozzáteszi hogy milliókat keres. EZ AZ ÉPÍTŐIPAR NEM PEDIG MESEKÖNYV! Most mással foglalkozom, de néha bevállalok kisebb melót, mondjuk én nem 20-ért kötöm be a t.helyet mint azt előttem írták hanem 15-ért de az már számlás és vállalkozó függő. Amikor elkezdtem kb. 2-3 milla között jött ki a történet, szerszámok, gépek, kocsi... szal tőke kell hozzá! Ha ebben gondolkodsz, sok sikert! De ahogy írtad nagyon jó villanyszerelőnek kell lenni és szorgalmasnak, mert a kutya nem fog visszahívni, ha ügyesen csinálod a 2 milla nettó is összejöhet vagy annál több is...ha ügyes vagy...
Attól függ milyen mérnök és hol dolgozik, tesóm 15 éve informatikus mérnökként 600 ezret keresett nettóban most meg 1,2 millát és szinte alig jár be, 2 diplomával ezt is el lehet érni.
De, ha nézel egy villanyszerelőt Bp.-én nagyon sokan a bojlerekre, főzőlapokra, sütőkre vannak ráállva és a bojlerek vízkőtelenítésére, koszos poros munkát tehát lakásfelújítást nem is vállalnak.
Elmondom miért: mivel évek óta csak ezzel foglalkoznak van ilyen megrendelésük bőven ajánlásból is, nem csak szórólap,újság, meg internet. Kimegy elkér egy ilyen munkáért 15-25 ezer forintot 10-15 perc alatt megvan és már megy is tovább a következő munkára, számold ki ha nincs is egy nap 10 címe csak 5 akkor mennyit is keres? Egy délelőtt simán helyrevágja az aznapi munkákat és nem kell délután is melóznia. Nem mondom hogy mindenki ezt csinálja de sokan igen, nem egyet ismerek, mondjuk a bojler vízkőtelenítése az is megvan 1 órán belül, ha levonod a parkolás költségeit az adókat még akkor is több mint a fele megmarad. A hitetlenek meg kapják fel most a telefont és hívjanak fel ne 10 csak 5 villanyszerelőt budapesten pl. internetről és kérjenek árat bojler és sütő bekötésre, nagyon megfogtok lepődni!
Tehát aki azt hiszi hogy egy villanyszerelő nem tud kihozni 1 millát havonta az téved. Nekem a volt kollégám villanyszerelő volt, de váltani akart letette a gázszereleőit, utána mestervizsgát szerzet később vállalkozást nyitott, most havi 2 milla alatt nem hoz haza pénzt! Aki akar dolgozni és tényleg jó szakmunkás, annak ez nem lehetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!