Van itt valaki, aki direkt marketingessel kezdet kapcsolatot, de nem állt be a " tuti céghez"? Vagy az szakító ok ha nem áll be?
Az én sztorim mlm-hez köthető.
Egy régi cimborám rángatott bele egy ilyenbe, aztán ez a cég valahogy, számomra máig érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon borzasztó kellemetlen helyzetbe hozott előtte. Elég is volt belőle. Aztán még olvasgattam a rendszerről próbáltam objektíven informálódni róla, de végeredményben arra jöttem rá hogy ez egy nem olyan dolog amivel én foglalkozni akarok.
Ugyanúgy, mint bárki mással. A kapcsolat minőségét nem ez befolyásolja, hanem a személyiség.
Biztos van kirívó eset, ahogy politikai ellenlábasok is fordultak már egymás ellen, de szerintem ez intelligencia kérdése.
Az pedig alapvetés, hogy nagyon különböző emberek ritkán alkotnak tartósan párt Függetlenül attól, hogy a hétköznapokban milyen munkát végeznek.
Az #5-s válasz írójának 100% igaza van!
Én még csak ismerkedési fázisban voltam, amikor az adott személy belépett egy MLM-be.
Egyre jobban arról kezdett szólni az élete.
Aztán nem egyszer felvetette, hogy lépjek be én is, együtt építenénk (persze én alsó vonalán volnék), együtt válnánk anyagilag függetlenné, stb.
Egy idő után rájöttem, hogy egyszerűen érdekkapcsolatokat alakít ki, és még az addigi baráti kapcsolatai is felszínessé váltak.
Természetesen, nem léptem be, és így az ismerkedésünk is zátonyra futott.
Én azóta sem vagyok hajlandó még csak barátkozni sem MLM-essel. Nem tudom, hogy barátságot akar, vagy beléptetni.
Igen, "diszkriminálom" őket. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!