Lehetséges hogy egy diplomás kormány hivatalnok aki élelmiszer mérnök a NÉBIH-nél csak nettó 120 at kap kézhez?
Simán.
Középfokú, pályakezdő konkrétan minimálbérről indul.
Rokonom középfokú munkakörbe lett felvéve emelt szintű végzettséggel, kb. 30 éve dolgozik, és 104 ezret visz haza nettóban.
Igen.
Főleg, ha besorolás alapján állapítják meg a fizetését. A diploma számít. A nyelvvizsgákért is lehet kapni pluszt. De leginkább az eddigi szolgálati idő számít. Ha nem olyan sok éve dolgozik, akkor ugye ez még kevés.
Egy ismerősöm okmányirodában 80 ezret keres. Korábban én is azt hittem, hogy tök jó munkája lehet.
Ezért nem akarok közalkalmazott/köztisztviselő lenni soha.
Középfokú végzettséggel, multinál 130-at viszek haza nettóban. És ez még kevésnek is számít a versenyszférában.
Egy kedves barátnőm, diplomával, kormányhivatalnál, maximum 100-at visz haza.
Másik régi barátnőm a nyugdíjfolyósító igazgatásnál, tehát szintén az államnak dolgozva, 80 ezret kap kézhez.
Többet tanultak, mint én, de ennyit jelent, hogy az államnak dolgozol, vagy a versenypiacon.
Nemhogy lehetséges, még viszonylag soknak is számít!
Felsőfokú végzettség + nyelvvizsga = ez az összeg, ha pályakezdő köztisztviselő vagy kormánytisztviselő vagy.
Sokan meg irigykednek, milyen jó nekik, hogy megkereshetik a minimálbért.
Igen, és amikor egy másik kérdésnél a válaszban azt állítottam, hogy sokan csak nettó 100 ezer körül keresnek, akkor le lettem húzva 0-ára és alaposan ki lettem oktatva, hogy hülye vagyok, mert 150-160 ezer ft az átlagfizetés.
Hiába magyaráztam, hogy abba a nettó 500 ezres fizetés is benne van.
De azért megnyugodtam, hogy nem állok messze a realitásoktól...
de ez igaz is, mert az átlag tényleg annyi.
csak ahogy írod, abban a vezetők több százezres, meg milliós bére is benne van.
Na jó, akkor rakjuk már rendbe, az sem érdekel, ha lehúztok 0-ára.
Azt állítom, hogy sokan (értjük ezalatt, hogy 1000 emberből mondjuk kb. 700, azaz 70 % keres a nettó 68 ezertől (tavalyi) - vagy ha a közmunkásokat is belevesszük, akkor még kevesebbtől - a nettó 120-130-as tartományban. Tehát a KERESŐKÉPES EMBEREK ZÖME nettó 130 alatt keres.
Aztán van egy szűk középréteg, akik nettó 120 és 200-300 ezer között keresnek és vannak a magasabb kategóriások,a 400-500 ezresek, akik "felhúzzák" a több százezer közmunkás bérét is beleszámítva a 150 ezerre.
Hogy a milliós fizetésekről ne is beszéljünk...
De ettől AZ EMBEREK NAGY RÉSZE NEM KERES 150 EZER FT-ot.
Én így látom a környezetemben (BP) + a vidéken élőknél sok helyen (nyilván nem GYŐR-ről beszélek, hanem Kelet-Magyarország, Baranya, stb.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!