Hogy a fenébe legyen tapasztalatom meg gyakorlatom ha a nélkül fel se vesznek?
Olyan bosszantó. Elvégeztem az élelmiszer-vegyiáru eladói iskolát. Esti suli volt, tehát nem volt gyakorlati helyünk.
Eddig ha boltba jelentkeztem felvételre az volt a baj hogy nincs sulim. Na most már az meg van. Erre most abba kötnek bele hogy nincs tapasztalatom, mert ugye az életrajzomból kitűnik hogy sose dolgoztam boltban.
De kérdem én, hogy szerezzek tapasztalatot és gyakorlatot ha még egy vidéki kisboltban sem adják meg az esélyt??
Olyan bosszantó. Már tegnap megkérdeztem a bolt vezetőét hogy hazudnom kéne? Erre azt felelte hogy nem mert úgy is kiderül. De akkor frankón nem értem hogy mit kéne tegyek ahoz hogy ha már két évig rohadtam az iskolába hasznát is vegyem az amúgy kitűnő bizonyítványomnak!?
Mikor végezted el? Mert, ha fél-1 éve, akkor bekamuzhatsz egy noname kft-t ami azóta megszűnt és ahol dolgoztál.
Kiderül? Mi?
Minden cég máshogy működik, nekem adott szakmámban a jelenlegi az 5. munkahelyem, és nem volt 2 egyformán működő cég, pedig a szakma nem sokat változik.
Én is bekamuztam 1 év gyakorlatot magamnak, egyből felvettek.
Hát azt mondta hogy a papírokból úgy is kiderül.
Bár mondjuk ezt sem értem, mert pl nekem az egyik előző munkahelyemről semmi papírom nincs.
Onnan úgy jöttem el, hogy bekamuzott kényszerszabadságra küldött a főnök pénteken mert hogy megcsappant a forgalom. Jelszó: ha újra beindul a forgalom akkor mehetek vissza, a munkámmal meg velem nincs baj, de nulla forgalom mellett nem kell ennyi hely. Erre vasárnap este hívott hogy hétfőn menjek dolgozni, mert átgondolta és ad még egy esélyt. Bementem és kiderűlt hogy az egyik csaj felmondott, ló nincs jó a szamár is. Engem meg azért akart kirúgni, mert bent töltöttem egy egész éjszakát hogy az éttermét megmentsem a bezárástól mert az első perctől nem vezették a HACCP papírokat aztán amikor jött a hír az ellenőrzésről a nyakamba sózta hogy a munka mellett 3 hónapra visszamenőleg csináljak meg minden papírt. Csak ezt nem volt pofája a szemembe mondani. Gondolhatjátok hogy amikor ezt megtudtam azt a napomat becsülettel végig csináltam aztán szépen elbúcsuztam. Persze hogy se kilépő papírt nem kaptam, se a bennmaradó fizetésemet nem láttam soha... :(
Úgy tűnik ez a főnök nemcsak a HACCP-t nem vezette, de az alkalmazottait se jelenti be. Lehet, hogy elterjedt ez, különösen a vendéglátásban, de attól még büntetendő. Erre az időre akkor nyilván nem volt TB meg nyugdíjbiztosításod se. Ezzel az a gond (azon túl, hogy nem vagy jogosult eü ellátásra), hogy az adóhivatal utólag behajthatja RAJTAD a minimális valami havi 6000 Ft körüli összeget.
Ha még nincs ügyfélkapud, menj el egy kormányhivatalba, és regisztráltatsd magad, ezután a magyarorszag.hu honlapon keresztül be tudsz lépni az ügyfélkapudba, ahol mindig meg tudod nézni, hogy a munkáltatód bejelentett-e az egészségbiztosítónak, érvényes-e a TB kártyád.
Az, hogy legálisan volt-e munkahelyed, pedig valóban kiderül a papírjaidból. (Meg elektronikusan is nyilvántartják központilag.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!