Hogy menjen ki az külföldre dolgozni, hogy ha se pénze, se ismerőse, se rokona?
Pff, megbízható.
Szerintem egy se lesz. :S
Még barát se menne ki.
Hát a párom így ment ki. Se pénz, se ismerős, se rokon nem volt kint. Akkor még internetünk sem volt, hogy többet tudjunk meg Angliáról.
A párom még otthon Magyarországon jelentkezett egy angliai munkára. Ott hon volt 3 interjú mind angolul. Amikor kiderült, hogy őt felvették, akkor beadtam a zaciba azt a pár ékszeremet ami van, eladtam a mobilomat, és pár dolgot. Így összejött 60 ezer forint- Ez annyira elég volt, hogy megvette a repülőjegyet, és 2 hétig tudott olcsó kaját venni. A cég biztosította a szállását, amit az első 2 heti béréből le is vonták, ahogy akkor vonták le az ügynökségi díjat is.
Én már szerencsésebb voltam, mert bár nekem sem volt sok pénzem, de se ismerős, se rokon nem volt kint, de a párom igen.
Ismerős, rokon nem számít, hogy nincs. Ezek nélkül is el lehet indulni. De ha nem fix állásra mész ki, hanem itt kint keresel melót akkor bizonyos tőke kell.
Lehet azt csinálni amit mi. Eladni mindent amit lehet.
Interneten jelentkeztem egy ceghez, interju utan felvettek, kikoltoztem, ennyi.
Penzem mondjuk az volt, de ha nem lett volna akkor is mukodott volna a dolog.
Attól, hogy nincs pénzed, szervezni már lehet a melót itthonról is, pl ügynökségeken keresztül.
Legyen meg az állásinterjúd, kapjál munkaszerződést, és amikor az megvan, ahogy előzőekben is írták szerezd meg a szükséges indulót, amivel kijutsz, bár jobb helyeken ezt is biztosítják.
Annak idején én is így voltam, a felmondásommal együtt kértem a fizetésemet is, mivel abból kellett 200 eurot elkülönítenem az első heti kiadásokra. Azután már kintről kaptam a pénzt. Így még csak egy hónapig se kellett nélkülözni, csupán átcsoportosítani.
Ma már olyan programot szervezek én is, ahol utólag van lehetőség programdíjban a megfinanszírozott induló költségek visszatérítésére, amikor már konkrétan fizetést kapnak azok, akiknek tényleg nincs alternatívájuk az induláshoz.
De szvsz munkaszerződés nélkül és pénz nélkül nekivágni, nem sok jót ígér, annak ellenére, hogy pl. Ausztriába kirándulójeggyel kivonatozol a Keletiből retúrba 11.000 Ft-ért és van 4 napod a visszaútra, ha nem jönne semmi össze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!