Ha már több sikertelen állásinterjúm volt mint ahány sikeres vizsgám egyetemen 5 év alatt akkor célszerű feladni?
Figyelt kérdés
2016. dec. 16. 15:12
21/27 anonim válasza:
Az élet minden területre igaz, hogy kétféle ember van. Az egyiknek sikerül, a másik feladja.
22/27 K...László válasza:
Szerintem próbáld meg letagadni a diplomádat, és ha úgy felvesznek, és beválsz, később előjöhetsz a dologgal. Nem jó híre van manapság a kezdő diplomásoknak. Basszus én tét nélkül is szoktam 2-3 évente pár állásinterjúra elmenni, hogy tudjam, mit kérnek, mit várnak el. Csak önbizalom növelés miatt, de nem akartam még komolyan otthagyni a melómat. 10-ből 8-ra felvettek volna. Volt olyan is, hogy több órás kötetlen beszélgetéssé változott az interjú, mert kiderült, hogy a cég főnöke 40 évvel ezelőtt régi Moog szintetizátorokat javított, és játszott rajtuk, én meg éppen egy utánépítéssel foglalkoztam 2010-ben, és a modern SMD tranzisztorok között keresgéltem a helyettesítőket karakterisztikák alapján. Majdnem újraterveztük a 35-ös modulárszinti szűrőit, hogy az akkori tervezési hiba miatti különleges "Moogos" hangzás megmaradjon. Eredetileg PLC-t meg frekiváltókat kellett volna javítani ott. Jól el is késtem melóból, nehéz volt kimagyarázni a dolgot. Utólag nehéz volt megírni, hogy mégsem akarom az állást. Szerintem 10 év múlva is felvennének, ha szólnék, hogy a másik helyről kirugtak. :-) Nincs diplomám, igénytelenül öltözöm, kézzel írott önéletrajzot küldtem kockás lapon, nem vagyok túl beszédes, nincs jó fellépésem. Ezek mind nem számítanak! Értsél valamihez, és ha nem megy, kérdezd meg az iskoládat, hogy most akkor mi van? Milliókba került a tanulásom, taroltam a vizsgákon, és semmi használhatót nem adtatok, b--zd meg?!
23/27 anonim válasza:
No tehát, jogi egyetem elvégzéséről beszélünk, ami 5 év minimum, vizsgaidőszakonként legalább 7 vizsgával, ami őszi-tavaszi vizsgaidőszakkal számolva(mínusz az utolsó szakdoga írós, államvizsgákra felkészülős félév) minimum 60-65 vizsgára jön ki. Plusz az 5 db államvizsgatárgy. Mivel azt írod, hogy végeztél, így az összes vizsgád sikeres volt-előbb vagy utóbb. Valóban azt akarod mondani, hogy 65-70 helyre jelentkeztél jogászként és sehová nem vettek fel? Voltál ügyvédi irodában, önkormányzatnál, kormányhivatalnál? Mert egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy frissen az egyetemről kilépett, energiával teli, fiatal, ambíciózus jogvégzett embert ne vegyenek fel sehová. Én is megyei jogú városban élek, ahol az önkormányzatnál, de a járási- és kormányhivatalnál is vadásszák a jogászokat. Vagyis vagy valamilyen infót nem mondtál még el nekünk, pl. fizetésként 300000 nettóval indítanál vagy rendszeresen elküldöd az interjúztatót az anyjába...mert így valóban nem fog menni.
24/27 anonim válasza:
Egy egyszerű, "Önbizalom növelő tréning"-en vegyél részt! Ennnyi!
25/27 A kérdező kommentje:
#23: 500 helyre jelentkeztem es ebbol lett 50 interju de nen vettek fel sehova.:(
2016. dec. 20. 09:51
26/27 anonim válasza:
Trú, én írtam el, nem jelentkezésről, hanem állásinterjúról van szó. Viszont a kérdésed nem igaz továbbra sem, hiszen több sikeres vizsgád volt, mint ahány sikertelen állásinterjúd. Ha már nem fogadsz el tanácsod plusz erősen valótlan szaga van a dolognak, engedd meg, hogy kötözködjek kicsit.
Apropó, továbbra is érdekel, hogy mit céloztál meg eddig? Magánszféra? Közszféra? Ha igaz, amit mondasz, akkor az 500 jelentkezéssel már kilőtted Pécs összes ügyvédi irodáját és államigazgatási szereplőjét és egyikhez se vettek fel? Ehhez írásban és személyesen is olyat kellett produkálnod, hogy egy pszichológusnak esettanulmány lehetsz, minden rosszindulat nélkül.
#23-as voltam.
27/27 Szeder Katalin válasza:
Ha tudnám, hogy az állásinterjúk egy ugyanazon szakmából (szakágból) zajlottak, akkor azt ajánlhatnám, nézz másik szakág/szakma után. Ha viszont úgy érted, célszerű-e mindent feladni, a válaszom: NEM. Ez az egy életed van, lakd be valahogy! Szerintem azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Boldog karácsonyt és sokkal szebb újévet!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!