Diákok, ti hogy szereztek nyárra munkát?
Figyelt kérdés
18 éves vagyok, és szeretnék nyáron dolgozni valamit. Átböngésztem már az összes diákszövetkezet honlapját, és jelentkeztem vagy 10 helyre fényképes önéletrajzzal, de semmi. Egy helyről írtak vissza h sajnos nem téged választottunk, köszönjük jelentkezésed blabla. Elég reménytelennek érzem a dolgot, pedig annyian diákmelóznak, nekem meg nem sikerül!2014. jún. 29. 13:34
1/7 anonim válasza:
Én 9 évet diákmelóztam, és az első alkalmakkor az volt a stratégia, hogy rájuk szálltam. Szinte hülyét csináltam magamból azzal, hogy minden nap ott voltam.
Cserében megjegyezték a nevem, és hívtak. A legkulibb munkával amit senki nem vállalt el, de én igen. Onnantól mindig jöttek a melók egyre több és jobb.
Aztán nyáron már előre szóltam, hogy ha van valami szóljanak.
3 évvel a vége előtt szerencsém lett, kidőlt valaki egy gyárból, engem hívtak oda. Ott 1 hónap alatt összeszedtem egy laptopra valót.
Aztán az utolsó 2 évben oda jártam vissza lefedve az egész nyaramat.
2/7 anonim válasza:
Sok helyre kell jelentkezni, aztán majd hívnak.
Egyébként aki már Áprilisban jelzi, hogy nyári munkát szeretne annak hamarabb adnak.
3/7 anonim válasza:
10 hely nem valami sok, én sokkal többnek írtam, mire egy elfogadható diákmunkát szereztem.
4/7 anonim válasza:
Tenyleg annyi a titok, hogy rajuk kell szallni, es lehetoleg szemelyesen. Ha kuldesz nekik oneletrajzot, meg online jelentkezel x helyre, az alig tobb, mintha nem tettel volna semmit. De ha bemesz hozzajuk minden nap, kerdezoskodsz, hogy van-e munka es nem finnyaskodsz, hanem elvallalod, ami eppen akad, akkor megjegyeznek, es egy ido utan az elsok kozott leszel, akit OK megkeresnek, akar telefonon, smsben.
5/7 A kérdező kommentje:
Oké, köszönöm a válaszokat. Tavaly már voltam bent egyszer megkérdezni, hogy tudnak-e valamit adni, de azt mondták, hogy csak ilyen borítékolás-csomagolás munkákra lehet személyesen náluk jelentkezni, egyébkánt minden fent van a honlapjukon, és ott jelentkezzek emailben...
2014. jún. 29. 15:09
6/7 A kérdező kommentje:
Meg hosszútávon nem tudok vállalni munkát, a suli miatt.
2014. jún. 29. 15:09
7/7 anonim válasza:
Én nem szerzek munkát, örülök, hogy nem kell korán kelni és suliba menni. Inkább élvezem a boldog szabadidõt :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!