Kezdőoldal » Üzlet és pénzügyek » Karrier, fizetés » Mit tegye? Nem kaptam fizetést...

Mit tegye? Nem kaptam fizetést a diákszövetkezettől.

Figyelt kérdés

Tescoban dolgozom/dolgoznék.. Júniusban kezdtem el itt dolgozni, az elején semmi problémám nem volt nekem.. szépen meg is kaptam a fizetésem. Egy másik lány, viszont nem kapta meg a fizetését! Hozzá tartozik az is,hogy a boltvezető nem tudom, hogyan de kidobta a jelenléti lapjainkat,én is utólag mentem be újra beírni.. a lány lapjait is kidobták, övét utólag küldték el, a diákszövetkezet arra hivatkozva, hogy ez csak betanulás, nem fizette még ki most sem! Pedig 8 napot volt ott, ami már bőven nem betanulás..


Az e havi történet pedig még eléggé gubancos..

szerződésben le van írva, hogy "10-ig utalnak" na hát péntek délután 4kor felhívtam őket, hogy mikor lesz fizetés..állítólag akkor utalta a főnök asszony.. és, hogy az majd hétfő délre itt lesz.. hát nincs itt.. hívtam őket már 3 telefonszámon egyiket sem veszik. Pesti központot sikerült elérni, miután beszéltem velük csak még gubancosabb lett a helyzet.. mivel a boltvezető összeveszett azokkal, akik a diákokat küldik ki, így a diákszövetkezet nem is tudta, hogy én dolgoztam.. (de ez persze júniusban nem volt baj, most az) és állítólag jelenléti ívet sem kaptak tőlem, amire azt mondták nekem, hogy elküldték!

Másik,hogy júliusban dolgoztam egy másik diákszövetkezetnél, másik cégnél, ez jelenthet problémát most?



2014. aug. 11. 18:35
 1/5 anonim ***** válasza:

Az nem lehet baj, hogy máshol is dolgoztál. Szerintem annyi helyen dolgozol, ahánynál csak akarsz és tudsz. Én például párhuzamosan dolgozok két különböző iskolaszövetkezeten keresztül két helyen.

A másik kérdés elég ciki. Ha az iskolaszövetkezet meg a boltvezető egymásra mutogat, akkor szépen mindkettőnek megmondod, hogy fel lesznek jelentve a viharba, amennyiben 2 napon belül nem lesz a fizetés a számládon. Erre majd beszarnak és megoldódik. Ha meg nem, akkor tényleg tegyél feljelentést, olyan nincs, hogy nem fizetnek ki.

Amúgy én azt sem értem, hogy mi az, hogy a betanulásra nem fizetnek. Ilyet törvény szerint tilos csinálni.

Melyik iskolaszövetkezet ez? Csak, hogy tudjam melyiket kell elkerülni.

2014. aug. 11. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Jelentsd fel őket.
2014. aug. 11. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Hivatalos menet:


Írsz kockás papíron egy felszólítást feléjük, hogy a ledolgozott munkaidőd után szíveskedjenek az elmaradt béredet záros határidőn belül kifizetni. Pld. 5 nap.

Hivatkozol benne arra, hogy eddig kivel, mikor beszéltél ezzel kapcsolatban. Beírod azt is, hogy ha a felszólításnak nem tesznek eleget, panasszal élsz a Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőségnél.

(Rájuk tartozik, nem az adóhatóságra, rendőrségre.)

Feladod ajánlottan a diákszövetkezetnek, vagy elküldheted e-mailban is, csak nyoma maradjon, hogy megtetted, és hogy mikor.


Ha nem jelentkeznek, nem jön pénz sem, akkor tényleg tegyél panaszt a Felügyelőségen, ők majd intézkednek.


Ne hagyd magad átverni már most ilyen fiatalon!


Felügyelőktől nem kell félni, segítőkészek! :)

2014. aug. 12. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

köszönöm a válaszokat:)


ma kicsit utána jártunk a dolgoknak.. legnagyobbat a drága Tesco hibázta! A jelenléti lapomat másik szövetkezethez küldték el =/ ennek az oka az volt, hogy én vagyok az egyetlen,aki tőlük ment, többiek ugyanaz közvetítette ki.. és aki elküldte a lapokat, ezt nem vette figyelembe és elküldték egybe az egészet.. aztán mikor ma kértem,hogy mutassák meg a levelet,amiben tovább adták, akkor derült ki.. és még engem szidtak le, hogy a mappában minden össze vissza van.. miközben minden szövetkezetnek külön tokja van.. meg, hogy annyi fajta van.. nem lehet észbe tartani.. és a Diákmániánál vagyok.. minden lapon rajta van hogy I ♥ Diákmunka.. na ők ezt diákmániának olvasták.. tényleg nem tudom már mit tegyek.. másik,hogy a diákmánia nem is tudta, hogy én júliusban dolgoztam! boltvezető nem szólt nekik.. mondom aranyos :')

A diákmániától egy lány veszi fel, aki valamilyen országos összekötő.. ő segít, rendezgeti a dolgokat..

Tovább lépés maximum,akkor lehet, ha a boltvezeő újra visszajön dolgozni, de most épp nyaral -.-

Másik lány ügyében is állítólag elküldték utólag a jelenlétit, de hát ez sem biztos.. és a Tesco már nem is tudná megmutatni a levelet,mert kitörlik..

2014. aug. 12. 21:32
 5/5 anonim ***** válasza:

Nem semmi!


Elküldték a lapodat máshova, és még csak egy másolat, valami sincs, ami alapján gyorsan rendezhetnék a dolgokat?


Na manapság sok ilyen ügyintézővel lehet találkozni...

Tőlünk meg több 10 évre visszamenőleg kérnek adatszolgáltatásokat, aztán csak felmegyünk a padlásra, és kikapjuk a szóban forgó dossziékat a helyéről. Így kéne működnie mindenhol, nem úgy, hogy megáll az élet, ha nincs meg egy papír, főleg a mai világban, ahol már számítógép segíti a munkát.


Szégyen...


Sürgesd őket, aztán kamatostul fizessék ki a béred. A két hülye (Tesco, szövetkezet) meg harcoljanak egymással.

2014. aug. 13. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!