Szerintetek mihez kezdjek, ha olyan művészeti tevékenységeket szeretnék folytatni, melyekkel általában hírnév jár, illetve valamennyire szükséges is hozzájuk, de én semmiképpen sem szeretnék híres lenni?
Gondolok itt zenére és írásra (akár forgatókönyv írására)... Főleg az írásban érzem magam jónak, bár a helyesírásom enyhén szólva szörnyű. De nem is az a lényeg, hogy miben vagyok jó, hanem hogy ezek a dolgok érdekelnek és ezeknél a dolgoknál érzek elég motivációt, hogy fejlődjek. A zenéhez sem értek túlzottan, de talán ahhoz képest hogy sohasem tanultam semmit tanártól, zongorázni és csellózni elég jól megtanultam magamtól. Utóbbinál az unokatesóm csellótanára is azt hitte, hogy tanultam, bár mondta hogy van néhány káros szokásom.
Szóval a lényeg, hogy ezeket a dolgokat szeretem és hiszem, hogy rendes munkával (Ha tényleg úgy döntök, hogy komolyabban veszem pl. a zenét, akkor mennék tanárhoz is természetesen, bár nagyon nem szeretek emberekkel bármilyen kapcsolatba kerülni) akár még profivá is válhatnék belőlük! Viszont az a baj, ha én ebből szeretnék 1x megélni -már pedig ha erre "pazarlom" minden időm (ami szükséges), akkor másból nem fogok- akkor ennek mellékhatásaként híresnek kéne valamennyire lennem amit én nem igazán bírok. Egyszer szerepeltem egy YouTube videóban amit jó sokan megnéztek (rohadtul nem miattam, hanem az énekes miatt) és már csak ennyiből is jóval többen foglalkoztak velem mint azt szerettem volna. Igaz csak pozitív vissza jelzéseket kaptam, de akkor is mai napig rossz érzéssel tölt el, hogy minden nap megnézik jó páran azt a videót.
Szerintetek ha nem bírom a kis hírnevet sem, de arra vágyom, azt szeretném hogy alkothassak valamit (és talán, hogy azt a dolgot szeressék az emberek, de ne engem), akkor mit tegyek? Tegyek le róla?
Ti mit tennétek a helyemben?
Előre is köszönöm a válaszokat és bocsi ha valamit nem úgy csináltam, ahogyan azt itt szokás... Ez az első kérdésem.
(Férfi vagyok egyébként)
"nagyon nem szeretek emberekkel bármilyen kapcsolatba kerülni"
Ez alapján én azt mondom hogy nagyon-nagyon nem neked való se a zene, se az írás.
De egyébként attól hogy zenész valaki, egyáltalán nem következik hogy sokan ismerik: a hivatásos zenészek 99.99%-a egyáltalán nem híres!
1. válaszoló! Nem arról van szó, hogy nem szeretném az embereket, mert igenis szeretem Őket és érdekelnek is nagyon, csak egyszerűen "félek" a legegyszerűbb helyzeteknél is, hogy valamit elrontok. De amúgy humanistának tartom magam és egy jó tulajdonosságomnak gondolom, hogy van empátiám. A baj ott van, hogy nem tudok és nem is akarok valamiért megnyílni senkinek és így beszélgetéseknél sokszor van kínos csend. Nincsenek is nagyon barátaim, de szerencsére van 3 unoka bátyám akikkel nagyon jól kijövök és velük szoktam azt csinálni amit mások a legjobb barátaikkal, szóval azért nem vagyok ilyen begubózott otthonülő, depressziós antiszociális izé.
Mit értesz hivatalos zenészek alatt? akik egyetemet végeztek?
Akikről beszélsz, hogy nem ismertek, Ők megélnek a zenélésből?
Egyébként nagyon köszönöm a válaszodat, ment a pont!
Zenélésből ha elvagy a komoly zenével, akkor akár külföldön is simán megélhetsz. Volt osztálytársnőm németországban dolgozik (fuvolás), ott is él amióta az egyetemi évei alatt kikerült oda. Nincs akkora rivaldafényben, de nagyon élvezi az életet, vannak barátai stb. Meg a zene amúgy is biztosít egy olyan lelkierőt amit talán semmi más nem képes. Ezutóbbi főleg felnőttként fontos.
Az írással meg nem biztos, hogy megélsz, sokan próbálkoznak, sokszor kapcsolatok kellenek hozzá, forgatókönyvíróként pedig elkerülhetetlen az emberekkel való interakció, és "termékenynek" kell lenni, kreatívnak és szintén nem egy tuti karrieri jövő.
Egyébként én is elég introvertált vagyok, de le kell győznöd a félelmedet, mert különben nem jutsz el sehova sajnos és megpróbálnak kihasználni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!