Egy SSC-nél tényleg ilyen fizetésekre lehet számítani?
"Egy csak angolul tudó ügyfélszolgálatos kezdő fizetése átlagosan bruttó 255 000 forint volt tavaly, ha valaki emellett németül is beszélt, már bruttó 270 000 forintra számíthatott. Az angol mellett a spanyol vagy a portugál nyelv ismeretével ennél csak egy kicsit lehetett jobb fizetést kérni, kezdőként átlagosan bruttó 280 000 forintot. "
Én jelenleg portugált tanulok az egyetemen, így a későbbiekben olyan munkát szeretnék végezni, ahol használni tudom a nyelvet. Ez egy 2013-as cikk, azóta gondolom valamelyest emelkedtek a bérek, illetve nyilvánvaló, hogy cége válogatja a fizetéseket, de bruttó 280 000 Ft az körülbelül 180 000 nettóban, ami hazai viszonylatban szerintem nem számít rossznak.
Felmérések szerint a lakosság 3 %-a beszél 2 nyelven, szóval azért kevés a bruttó 250.000.
Vagyis kezdő fizetésnek nem rossz, csak az a baj, hogy ez 10 év után sem lesz sokkal több.
"nem olyan hű de nagy szám az a 2 nyelvtudás, hogy 350k az legyen már a minimum"
Koma, én 2 nyelvet beszélek teljesen folyékonyan, értsd, idegen nyelven tárgyalok műszaki projektekről, ütemtervről, specifikációkról, szabványokról. Erre azért az egységsugarú magyar munkavállalók elenyésző része képes. Igenis ritka kincs, ha valaki 2 nyelven tud. Mondom TUD. Nem makog, hanem folyékonyan és perfekt tud.
Angol-portugál párosítással - ha mindkettő penge - teljesen reális elképzelés a br. 350 kiló.
Nekem sok ismerősöm dolgozik SScben, angol-német párossal br. 280-300-at keresnek, különleges nyelvvel (pl.arab-kínai) br.350 körül. A gond, h ez a felvételi bér, de ez később sem fog emelkedni, tehát ha 3 évig ott vagy, akkr sem. (hacsak nem leszel vezető)
Amellett számítsd hozzá, h sok a túlóra, meg a wc-re kéretőzni kell, mert az ott töltött idő munkaszünetnek számít...Nem véletlenül hatalmas a fluktuáció.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!