DIÁKMUNKA: miért kerüli mindenki a telefonos munkákat?

Én kérdőíveztem diákként, kb. két hetet, számomra nagyon nehéz volt elfogadni, hogy zaklatnom kell az embereket és akik megcsinálták volna, abból a korosztályból pl. már volt elég.

Viszont később ügyfélszolgálat call centerén dolgoztam két évet, az jobb volt, hiszen ott az ügyfelek keresnek és tudsz nekik segíteni, de egy idő után abban is kimerül az ember.

Szóval meg kell próbálni. Annyira nem rossz ám, habár én már csak akkor csinálnék kutatást, ha az éhhaláltól mentene meg, nem való mindenkinek.

Elég monoton, hiszen egy adott szöveget kell felolvasni már onnantól kezdve, hogy felvették a telefont. Sokszor ugyan nem lehet befejezni, mert az esetek nagy részében elküldenek a pcsába, vagy simán rád rakják a telefont, de olyan is volt, aki elkezdett sírni, hogy most halt meg a fia, ne zaklassam már (amiről ugyan nem én tehetek, de akkor is szar hallani).

A főnek nekem egyszer szólt, amikor már csak kb. két perc volt a munkaidőmből, én meg úgy gondoltam, végeztünk mára, mert a kérdőív volt vagy 15 perc, ha végigcsinálják, de nem, mert még akkor is hívni kellett.

Viszont diákként laza volt a beosztás, hol mentem, hol nem.

A call center meg szuper volt ehhez képest, bár szigorúak voltak a szünetekkel és havonta elég sok hívást visszahallgattak, de abban jó voltam, tudtam kezelni a problémásakat is (biztosítónál voltam). Az a nagy különbség, hogy míg a kutatás egy robot munka, addig a cc-ben ha jó vagy szakmailag és segítenk akarsz, tudsz úgy magyarázni, hogy a parasztbácsi is megértse, akkor abban lehet örömet találni, van sikerélményed. Na, a kutatásban nincs.