A szüleim megtudhatják, hogy vettem fel diákhitelt?
Figyelt kérdés
Sajnos ebben a félévben diákhitelt kellett felvennem (következő félévben viszont már elkezdem törleszteni). Semmiképp sem akarom, hogy kiderüljön.
Megtudhajták valahogy a szüleim? Vagy semmilyen intézmény pl. bankok, NAV nem ad ki ilyen adatokat?
Levelezési címnek egy barátom címét adtam meg (persze a beleegyezésével), szóval ha esetleg póstán küldene a Diákhitel Központ valamit, akkor arról nem fognak tudni a szüleim. De valami más módon megtudhatják?
Nem hiszem ha fizeted rendesen és nem neked jön a levél. Meg ha nem nézik meg a bank által küldött kivonatot, mert azon rajta van az utalás. De vigyázz vele, én is felvettem és már ezerszer megbántam, nem érte meg. Ha elúszol vele nagy hátránnyal kezded meg a felnőtt életed, nem ér ennyit hidd el. H csak most kellett tényleg ez az egy akkor mondd vissza mindenképpen utána, mert könnyű megszokni hogy küldik a pénzt és könnyedén maradhat a diákhitel. Ja és az is csábító hogy amíg tanulsz 10 félévig nem kell elkezdeni törleszteni sem, persze a kamat szépen ketyeg addig is, itt is el lehet úszni vele. Szóval csak okosan:)
2014. szept. 15. 16:50
Hasznos számodra ez a válasz?
2/6 anonim válasza:
Ez miért ilyen titkos? O.O
2014. szept. 15. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
3/6 anonim válasza:
remélem leszek olyan szülő, hogy a gyerekem megosztja velem majd a pénzügyi problémáit...
2014. szept. 15. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
4/6 anonim válasza:
Nem biztos hogy ez a szülő-gyerek kapcsolatról szól. Lehet hogy a kérdezőnek rosszabb lett az átlaga és átkerült állami támogatásról költségtérítésre erre a félévre, és vagy szégyelli vagy nem szeretné a tandíjjal terhelni a szülőket. Ettől még lehet tökéletes a kapcsolata a szüleivel.
2014. szept. 16. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
5/6 anonim válasza:
Nem fér bele a "tökéletes kapcsolat" fogalomba, ha egy ilyet eltitkol, akármi oka is van ennek.
2014. szept. 16. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
6/6 anonim válasza:
Jelen esetben a szülő-gyerek vagyonközösségben él. Szerintem alap, hogy a közösség minden tagja tud olyen jellegű esetekről, amikor a közösséget (vagy tagjait) eladósítják.
Ha megbeszéli a szüleivel, lehet, hogy előkerül a kispárnából a pénz. Vagy olyan gondolatok születnek, amik összességében kedvezőbbek. Egyedül dönteni más életéről, a megkérdezése nélkül eladósítani szerintem NEM utal jó kapcsolatra.
Úgyhogy szerintem be kellene ütemezni egy nagy-nagy családi beszélgetést...
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!