Felmondás Ausztriában? Ez most így rendben van?
Figyelt kérdés
Sziasztok, au-pair-ként dolgozom, be vagyok jelentve. Voltak különböző problémák, felmondtam. Apukával közöltem január 18-án, hogy nem szeretnék többet bébiszitterként dolgozni. Pontosan így mondtam neki, a felmondás szót nem használtam ez igaz. De gondoltam egyértelmű a dolog, hiszen beszéltünk róla, hogy új munkát keresek, ők is keresnek másik bébiszittert. Erre ma(!) anyuka elém áll, hogy akkor mától számítják a felmondásomat ami 6 hét. Csak, hogy én közben már felvételt nyertem egy másik munkahelyre, ahol március közepén kezdenem kellene..ami így természetesen teljesen lehetetlen lesz, pedig azt hittem, hogy egyértelmű a helyzet. Én február elsejétől számítottam a felmondásomat, mert vagy elsejétől vagy 15-től kell, ha jól tudom. Ez most így rendben van?? Én tévedtem a felmondást illetően vagy ők akarnak kiszúrni velem? Nem írtunk le semmit, ha minden igaz szóban is elegendő felmondani Ausztriában. Legkorábban ápr. elsejével mehetek el azt mondták, de nagyon nagyon félek, hogy ha ezt most bejelentem a jövendőbeli munkahelyemen, akkor keresnek mást aki tud márc. közepén kezdeni. Tudnátok tanácsot adni? köszi2016. febr. 21. 14:34
1/3 anonim válasza:
Ha az apa nem szólt semmi ellene, akkor attól kezdve érvényes a felmondási idö. Az anyának megmondod és el van intézve, ha nem tetszik neki, az magánügye.
2/3 A kérdező kommentje:
Abszolút semmit nem szólt. Normális is volt inkább..mondta, hogy igazából meg is lepődött meg nem is, mert nyilván nem maradok bébiszitter életem végéig, meg egy-két hónapot leszámítva én vagyok náluk a leghosszabb ideje, úgyhogy ha tényleg ezt szeretném akkor rendben van..nekiállnak másik bébiszittert keresni, ha esetleg referencia kellene munkakereséshez azt is tud adni stbstb. Viszont amibe esetleg (nem tudom) bele lehet kötni az az, hogy én személyesen anyukával nem közöltem a felmondást, ezt apuka tette meg. A felmondásom oka pontosan anyuka, nem vagyunk jó viszonyban, nagyon keveset kommunikálunk, nagyon hirtelenharagú, így vele nem beszéltem. Apuka rendezte le vele, tehát tudni biztosan tudott róla.
2016. febr. 21. 14:42
3/3 anonim válasza:
Ácsi a nőnek , ő nem egy komoly cég aki követel meg bíróságra visz , az hogy a pacák nem dalolt neki ez nem a te dolgod . Beugró meló volt szabad a világ és ennyi . Esetleg bezárna a házukba ? Nem kell ezen filózni , eljössz és kezdesz az új helyen . A referenciába vagy beírod őket vagy sem , lesz ettől cifrább eset is még később .
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!