Több pénzt kérhetek, ha szóban többen állapodtunk meg?
Figyelt kérdés
A szerződésben minimálbér áll, és eszerint időarányosan fizetnének ki (felmondtam 3 hét után, próbaidő alatt). Szóban pedig majdnem 2x ennyiben állapodtunk meg.
Ti rákérdeznétek a főnöknél, hol a többi pénz? vagy örüljek, hogy ennyit is kapok?
nem tudom, hogy ez ilyenkor, hogy működik...
2014. nov. 19. 19:10
1/5 anonim válasza:
Az alapján, amit írsz, nagy valószínűséggel minimálbérre jelentettek be, és a többit (amiről szóban megállapodtatok) zsebbe fizették volna neked. Ezt sok cégnél csinálják, hogy megússzák a járulékokat. Csak hát annyira meg nem korrektek, hogy ezt akkor is betartsák, amikor úgysem látnak többet, így a felmondásod után egyszerűen "megfeledkeztek" a szóbeli megállapodásról. Ez már veszett fejsze nyele. Ami nincs szerződésbe foglalva, amiről csak beszéltek, annak mindig kétesélyes a kimenetele.
2/5 A kérdező kommentje:
igen, ezt én is tudom, csak nem tudom, ezt úgy mond "illik-e" megkérdezni, hogy ti/te a helyemben megkérdeznétek?
2014. nov. 19. 19:33
3/5 A kérdező kommentje:
tehát azt megkérdeznétek: nem ennyiben állapodtunk meg, nem a szóba megállapodott összeggel kéne elszámolni?
2014. nov. 19. 19:34
4/5 anonim válasza:
Tekintve, hogy veszítenivalód már nincs, nyugodtan rákérdezhetsz. Persze mivel inkorrekt emberről van szó, készülj fel mindenféle reakcióra, akár arra is, hogy ordítozva hazugnak nevez.
5/5 anonim válasza:
nem vág szorosan a témába, de megkérdezhetem, hogy miért mondtál fel 3 hét után?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!