Tényleg mindenütt nőnek a bérek? Én nagyon nem ezt látom se a magam se a környezetem esetében
Olvasom ld lejjebb....
Vagyis voltaképp mindenütt bérfejlesztés van mert mindenütt emberhiány van és kell valami amivel meg lehet fogni az új embert és ott lehet tartani a régit.
Akkor csak és (meg a környezetem összes tagja...) vagn rossz munkahelyen? Erre "mifelénk" évek óta egy peták emelést se kapott senki és még örülhetünk hogy van állásunk.... pl van olyan a családi körben aki egy csoportos létszámleépítést úszott meg. Megmondták neki béremelésre ne is számítson örüljön hogy még maradt az állása.
Mi vagyunk rossz helyen? Én mozgok rossz körben?
Júliusban a bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A keresetek növekedési üteme alig lassult a júniusi 14,4 százalék után, amiben szerepet játszott az egyszeri jutalmak és prémiumok összegének 28,7 százalékos emelkedése is – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vállalkozásoknál 12,1 százalékos növekedés után 303 ezer forintot, míg a költségvetési szférában – a közfoglalkoztatottak nélkül – 11,6 százalékos növekedéssel, 307 ezer 625 forintot értek el a bruttó átlagkeresetek.
Az első hét hónapban a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.
A júliusi 2,1 és az első héthavi 2,3 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek júliusban 10,8 százalékkal, január-júliusban 10,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – tette hozzá a KSH.
Az átlagosan 13,1 százalékos emelkedésen belül az iparban 12,6, az építőiparban 10,7 sz
Hát bocsika én csak azt hallom látom olvasom mindenütt tv rádió internet hogy itt ennyit emlenek ott annyit emelnek bérfejlesztés emelés cafeteria stb mert nincs ember jaj nincs ember munkaeőhiány és emelünk emelünk csak legyen ember.....
hát én meg a környezetem akkor ezen a világon kívül van. mifelénk senkinek egy fillért se emeltek sőt van olyan aki többet dolgozik ugyannaiért (=csökkentés)!!
Hol az a sok sok emelés? Erre mifelénk nincs!
nekem a nettó 110-es fizetésemen 5 éve egy fillért se emeltek és tavaly a 10.000-es kajajegyet is elvették.
ugrálni lehet csak nincs hova azonnal felvennének több helyre ahol még ennyit se keresnék....
úgyhogy kuss van nekem.
"Kis naiv!!
Már miért ne tudná??? mert jogsértő?? Hát és??? Mitől féljen? A munkaügyi ellenőrzéstől? Hány és hány ellenőrzés volt már-és????? Boríték a zsebbe és minden rendben..."
Igen. Attól. Féljen a munkaügyi ellenőrzéstől.
És jogsértő bizony, méghozzá nem is kicsit!
Az a bírság ugyanis ismételten is kiszabható.
Azért ha havonta kap bírságot a munkáltató ilyenekért, akkor leáll az ilyesmivel, mert nem a bírságra keres senki sem!
Nem megy a boríték sem minden esetben és mindenkinek.
Egyrészről nem lehet mindenkit lefizetni és nem biztos, hogy van is erre ennyi pénz és megérné.
A mérlegképes könyvelői - példát alapul véve: lehet, hogy többe kerülne megkenni egy ilyenért a munkaügyist, mit normális szerződéssel foglalkoztatni a könyvelőt.
Ugyanakkor az ilyen jogviszony még érvénytelen is munkajogilag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!